A berlini konzumpromenád, a Ku-Damm közelében található Beate Uhse háromszintes szexszupermarkete a világ egyik legjelentősebb erotikamúzeumával. Az áruház a szextermékek mellbevágóan teljes vertikumát kínálja, de a képzőművészeti kiállítással kiegészülve a piactér voltaképpen múzeumi shop. Ilyen volt Beate Uhse is: miközben műpéniszekkel és szexis fehérneműkkel kereste a márkamilliókat, el tudta hitetni, hogy kultúrmissziót teljesít.
1946-ban kezdődött, amikor a férfiak sorra hazatértek a hadifogságból, és az asszonyoknak nem volt mivel védekezni a nem kívánt terhesség ellen. A huszonhét éves katonaözvegy ekkor vetette papírra, amit gyermekorvos édesanyjától a Knaus-Ogino- (közkeletű nevén "naptár-")módszerről hallott. A vállalkozás öt font vaj befektetésével indult: ennyibe került a szórólapok és az első kétezer példány nyomdaköltsége. A diszkréten x-iratnak nevezett brosúrából bombasiker lett, a kuncsaftok pedig más kiadványokat, kondomot, vágykeltőt követeltek. A háborúban Beate Uhse majd mindenét elvesztette: a szülőhazáját, Kelet-Poroszországot, Hans-Jürgen Uhsét, a vadászpilóta férjet és a szakmáját, amit tőle tanult - mivel az asszony szintén pilóta volt, és a németeket 15 évre eltiltották a repüléstől. Beate Uhse fiával az utolsó pillanatban menekült el az egyetlen még hadra fogható géppel Berlinből, és rövid brit hadifogság után az észak-német Flensburgban telepedett le. Először táskákkal, gombokkal és játékokkal ügynökösködött - a fogamzásgátlás iránti kereslettel körútjain szembesült. A felvilágosító nyomtatványokat kezdetben a Szent Mária lelkészi hivatalban tárolta, ahol új élettársával, Ernst-Walter Rotermunddal átmenetileg szállást kapott. A férfi két gyermeket hozott a párkapcsolatba, 1949-ben született a közös fiuk, és ekkor házasodtak össze. Egy évvel később jegyezték be a Beate Uhse Csomagküldő Áruházat, mely hivatalosan "házassági és párkapcsolati tanácsadó irodalmat" és "higiéniai árucikkeket" kínált. A céget férjével közösen virágoztatta fel. Ma direct marketingnek hívják a módszert, ahogy az ügyfeleket toborozták: a címlistához az adatokat a telefonkönyvekből másolták ki. A vásárlást úgy tették vonzóvá, hogy pénz-visszafizetési garanciát vállaltak, és ingyenesen osztottak életvezetési tanácsokat. Az ügyfelek kérdéseire kezdetben a névadó-tulajdonos, később egy orvos válaszolt. Beate Rotermund ügyelt a költségekre: egy kis furgonnal maga szállította a katalógusokat (heti százezer darabot) a nagyvárosok postáira, hogy csak helyi tarifát kelljen fizetnie.
Bíróság és birodalom
Már a nyitás évében feljelentették, hogy "fajtalan" dolgokkal házal, mire a következő katalógusra egy vörös pecsétet tett, melyet csak akkor volt tanácsos felnyitni, ha a kísérő tájékoztató levelet már elolvasták. Így kivédte az 1975-ig érvényben lévő "pornóparagrafusra" (a büntető törvénykönyv 184. paragrafusára) hivatkozó támadásokat, mely nemcsak a házasságon kívüli közösülést, hanem a felbujtó irodalmat is tiltotta. Ennek ellenére közel hétszáz peres eljárást folytattak vele szemben, támadta az ügyészség és a katolikus egyház, de csak egyszer büntették meg: amikor a szexmozikban olcsóbban adta a sört a törvényileg szabályzott minimálárnál.
Beate Rotermund hasznot húzott az emberek szexualitását ellentétesen befolyásoló tendenciákból. Először a 60-as években, amikor a szexuális forradalom nagy lökést adott a vállalkozásnak. Majd két évtizeddel később is, amikor az AIDS-veszély miatt az emberek már a meglévő kapcsolat érdekesebbé tételébe invesztáltak. A filigrán, fiús kinézetű, egyszerűen öltözködő asszony, akiről bármit el lehetett mondani, csak azt nem, hogy szexszimbólum, a prűd világ ellen harcoló, nyitott társadalom jelképévé vált. "Nem volt vesztenivalóm - nyilatkozta egyszer. - Mint menekült, csak magamnak és a családomnak tartoztam felelősséggel. Értelmeset akartam csinálni - és nem szerettem volna szegényen élni." Az utóbbi bejött: az első szexshopot 1962-ben alapította Flensburgban "A Családi Higiénia Intézete" néven ma már több mint háromszáz Beate Uhse-üzlet van Európa kilenc országában. A hetvenes években beszállt a szexfilmgyártásba és -kölcsönzésbe, sorra nyíltak "blue movie"-jai. A birodalmat tevékenységi körök szerint szétdarabolta, és fiaival megosztva kormányozta. A magánéletét a "vágy vállalkozónője", ahogy az újságok nevezték, alaposan megszenvedte: férjéről kiderült, hogy húsz évig csalta őt a fiuk dajkájával. Amikor pedig 1972-ben összeköltözött egy nálánál huszonöt évvel fiatalabb afroamerikaival, a sajtó nem hagyta nyugton.
Tisztes multi
Ahogy egyre tekintélyesebbé vált a vállalkozás, úgy tűnt el a márka kellemetlen stichje. Az asszony a nyolcvanas évek végére felépítette saját legendáját. A kereskedelmi televíziózást neki találták ki: a talk show-k ünnepelt sztárja lehetett volna, ha a műfaj kicsit korábban születik. Így is elég gyakran mesélte el a történetét ahhoz, hogy a mítosz egy idő után önjáróvá váljon. Utolsó legendás dobásának a volt NDK meghódítása tetszett. Pár nappal a fal leom-lása után 600 ezer katalógust osztott szét a nagyvárosokban, nagyszabású akciókkal csalogatva a keletnémet közönséget. 1999-ben a Beate Uhse Rt. a tőzsdére ment, a papírt hatvannégyszeresen túljegyezték. Ekkor ünnepeltette magát utoljára a nyilvánosság előtt.
Amikor két évvel később tüdőgyulladásban elhunyt, 222 millió eurós forgalommal cége Európa legnagyobb szexkonszernje volt, mely a szegmens piacvezetője lett az új médiában is (internetes tartalomszolgáltatás, beateuhse.tv). Azóta a cég tovább terjeszkedett: Mae B. (értsd: maybe) nevű kollekciójával a fiatal, fizetőképes nőket célozta meg, akik maguktól nem mennének be egy szexshopba. Számukra külön szaküzletek nyíltak, de a női vonallal a nagyobb hipermarketek polcain is találkozhatunk. Mint minden német multi, a gyártást a Beate Uhse Rt. is kiszervezte külföldre: a latex, bőr és gumi alapú babákat, erotikus öltözékeket és más segédeszközöket a Győr melletti kistelepülésen, Börcsön gyártják.
