Interjú

„A rend mindig igazságtalan”

Bezerédi Zoltán színész, rendező

Színház

Kaposváron kezdte pályáját, húsz éve szerződött a Katona József Színházba. Pályája alakulásáról, a színészek kiszolgáltatottságáról és az új monodrámájáról is beszélgettünk, de szó esett a #metoo-ról, illetve az SZFE ügyéről is.

Magyar Narancs: 2002-ben szerződött a Katonába. Röviden össze lehet foglalni az itt töltött időszakot?

Bezerédi Zoltán: Annak idején idehozott a színházcsinálási vágy. Ez a pálya hullámzó, hol jobb, több szerepet kap az ember, hol meg kevesebbet. De jól telt el ez a húsz év.

MN: Milyen az a színházeszmény, amit a Katona képvisel?

BZ: Jófajta színházi minőséget garantál. Nagyon sok színház panaszkodik, hogy nincs most elég nézője, a pandémia sajnos alaposan megritkította a közönséget. De nekünk nincs ilyen problémánk. Az emberek egyszerűen azt gondolják, hogy itt színház van, és jönnek.

MN: A főiskola elvégzése után Kaposvárra szerződött társulati tagnak. Babarczy László volt az igazgató. Sokat dolgozott vele.

BZ: Nagy fájdalom, hogy elment. (Babarczy László január 31-én halt meg – a szerk.) Volt egy nagy szakítás kettőnk között 2002-ben, amikor huszonhárom év után otthagytam őt és a kaposvári színházat. Ez akárhogy is nézzük, olyan volt, mint egy kapcsolatból való kilépés. Nem is tudom, igazából megbocsátott-e nekem. Találkoztunk utána, kommunikáltunk is, de a kapcsolatunk soha nem volt már ugyanaz. Rendszeresen hívtam különböző előadásokra, de nem jött el. Fontos mesterem volt, számított, mit mond, mit gondol felőlem.

MN: Milyen volt vele dolgozni?

BZ: Penge agyú pasi volt. Hullámzó volt a kapcsolatunk. Van egy bájos történet, amit őrzök róla. Még negyedéves főiskolás koromban meghívott Kaposvárra a Don Juan Petijére. Lementem, de a próbákon változó minőségű volt a teljesítményem. Fiatal kölyök voltam, hol nagyon jó, hol kevésbé – ettől aztán nehezebben is illeszkedtem be a társulatba. Amikor jött az úgynevezett megnézés, Laci leváltotta a Donna Elvirát játszó színésznőt, nekem meg azt mondta, ad még egy kis türelmet, de tudjam, hogy miattam nem tudja eljátszani Tarján Györgyi meg Kari Györgyi a szerepét. Ettől kicsit padlót fogtam, és elmentem az éjszakába. Reggel folytatódott a próba, aztán nem sokkal később bemutattuk az előadást. Sokáig gondolkodtam, milyen premierajándékot adhatnék Lacinak. Bementem a könyvesboltba, és találtam egy ipari témájú könyvet, Hogyan csiszoljuk gyémántjainkat címmel. Megvettem neki, és dedikáltam. Jót röhögött rajta. Nagyon jó humora volt. Körülbelül ilyen volt a viszonyunk. Nagyszerű előadásokat csináltunk.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.