Nők - TV2: Harcibarbi (Interjú Hadas Kriszta riporterrel)

  • 2003. október 2.

Szex

Csak a tavalyi évben négy rangos elismerést kapott riporteri munkájáért: a Sajtópáholy díjat riporter kategóriában, az év riportere lett, az Orvosi Kamara Médiadíját, valamint a Cosmopolitan Te vagy a legjobb című elismerését a média kategóriában. Most a TV2 Napló című műsorának riportereként dolgozik.
Villanynarancs
Csak a tavalyi évben négy rangos elismerést kapott riporteri munkájáért: a Sajtópáholy díjat riporter kategóriában, az év riportere lett, az Orvosi Kamara Médiadíját, valamint a Cosmopolitan Te vagy a legjobb című elismerését a média kategóriában. Most a TV2 Napló című műsorának riportereként dolgozik.

Tűsarok: Megszoktad már, hogy a riportjaid nagy port kavarnak?

Hadas Kriszta: Volt néhány ilyen, de akkora hatást talán egyik sem váltott ki, mint Az igazi vészhelyzet, amely a magyar kórházak állapotáról szólt. Egyébként 1992-ben, a rendszerváltás után jelentem meg a Kossuth rádió Krónika rovatánál, és azokban az időkben, a médiaháború közepén az ilyesmi mindennapos történet volt. 168 órás fiatal voltam, dolgozhattam Mester Ákosékkal, és az nagy megtiszteltetés volt. Mondhatom, hogy annak örültem a legjobban. Négynapos volt a kislányom, amikor mindenkit kirúgtak onnan.

T: A gyermek születése mennyiben befolyásolta a karrieredet?

HK: Hat-hét hónapos volt a Sári, még szoptattam, amikor újra elkezdtem riportokat csinálni. Hülyeség volt, de mentálisan nem voltam érettebb, mint a gyermekem. Egyébként logisztika és kitartás kérdése az egész, hogy képes vagy-e úgy dolgozni, hogy nem alszol egy héten kétszer. Nekem ez ment, ráadásul miközben Frei Tamásnak dolgoztam, nappali tagozatra jártam a főiskolára, és akkor volt bölcsődés a gyerek. Ez persze nem superwomanség, hanem ezt kellett csinálni, és mivel volt energiám, csináltam. Az más kérdés, hogy milyen a női riporter élete.

T: Milyen női riporternek lenni?

HK: Amikor megkaptam egy éve, a nők között elsőként, a Sajtópáholy díjat riporter kategóriában, egy kollégám gratulált, és megkérdezte, hogy ki kapta a férfi kategóriában ezt a díjat. Hát ilyen női riporternek lenni. Pedig a riportnak nincs nemi szerve, az egy műfaj. Azt hiszik, hogy a női riporter az egészségügyről, a férfi meg a katonaságról csinál riportot. De ez nem így van.

T: Sok mindenről csinálsz riportot a prostituáltaktól a Mount Kenya megmászásáig, mint legutóbb. Ezek a te ötleteid, vagy feladatként kapod őket?

HK: Az embernek kell kompromisszumokat kötnie, de azért mondjuk fele-fele arányban én találom ki a témákat. A szervezés viszont teljes egészében az enyém. Nekem kell lelevelezni, pénzt kunyerálni. A hegyre például úgy indultunk el, hogy semmilyen cuccunk nem volt. Miért érdekelne bárkit is, hogy tűsarkú cipőben mászom-e fel a Mount Kenyára, vagy van jó bakancsom.

T: Ez veszélyesnek tűnik.

HK: Az is. Hihetetlen felelőtlenség volt a részemről. Mindig igent mondok, aztán amikor ott vagyok, csak akkor gondolkodom el, hogy eszemnél vagyok-e egyáltalán. Miért nem shoppingolok inkább valahol? Mert én egy igazi butikbébi vagyok. Egy beteges vásárló. Mindenhol, még a riportok során is megtalálom a boltokat. Amszterdamban a piroslámpás negyedben például megláttam a kirakatban egy tűsarkú tornacipőt, és mondtam a srácoknak - a stricinek, aki Magyarországról jött velünk, hogy ő ismeri az ottani viszonyokat, aztán az első alkalommal lelépett, meg a stábnak -, hogy ha két napig nem eszünk, ez a cipő akkor is ott lesz a kofferomban. A vásárlás megvidámítja a napjaimat.

T: Szerinted sokat számít a tévés szakmában, hogy nő valaki?

HK: Szerintem inkább személyiségek vannak. A főnökeim tudják, hogy pitbull típus vagyok, ezért soha nem vetődött fel bennük, hogy azért ne menjek el valahová, mert gyerekem van. Nagyon utálnám ezt, mert elsősorban a riporteri kvalitásokat kell figyelembe venni. Az a baj, hogy a főnökök a médiában nagy többségében férfiak, és nekik van egy elképzelésük arról, milyen nőt szeretnek nézni az emberek a képernyőn, tehát meghatározzák a közízlést. E szerint kétféle nő van a magyar médiában, az egyik a kiskosztümös, jól szituált, szabályos arcú, de legalábbis nem túl extravagáns, és van a dögös maca, akinek nagy melle van vagy feltűnő haja, de legalább kihívó hangja. Ez nem a valóság.

T: Macsó nőnek tartanak?

HK: A díjak miatt sokszor megkérdezik, hogy milyen kemény csajnak lenni, de utálom azokat a sztereotípiákat, hogy én macsó nő vagyok, ő meg nőies nő. Van egy határozott elképzelésem, és van egy szakmám, amit megtanultam. Ennek semmi köze a nőiességhez és a macsósághoz. Ha már szereplője leszek egy riportnak, akkor esendő vagyok én magam is. Csetlek-botlok, krumpliorrom van, de utána felveszem a miniszoknyát, vagy vacsorát főzök a családomnak. Visszapillantó tükrökben, klotyókban sminkelem magam a riportok során, mert hiú vagyok én is, de van, hogy erre sincs alkalmam.

T: A kollégáid nem féltékenyek?

HK: Nem hiszem, de azt tudom, hogy többen nem szeretnek, harcibarbinak hívnak a hátam mögött, mert pukkancs vagyok és elég fegyelmezetlen. Sokszor nem a megfelelő módon fogalmazom meg, amit gondolok. De az biztos, hogy nem látom magam mögött a hosszú sort, melynek tagjai esetenként napi 24 órát szeretnének dolgozni, és mindenáron meg akarnak dögleni egy riportért.

(x)

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.