A folklór szavaival címet kapta a Fókuszban a koreográfusok sorozat újabb része, amelyben a színpadi néptáncművészet két kiemelkedő női alkotóját állították a középpontba. Az est első felében Györgyfalvay Katalin (1937–2012), a hazai tánctörténet emblematikus művésze egykori koreográfiáit láthatta a közönség néptánc- és kortárstánc-együttesek előadásában. Elképesztő szellemi utazás volt a 70-es, 80-as években készült, ám a jelenünkben is érvényes absztrakciókat létrehívó, fontos kérdéseket megfogalmazó etűdök látványa. A Bújócska, a Káin és Ábel, az Unisono és a Just for You című művek redukált mozdulatvilága és a szigorúan hozzájuk íratott zene egészen 21. századi. Az egyetlen eredetiben megidézett mű az Ostinato volt, amelyhez még ajándékba kapott a közönség egy másik részletet Jászi Dezső Aki dudás akar lenni című filmjéből, amelyben Györgyfalvayval folytat diskurzust a táncművészetről Eck Imre (1930–1999) koreográfus, a Pécsi Balett egykori igazgatója, akinek a balettműveiben forradalmi módon jelent meg a folklór a 70-es években. Fájdalmas az űr, amit maguk után hagytak, annak fényében, hogy az utánuk jövők újra és újra fel akarják találni azt a modern művészetet, amit ők már rég bevezettek.
Megnyugvást hoznak az est második felében látható, a néptánc nyelvén megszólaló, mégis a jelennek szóló Nemes Szilvia-koreográfiák. A 6. nap után, a Kiszáradt az én örömöm zöld fája, az Annak üzenem és a Kórkép című darabok az emberi természetről, a társadalom jelenségeiről beszélnek. A Brad Fitty című kortárs, vaskosan humoros legényes a kedvencem. Nem mondom, hogy ezek forradalmi alkotások. Azt viszont igen, hogy hagyjuk már az „ápolni kell a hagyományt” maszlagot. Ezekből a koreográfiákból is jól látszik, nincs annak szüksége véradásra.
Hagyományok Háza, március 10.
_top_story_lead_focuspoint_70x70.jpg?key=7ad7652dc3cddc028d4d6eb935b46081)
