Színház

A gólyakalifa

  • - sisso -
  • 2018. június 24.

Színház

A gólyakalifa című előadást a IV. TITÁNium Színházi Projekt keretében mutatták be az év elején. A monodráma ötletgazdája és előadója Papp Endre, rendezőpárosa Barcsai Bálint és Tárnoki Márk. Régi és mégsem távoli a mű, amit alapul vettek a napjainkban játszódó előadáshoz. Babits Mihály első, 1916-ban íródott regényének lélektani fantasztikuma mára valósággá vált, de akkor is az volt, hiszen pont ezért aktuális, ezért érdemes visszatérni újra meg újra a klasszikusokhoz. A kettéhasadt monodrámában a Papp Endre által alakított főhős Tábory Elemér egy jómódú fiú, aki a család balatoni nyaralójában, különféle tudatmódosítók társaságában, gyerekkori és közösségi élményeit eleveníti fel. Mesél a másik emberről is, aki furcsa álmaiban bukkan fel és teljesen ellentétes vele. A másik én, aki kicsit valóban másképp néz ki, eleinte kivetítőn beszél, mintha egy rendőrségi kihallgatáson volna. Olyan tinédzser, aki a vidéki nyomorból menekülve a nagyvárosi létben egyre kevésbé találja a helyét, és egyre mélyebbre süllyed a kétes boldogulás bugyraiban.

Ekkor még nem egyértelmű az egyezés, irracionálisnak tűnnek a félelmek, és sokszor nehezen követhető a szerepek keveredése. Hátborzongató viszont a realizáció, majd az átalakulás. Ezt a nehezen elcsíphető színészi folyamatot a multimédiás eszközök, valamint a színpad mögötti tér többszörös megnyílása is segítik. Aztán felgyorsulnak a folyamatok. A romlatlanság odavan, törés keletkezik a történeten, nem tudni, ki kit álmodik. Marad a puszta tény, hír egy mai újságban. Meghalt egy fiú, megölte magát, tettének oka ismeretlen. Mi tudjuk. Tudjuk, mit tett tavaly nyáron.

Jurányi Ház, május 14.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.