Az első teremben a padlón fakocka-imitáció, állámpaposzlopok között millenniumi fapadok, más nézetből kávéház utcai székei, a falakon fénymásolt vagy eredeti színlapok és plakátok, köztük fénylő kirakatok. Régi fényképezőgép előtt papírmasé hölgyek pózolnak, arcuk látszólag kiemelhető, bárki beléphet a díszletmúltba. Nemzeti Színház, 1921, támlás szék, 17. sor, 3 korona: a színpadon Jászai Mari mint Stuart Mária, ugyanitt hat év múlva Fedák Sári ismétli meg legendás Kukorica Jancsi-alakítását. Premier a Vígszínházban 1940 márciusában,
Az első szerelem
főszerepében Karády Katalin. Az utcáról rögtön beeshetünk egy színházi újság szerkesztőségi szobájába: a sötét- és világoszöld csíkos festett tapétás falak közt patinás íróasztal, az üveges szekrényekben álrendetlenül elrendezett korabeli fotók, majd egy vörös bársony székkel illusztrált, elegáns "tárgyaló" - a sarokban eldugott rajzon Fedák Sári áll a népbíróság előtt. Ez már nem szerep, ez a valóság, bár erről a rendezők nem igyekeznek tájékoztatni bennünket. Tovább, Jászai Mari nappalijába, ahol láthatjuk a művésznő tonettszékét, heverőjét, erdélyi terítőjét - mindez máskor a Rábatamási Jászai Mari Emlékszobában tekinthető meg -, hogy eljussunk a csúcspontig, Karády Katalin rózsaszín-fehérben pompázó, toalettasztalkás hálószobájáig. Ma ilyesmiben heverésznek azok a Barbie babák, akik még nem találkoztak Kennel, majd Ronnal, majd G. I. Joe-val stb.
A rendezők szemlátomást mindent elkövettek azért, hogy a művi és a valóságos egybecsússzon, hogy a három kiemelt díva egyéniségéről, életéről valójában értékelhető információkhoz jussunk. A néha felbukkanó valóságmorzsák felcsipegetéséhez kitartó türelem szükségeltetik - ennél mindenképp jobban jár az, aki rögtön a kiállításhoz készült könyvet vásárolja csak meg. A kiállítás nézőjébe a valóságsíkok tudatos összekeverésével, az élet színtereinek áldokumentatív megjelenítésével azt az állítást szuggerálják, hogy e színésznők köznapi élete sem volt több szerepnél, nemcsak a nagyérdeműnek játszottak minden este, hanem legszűkebb környezetüket is ezzel "szórakoztatták". A beállított műtermi felvételek közé csak elvétve kerül olyan fotó, amely a színészi teljesítményre utalna - ilyen a Jászai Mari Elektra-alakításáról készült fénykép, amelynek láttán érthető a kortársak totálisan elutasító versus önfeledten ünneplő reakciója. Ugyanez nem mondható el Karády Katalin színésznői képességeiről. A végzet asszonya 1939 és 1943 között huszonkét (!) film főszereplője volt, s mindezekben alakítása Schwarzeneggernek a Terminátor 3-ra elért mimikájával tart erős rokonságot. A múzeum nagytermében berendezett moziban mindenki türelmesen végignézheti, ahogy gyors egymásutánban, általában persze dalolva töri össze szimpatikus, ámde ugyanolyan egyhangúan szenvedő állandó partnerének, Jávor Pálnak a szívét. A melankolikus, halállal kacérkodó, érzelemmentes vamp imázsa (akárcsak a csinos és értelmes dzsentrifiú szerepköre) a háború után menthetetlenül kifulladt, de az időben disszidáló Karády még New York-i kalapszalonjában értesülhetett a hetvenes években újjáéledő kultuszáról. (Még szerencse, ha lehet ilyet mondani, hogy tervezgetett hazatérését halála megakadályozta.)
Karády a tömegkultúra ikonja volt, mint ahogy Fedák és Jászai is. Életük valós vagy kitalált részleteivel tele volt
a korabeli sajtó,
s ezen események semmiben sem különböznek attól, amit ma egy Storyn szocializálódott ember ne örömmel fogadna. Hogy Jászainak mennyi, de mennyi szeretője volt, férje legelébb (Kvassai Vidor), aztán Hermann Ottó, Feszty Árpád, Bartók Lajos, Reviczky Gyula, Szomory Dezső; Fedák Sárit grófok adták kézről kézre, mielőtt Molnár Ferenc felesége lett, no persze nem sokáig, Karádynak Újszászy István kémelhárító ezredes vásárolt villát Budán. Éppen ezek az izgalmas pletykák fedik el az igazi kérdéseket. Hogyan érvényesülhetett egy aktív, de egyedülálló nő a XIX. század végén vagy a XX. század első felében, aki ráadásul egy általában kevéssé tisztelt szakmában dolgozott? Hogyan válhatott fejedelemasszonynyá, egy korszak emblémájává egy, a semmiből induló színésznő, olyannyira, hogy temetésén maga a kultuszminiszter mondott beszédet? Miként lehetett az ismertségi küszöböt rásegítő írásokkal bombázó újságíró gyámkodásából, a "barátok" (kitartók) szorító öleléséből kitörni? Hogyan teremthetett anyagi függetlenséget egy (színész)nő egy totálisan férfiközpontú világban? Tényleg, milyen lehetett az élet a díszleteken túl?
- decker -
A kiállítás megtekinthető: Ernst Múzeum, nyitva: október 22-ig
