Magyar Narancs: 2002-ben szerződött a Katonába. Röviden össze lehet foglalni az itt töltött időszakot?
Bezerédi Zoltán: Annak idején idehozott a színházcsinálási vágy. Ez a pálya hullámzó, hol jobb, több szerepet kap az ember, hol meg kevesebbet. De jól telt el ez a húsz év.
MN: Milyen az a színházeszmény, amit a Katona képvisel?
BZ: Jófajta színházi minőséget garantál. Nagyon sok színház panaszkodik, hogy nincs most elég nézője, a pandémia sajnos alaposan megritkította a közönséget. De nekünk nincs ilyen problémánk. Az emberek egyszerűen azt gondolják, hogy itt színház van, és jönnek.
MN: A főiskola elvégzése után Kaposvárra szerződött társulati tagnak. Babarczy László volt az igazgató. Sokat dolgozott vele.
BZ: Nagy fájdalom, hogy elment. (Babarczy László január 31-én halt meg – a szerk.) Volt egy nagy szakítás kettőnk között 2002-ben, amikor huszonhárom év után otthagytam őt és a kaposvári színházat. Ez akárhogy is nézzük, olyan volt, mint egy kapcsolatból való kilépés. Nem is tudom, igazából megbocsátott-e nekem. Találkoztunk utána, kommunikáltunk is, de a kapcsolatunk soha nem volt már ugyanaz. Rendszeresen hívtam különböző előadásokra, de nem jött el. Fontos mesterem volt, számított, mit mond, mit gondol felőlem.
MN: Milyen volt vele dolgozni?
BZ: Penge agyú pasi volt. Hullámzó volt a kapcsolatunk. Van egy bájos történet, amit őrzök róla. Még negyedéves főiskolás koromban meghívott Kaposvárra a Don Juan Petijére. Lementem, de a próbákon változó minőségű volt a teljesítményem. Fiatal kölyök voltam, hol nagyon jó, hol kevésbé – ettől aztán nehezebben is illeszkedtem be a társulatba. Amikor jött az úgynevezett megnézés, Laci leváltotta a Donna Elvirát játszó színésznőt, nekem meg azt mondta, ad még egy kis türelmet, de tudjam, hogy miattam nem tudja eljátszani Tarján Györgyi meg Kari Györgyi a szerepét. Ettől kicsit padlót fogtam, és elmentem az éjszakába. Reggel folytatódott a próba, aztán nem sokkal később bemutattuk az előadást. Sokáig gondolkodtam, milyen premierajándékot adhatnék Lacinak. Bementem a könyvesboltba, és találtam egy ipari témájú könyvet, Hogyan csiszoljuk gyémántjainkat címmel. Megvettem neki, és dedikáltam. Jót röhögött rajta. Nagyon jó humora volt. Körülbelül ilyen volt a viszonyunk. Nagyszerű előadásokat csináltunk.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
