A negyedik magyar Everest-expedíció tagja, Erőss Zsolt május 25-én, szombaton, helyi idő szerint délelőtt fél tizenegykor első magyarként állt a Föld legmagasabb csúcsán. Csak egy hajszálon múlt, hogy társa, Várkonyi László nem részesülhetett ebből az élményből.Magyar expedíciók 1996 óta támadják a Mount Everestet, tavaly az őszi szezonban (a csúcsot tavasszal és ősszel lehet megpróbálni) két rivális hazai csapat is próbálkozott, végül mindkettő sikertelenül. A kudarc, a tragédia - Gárdos doktor halála - nem szegte a magyar mászók kedvét. Az idei tavaszi szezonra újabb, nevükben "Olimpiai" és "Ötkarikás" expedíciókat terveztek, ám a főszponzor Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) - helyesen - csak egy vállalkozást volt hajlandó támogatni, úgy 30 millió forinttal. (Már az is figyelemre méltó sportteljesítmény, hogy a hegymászó-szövetséget évi egymillió forinttal támogató minisztériumból egy év alatt 80 millió forintot ki tudtak énekelni.) A két csapat kényszerházasságra lépett. Az egyesült erő tagjai közé végül Ács Zoltán, Várkonyi László, Mécs László, Erőss Zsolt és Mezey László került, akik közül három (Erőss, Várkonyi, Mécs) az öt legjobb magyar mászó közé tartozik. A pénzért cserébe azt kérte az ISM, hogy ezúttal
ne a vagányabb,
Tibet felé eső északi oldalon, hanem az inkább sikerrel kecsegtető déli, nepáli útvonalon próbálkozzanak, még akkor is, ha itt négyszer annyiba kerül a csúcsengedély. "Nem akarunk hősi halottakat" - érvelt az indulás előtt egy fórumon az ISM illetékese. Kiszállt viszont a buliból a magyar hegymászás egyik legendás alakja, Ozsváth Attila, aki két héttel az indulás előtt még a csapat technikai vezetője volt, mondván, sem az útvonallal, sem a döntés módjával, sem a kapkodó szervezéssel nem ért egyet. Mint nyílt levelében fogalmazott, nem akar egy dilettáns módon szervezett, politikai felhangokkal kísért úton részt venni. A cikk nyomán a mászók nem, de a szponzorok egy része visszahőkölt.
Az expedíció április elején, a Yeti Airlines belföldi röpte és egy hét gyaloglás után érkezett az 5300 méteren fekvő, nagy nemzetközi kempingre emlékeztető alaptáborba, amikor ott időzött a legendás Tenzing serpa és Sir Hillary fia is, akik az 1953-as, első mászás jövőre esedékes 50. évfordulója előkészítőiként érkeztek. A magyarok számára egy expedíciók szervezésére szakosodott cég, a Himalyan Guides biztosította - jó pénzért - a logisztikai, orvosi és "kommunikációs" ellátást az alaptáborban, és ők építették ki a felfelé vezető utat is. A magyarok három brit, két amerikai és egy burmai mászó társaságában vágtak neki a csúcsnak.
A választott útvonalon egy darabig semmi gond nem akadt, hiszen a serpák és a hegyi vezetők az évente több száz próbálkozó számára feljutást egyszerűsítő fix köteleket, létrákat rögzítenek, és a déli oldalt egészen nyolcezer méterig elkerülik a viharos szelek. Ráadásul nincs szükség olyan szikla- vagy jégmászó bravúrokra, amelyek még a profikat is képesek zavarba hozni. Problémát legfeljebb
a labirintusszerű Khumbu jégesés
jelenthet (ahol háztömbnyi jégtornyok és óriási szakadékok között, de kiépített kötelek, létrák segítségével kell haladni) meg a már 7000 méter felett található, Hillary-lépcső nevű sziklafal. Utóbbi azért, mert a szűk keresztmetszet miatt egyszerre csak egy mászó juthat tovább, így a hosszú várakozás alatt fennáll a kihűlés veszélye. A déli oldalon a könnyebbségek miatt rengeteg különítmény próbálkozik, akik az elölről pesztráló vezető, a hátulról taszigáló serpák és persze palackozott oxigén nélkül az életben nem jutnának fel a hegyre. A magyarok a szezonban egyedüliként, mászásetikai okokból a mozgást könnyítő oxigénrásegítés nélkül másztak - az eddigi 1300 csúcsra érkezésből tán 80 volt oxigénmentes -, pedig a zuhanó oxigénmennyiség rengeteg veszélyt rejteget: állandó rossz közérzet, meredeken csökkenő teljesítőképesség, halálos ödémák.
A nemzetközi csapat hamar szétzilálódott, a magyar mászók elszakadva, önálló ütemterv szerint jártak fel-le a hegyen (az expedíciós mászás kész ingajárat, állandóan feljebb kell menni, ott táborhelyeket kialakítani, szokni a magasságot, majd vissza kell térni regenerálódni, és megint újra). Ebben az is közrejátszott, hogy április 30-án az éppen velük mozgó brit Peter Legate kicsúszott, és halálos balesetet szenvedett. Innentől kezdve balszerencse kísérte a magyarok próbálkozásait is, előbb Várkonyi László fordult vissza torokgyulladás miatt, majd csúcskísérlet előtt Mezey László kapott hasmenést, amitől teljesen legyengült. Kétségkívül az volt a mélyütés, amikor a csúcstámadás előtti utolsó pihenőhelyre, a 7950 méteren fekvő Déli-nyeregbe, az egész napos kimerítő mászás után, május 15-én az előre felvitt két sátor egyikének - az összes ennivalóval, italporral és a vízmelegítő berendezéssel együtt - csak hűlt helyét találták. Vagy ellopták (ami nagyon ritka errefelé), vagy ami valószínűbb, egy másik csapat felküldött teherhordója, aki a táborrakásnál nem volt jelen, tévedésből összecsomagolta. Erőss, Ács és Mezey egy álmatlan éjszakát követően, összesen egy ajándék teával a gyomrában rugaszkodott neki éjszaka a csúcsnak. A legmesszebb Erőss Zsolt jutott, ő 8700 méteren döntött úgy, hogy visszafordul, és inkább életben marad. Mécs és Ács 8400 méternél szavazott az életre. Mivel - egyelőre ismeretlen okból - külön-külön másztak, a súlyos légzési nehézségekkel küzdő és fokozatosan életveszélyes állapotba kerülő Ács Zoltánt előbb két serpa, majd a Himalyan Guides embere mentette le a jégesésig. Mivel Mezey egyik szemére átmenetileg megvakult, és Mécs is inkább Ácsot kísérte az alaptábornál is lejjebb, már csak a lestrapált Erőssnek és a betegségből lábadozó Várkonyinak maradt némi esélye.
A két meggyötört férfi végül a szezon utolsó utáni időjárási ablakát kihasználva újra nekiment a hegynek. Erőss, a legvégén oxigént használva, felkúszott, a palack nélküli Várkonyi viszont alig 100 méterrel lejjebb megállt.
Linder Bálint
Fiúk a hegyről
Várkonyi László - 46 éves (hegymászó, villamosmérnök)
Az egyik legeredményesebb magyar expedíciózó. Tizenhat évesen ment először önállóan a Tátrába, huszonkét évesen vezette az első magashegyi túrát a Kaukázusban. Később a Pamír és az Andok, a hétezresek és az expedíciózás, majd a nyolcezresek következtek. Emlékezetesebb mászásai: Shisa Pangma (8014 m - Sport Érdemérem arany fokozat, 1987), Cho Oyu (8202 m), Lenin-csúcs, Acconcagua (első magyar), Bergel-csoport, Castello-ív-traverz, Han-Tengri (6995 m). Ez volt az ötödik kísérlete.Erőss Zsolt - 33 éves (hegymászó, ipari alpinista)
A rendkívüli szívósságáról híres Erőss az erdélyi havasokban nőtt fel, tizenhárom éves kora óta foglalkozik hegymászással. Az egyetlen magyar "Hópárduc" (e cím elnyeréséhez a volt Szovjetunió öt legmagasabb csúcsát kellett megmásznia). A híres Nanga Parbatot (8125 m) éjszaka és teljesen egyedül mászta meg. A Satopanthra (7075 m) és a Disteghil Sarra (7885 m) olyan útvonalon jutott fel, amelyet előtte a világon még senki sem teljesített. Harmadszorra próbálkozott a Mount Everesttel.
Ki volt az első?
Két angol hegymászó, George Mallory és Andrew Irvine 1924-ben indult el, hogy meghódítsa a hegyet. Soha többé nem tértek vissza, a hóból félig kilógó Malloryt több mint hetven év múltán a keresésükre indult nemzetközi expedíció tagjai találták meg, éppen a cél előtt. A jelek szerint a két hegymászót a visszafelé vezető úton érte a halál, vagyis nem Sir Edmund Hillary volt az első (1953-ban). Mallory teteme 615 méterrel a 8848 méteres csúcs alatt feküdt, az állandó hideg és az oxigénhiányos tiszta levegő rendkívül jól mumifikálta a férfit. Feltehetően a csúcsról visszatérőben fagyott meg, mivel utoljára élve 300 méterrel a hegycsúcs alatt látták. Könnyen lehet, hogy ő győzte le először a Mount Everestet. De az vitathatatlan, hogy a csúcs megmászását Hillary úszta meg először élve.
