A katonás színészek is elindítottak egy sorozatot: hetente kétszer jelentkeznek alig pár perces videókkal, amelyeken bemutatják, hogy milyen próbálni Zoomon.
A társulat tagjai egy fiktív darabbal, A márki árulásával foglalkoznak; az efféle metaszínházi viccelődéseknél mindig hálás dolog egy letűnt színházeszményhez visszatérni: tobzódunk is az ármánykodásban, hallgatózásban, a lángoló romantikus szerelmekben, röpködnek a hahh!-ok, éles és sokszor szórakoztató kontrasztban a háttérben feltűnő tűzhellyel és fűnyíróval.
A keret mindig ugyanaz: két vagy több színész a Zoomon „találkozik”, hogy összeolvassák, elpróbálják közös jelenetüket, ami többé-kevésbé, de azért inkább kevésbé sikerül. Mert még a karanténban is nehéz egyeztetni, készülni, időben és fejben ott lenni, pláne megjegyezni a dramaturg nevét. És el tudjuk képzelni, hogyan működnek az ágy-, a felpofozós vagy egyéb akciójelenetek osztott képernyőn. A technika ördöge pedig végképp nincs tekintettel arra, mikor születik meg színházi pillanat.
Az egész projektnek Dankó István és Kocsis Gergely a motorja, hiszen ők a darab főszereplői, de egy-egy epizód erejéig feltűnik sok más színész is. Illetve Vizi Dávid is folyton ott nyüzsög a videókban „mellőzött színészként”, egymondatos szerepében, nehogy egy pillanatra is elfeledkezzünk a létezéséről. (De az is lehet, hogy valójában e szürke eminenciás jelenléte ravasz csavarnak ágyaz meg, és ő a legnagyobb összeesküvő. Majd kiderül, ha valaha kész lesz a darab.)
Minden könnyedségén túl persze arról is szól A márki árulása, hogy amúgy milyen a színház, és hogy mennyire nem működik képernyőn, és hogy milyen abszurd helyzetbe kerültek a színészek. És hogy milyen fontos lenne az, hogy végre megint együtt legyünk.
Katona Karanténszínház
