| ||
Az emberiség pont 40 éve idézi az Annie Hall poénjait, a „világegyetem tágul, Brooklyn nem tágul”-tól a „nem szokom le a maszturbálásról, mert így olyasvalakivel szexelek, akit szeretek”-ig. Mostanra valószínűleg a tornatanárok, a birtokháborító pókok és a Los Angeles-hívők is szívükbe fogadták Woody Allen legviccesebb filmjét, melyben még a nagyon fiatal Jeff Goldblumnak is jutott egy poén.
Woodyval volt szerencsénk személyesen is találkozni, interjúink itt és itt olvashatók.
A The New York Times 500 filmest és kritikust kért fel a szavazásra, és bár magyar alkotás nem került fel a végső százas listára, volt, ami több szavazatot is kapott.
Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.
A Fidesz épp megpróbál egy felszabadító erejű felvonulásból esztétikai kérdést csinálni, maga mögé állítva a maga képzelte többségét. A baj az, hogy a szolidaritás érzése eleve nem a többségről szól, hanem például azokról, akik egy évben egyszer mernek ennyire láthatóak lenni.
Bár a kiállítás sajtószövege Czimrát teljesen érthetően „kora legjelentősebb magyar alkotói” közé sorolja, megítélése nem volt mindig egyértelmű.
A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.
