„A múltban történt”

Székely Kriszta rendező

Színház

Jövő februártól vezeti majd a budapesti Katona József Színházat. A pályázatáról, a városi terek és az európai színház felé tervezett nyitásról, a női narratívák erősödéséről, a fiatal nézők megnyeréséről beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Az első emlékképem rólad, hogy a 2013-as A nép ellensége című előadásban egy operatőrt játszva cipeled a kamerát ide-oda. Négy évvel később már két kritikusdíjat is kaptál mint legjobb rendező és legtehetségesebb pályakezdő. 2021-től a Katona művészeti tanácsának tagja vagy, a jövő évtől pedig te vezeted a színházat. Ez kívülről nagyon egyenes pályaív.

Székely Kriszta: Kívülről valóban így látszik, és magam is látom, hogy van a pályámnak egy húzása. Belülről nézve azonban ez művészként és emberként is egy kanyargós út volt, rengeteg munkával, közben magamon is sokat kellett dolgoznom. Intenzív tíz év van mögöttem.

MN: Nem nagyon tudunk ma Magyarországon más olyan fontos intézményt mondani, amelynek az élén egy szexuális orientációját nyíltan vállaló vezető áll. Az igazgatói kinevezésed egybeesett a Pride időszakával. Hogyan élted ezt meg, és hogy látod, változott valami az idei, rengeteg embert megmozgató Pride-dal?

SZK: Egy időben történt minden: a negatív indulatok, a Pride-ot betiltó jogszabály meghozatala, aztán az elképesztő kiállás, azok részéről is, akik valamiért nem tudtak ott lenni a felvonuláson. Rég nem látott frekvencianövelő eseményként éltem meg mindezt. A Fővárosi Közgyűlés, amelyen a kinevezésemről döntöttek volna, éppen a Pride körüli hullámverések miatt maradt el, aztán már a felvonulás után, a következő ülésen is először sok támadó, negatív megszólalást hallhattunk. Majd kineveztek. Meg­figyelőként, mert érintettként is annak éreztem magam, nagyon kontrasztos volt ez így, hogy ebben a városban, ebben a klímában egy ilyen döntés született. Elgondolkodtam azon is, hogy nem nagyon tudnék példát mondani mondjuk Berlinből vagy Amszterdamból arra, hogy egy 45 év alatti, magát felvállaló női vezetőt neveztek volna ki egy fontos színház élére. Ez is azt mutatja, hogy a világ dolgai jóval bonyolultabbak annál, mint amilyennek elsőre látszanak.

MN: A Katona művészszínház, a budapesti értelmiségi elit emblematikus színháza, ahol egy bemutatón támadhat kisebbségi érzése a „mezei nézőnek”, ha végignéz a nézőtéren. A pályázatodban az szerepel, hogy több irányban is kinyitnátok a színházat: külső terek és marginalizált csoportok felé is. Hogyan kell ezt elképzelni?

SZK: A külső terek felé nyitás egyik iránya, hogy együttműködnénk a PLACCC fesztivál szervezőivel, akik különböző városi tereken, terekben tartanak előadásokat. A másik, hogy Oltai Katát kértem fel a közös munkára. Ő már több olyan happeninget hozott létre, amelyek külső helyszíneken zajlottak, és kimozdították a nézőket a szimpla nézői pozícióból, kérdéseket tettek fel például a város igazi színeiről vagy az elrejtett női narratívákról. Ezekről jobban lehet beszélni például a Népszínház utcában, mint a Katona nézőterén. Ez egy fontos kísérlet lehet a színház életében, amelyhez keressük a nyelvet, a formát, a kapcsolódásokat. Meggyőződésem, hogy a színháznak radikális empátiával kell közelítenie a valósághoz. Azokba a folyamatokba, társadalmi vagy egyéni léthelyzetekbe, amelyekkel foglalkozunk, úgy kell beleásnunk magunkat, hogy még ha karcolnak is, ne ússzuk meg a szembenézést. Fontos az is, hogy mindezt ítéletmentesen tegyük.

 
Fotó: Palágyi Barbara
 

MN: Végignézve azt a két évadtervet, amelyet összeállítottatok, nem találunk benne paneleket, agyonjátszott klasszikusokat, vagy ha ilyeneket mégis, csak teljesen átírt változatban. Van viszont dokumentum alapú színház, például a Budapesten dolgozó külföldi ételfutárokról vagy hitelcsapdába esett emberekről.

SZK: Egy megvalósuló évad sok praktikus szemponton is múlik majd, a tervünk azt tükrözi, hogy miben gondolkodunk. Ezen a téren is nyitni szeretnénk, ellépni az elvárt címektől. Szabó-Székely Árminnal, akivel régóta együtt dolgozom, és aki a dramaturgiát fogja kézben tartani, illetve Török Tamara dramaturggal arra fogunk törekedni, hogy kikerüljük az ismétlődéseket, hogy tudatosabban és az újra nyitottabban keressük a színpadra kerülő szövegeket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.