Színház

Bronzból várat

Niké, a szabadságunk szobra; Éneklő fiatalok

Kritika

Szobor, amelyet ledöntöttek, szobor, amelyről átnevezés után csak a feliratot szedték le, szobor, amely miatt a közelmúltban szakértői véleményt cenzúráztak majd hamisítottak, szobor, amelynek a háta mögött lebontottak és felépítettek egy stadiont: ezek a köztéri alkotások a főszereplői az egy estén játszott két előadásnak.

A produkciókat eredetileg augusztusban, a múlt- és jelenbéli migrációs történetekre koncentráló Görög Befogadás Fesztiválon mutatták be. Jól áll az előadásoknak, hogy az eredeti kontextustól mára kicsit elmozdultak: az „önállósodástól” megváltoztak a befogadói-értelmezési stratégiák, és még jobban kibomlik a két produkció közötti párbeszéd.

A Niké… és az Éneklő fiatalok között ugyanis a teljesen különböző színpadi megvalósítás ellenére is elég sok a hasonlóság. Míg a Niké… élőben közvetített idegenvezetés Pécs városából, ahol nagy teret kap a személyesség és a spontaneitás, addig a rögzített szerkezetű Éneklő fiatalok egy kórusművé, dalfüzérré alakított szövegkollázs. És a hasonlóságok egyáltalán nem merülnek ki a témákban, Makrisz Agamemnon, a hozzánk menekült görög szobrászművész alkotásai, a köztér és a politika viszonyrendszerei, illetve az alkotói módszerek is közel állnak egymáshoz. Mindkét, részben dokumentarista előadás komoly kutatómunkán alapszik; a talált témák, az egymás mellé helyezett szövegek egyedi összefüggésrendszerét pedig az alkotó(k) perspektívája és persze a színre vitel gesztusa tárja fel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.