A produkciókat eredetileg augusztusban, a múlt- és jelenbéli migrációs történetekre koncentráló Görög Befogadás Fesztiválon mutatták be. Jól áll az előadásoknak, hogy az eredeti kontextustól mára kicsit elmozdultak: az „önállósodástól” megváltoztak a befogadói-értelmezési stratégiák, és még jobban kibomlik a két produkció közötti párbeszéd.
A Niké… és az Éneklő fiatalok között ugyanis a teljesen különböző színpadi megvalósítás ellenére is elég sok a hasonlóság. Míg a Niké… élőben közvetített idegenvezetés Pécs városából, ahol nagy teret kap a személyesség és a spontaneitás, addig a rögzített szerkezetű Éneklő fiatalok egy kórusművé, dalfüzérré alakított szövegkollázs. És a hasonlóságok egyáltalán nem merülnek ki a témákban, Makrisz Agamemnon, a hozzánk menekült görög szobrászművész alkotásai, a köztér és a politika viszonyrendszerei, illetve az alkotói módszerek is közel állnak egymáshoz. Mindkét, részben dokumentarista előadás komoly kutatómunkán alapszik; a talált témák, az egymás mellé helyezett szövegek egyedi összefüggésrendszerét pedig az alkotó(k) perspektívája és persze a színre vitel gesztusa tárja fel.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
