Szörnyella de Fraise: Niki de Saint Phalle az Ernst Múzeumban

  • - decker -
  • 2003. április 24.

Szex

Aki Párizsban jártában akár csak elhaladt a Pompidou-központ mellett, már ismeri a művésznő egy - férjével, Jean Tinguelyvel közösen készített - művét, ha nincs is ennek tudatában: a mozgó, színes figurákkal díszített Sztravinszkij-kutat. Az 1983-ban készült játékos szökőkút-együttes azonban csak részben reprezentálja Niki de Saint Phalle művészetét: a gyerekesen naivnak tűnő szobrok valójában tudatosan és fokozatosan átszellemített termékei egy nem éppen babarózsaszínű sorsnak.
Aki Párizsban jártában akár csak elhaladt a Pompidou-központ mellett, már ismeri a művésznő egy - férjével, Jean Tinguelyvel közösen készített - művét, ha nincs is ennek tudatában: a mozgó, színes figurákkal díszített Sztravinszkij-kutat. Az 1983-ban készült játékos szökőkút-együttes azonban csak részben reprezentálja Niki de Saint Phalle művészetét: a gyerekesen naivnak tűnő szobrok valójában tudatosan és fokozatosan átszellemített termékei egy nem éppen babarózsaszínű sorsnak.

Az 1930-ban, egy konzervatív és előkelő családban született művésznő a Catherine Marie-Agnés nevet kapta, s csak többszöri próbálkozás (Annie, Nicki, Nikita) után jutott el a semlegesnek tűnő Niki keresztnévhez, túl a vérfertőzéssel terhelt gyerekkoron, a sikeres manökenkarrieren, az anyja által kikényszerített korai házasságból született két gyereken és egy súlyos idegösszeroppanáson. Mindezt huszonhárom éves korára abszolválja, de a kezdetben láthatóan terápiás célból is végzett művészeti tevékenység csak 1972-ben jut el arra a pontra, hogy

a szexuális abúzust elkövető apáról

nyíltan és művészi formában emlékezzék meg. A Daddy című, álpornográf és lírai elemekkel zsúfolt film egyébként éppen abban az időben készül, amikor Bali szigetén megszületik első, félvér unokája. Eddigre azonban már ismert név a kortárs művészeti életben: az olajfestményekre préselt tárgyakból (borotvák, szögek) készült objektek és az 1961-es Dart Portrait akciót - egy stilizált férfialak feje helyére illesztett céltáblába kellett beletalálni - követő Lövések sorozat (színes festékes patronokkal szétlőtt gipszfestmények) után fedezi fel és hívja meg Pierre Restany az Új Realisták csoportjába. Az embernagyságú, papírmaséból, gyapjúból és műanyag tárgyakból összeállított túlsúlyos női "szobrok" (Vénusz, Mennyasszony, Prostituált vagy az Egy bigott öregasszony szíve) a hagyományos női szerepválaszték iránti kritikából táplálkoznak, mint ahogy emblematikus alakja, a felfúvódott, mindenhol gömbölyödő, melles-faros Nana (Maca/Csaj) is. Az életmű egészét végigkísérő figura először 1966-ban, Stockholmban materializálódik, amikor egy hatalmas fekvő nő széttárt combjai közt,

a vaginán keresztül

léphettek csak be a múzeumba a kiállítás látogatói. A Hon (svédül: ´ - a nő) című munka nyílt szexuális kihívás és az alávetettség elutasítása is egyben: a mindenkit elnyelő, passzív anyaöl hatalmas méretéből súlyos fenyegetés árad. A faszuk után rohangáló férfiak nem nagyon számíthatnak kíméletre: a művésznő egyik filmjében (amelyben egyébként férje az egyik főszereplő) méteres műfallosszal futkosó katonákat láthatunk izgalmas harci cselekmények közepette, amelyek leginkább a hímvessző alakú ágyú elsütögetéséből és a találatot kapott katonák túlzóan előadott ejakulációiból állnak.

Eddig úgy tűnhet, hogy Niki feminista művész volt. De ez az életmű egészére nem igaz. A hetvenes évek során készített nagyméretű játszótér-berendezései - pl. egy bikafej, amelynek szájából három csúszda indul ki (Gólem csúszda, Rabinovitch Park, Jeruzsálem, 1972), fantasztikus játszókertjei, majd később az évtizedeken keresztül épített Tarot-kert mesebeli világa mind-mind arról vallanak, hogy a művésznő sikeresen szublimálta - konkrétan a gyermek- és álomvilág hangulatába transzportálta - súlyos élményeit és radikális meglátásait. Némi pszichologizáló olvasattal arra juthatnánk, hogy az Elveszett Paradicsom, a gyermekkor újraalkotásáról és megéléséről van szó - elvégre nem lehet évtizedekig a "megerőszakolt kislány" szimptómából élni. (Nem úgy, mint ma, amikor Tracey Emin, az angol kortárs művészeti élet üdvöskéje egy reggeli brit rádióműsor keretében hosszan és a bulvársajtót izgalomba hozó részletekig menően számolhat be - az "igazsággal" többek szerint még csak köszönő viszonyban sem álló - gyermekkori szexuális bántalmazásainak körülményeiről.)

A Niki de Saint Phalle (és társai) által teremtett világban, a garavicchiói Tarot-kertben felbukkanó óriási alakok, ezek a tiszta, egynemű és feltűnő színben pompázó óriási bábok, mint például a

hermafrodita,

három férfi

nemi szervvel

ellátott Ördög,

a halált szimbolizáló akasztott ember vagy az individuális mítosz állandó szereplői, a sárkány és a szörnyeteg nem papírmasé figurák, hanem az iránytalan félelem és a gyomrot görcsbe rántó horror domesztikált alakjai, melyeket csápos-nyúlványos, tűhegyes vagy éppen erotikus, lágyan megroggyanó oszloperdő (no meg a természet) ölel körül. A suhogó fák, a tökéletesnek tűnő mesebeli rendezettség sem feledtetheti, hogy ártó, bár átesztétizált borzalmak átélésére vállalkozik a látogató - és ez az a pont, ahol Niki de Saint Phalle túllépett a nagy példakép, Gaudí barcelonai Güell-parkján. Mindezt persze tanácsos inkább élőben megszemlélni, hiszen az Ernst Múzeumban bemutatott, a nizzai MAMAC gyűjteményből kiválasztott művek csupán árnyékai vagy ha úgy tetszik, kilúgozott, zanzásított, könnyen szállítható dokumentumai az életműnek. A bejáratnál elhelyezett önportré, a zöld arcú, eperajkú Kis szemtanú mellett elhaladva tanácsos rögtön a belső, filmvetítésre berendezett terembe sietni, ahol folyamatosan pereg a művésznő életéről készült portréfilm, a Who is the Monster? You or Me? A film közben pedig mindenki belepillanthat saját, jól bezárt démonjainak seregébe is - még szerencse, hogy egy órával később rájuk is csaphatja az ajtót.

- decker -

(Ezúton kérünk elnézést a szerzőtől, amiért a neve és Vérvonalak című kritikájának az utolsó sorai az előző Tűsarok mellékletben egy durva nyomdai hiba folytán lemaradtak. A teljes cikk a mancs.hu archívumában maradéktalanul élvezhető.)

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.