Rendben és különösebb sérülések nélkül véget ért tizenöt év legbotrányosabb Pécsi Országos Színházi Találkozója. A Színházi Kritikusok Céhe kilépett a Magyar Színházi Társaságból (MSZT), sok tagja és szimpatizánsa bojkottot hirdetett, amikor többévnyi sunnyogás után a nagyobb nyilvánosság előtt is egyértelművé vált, hogy az MSZT és a vállaltan politikai alapon létrejött, magát jobboldalinak nevező ellenszervezet, a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) között miféle alkudozás vezet minden évben a POSZT megszervezéséhez. Ez után az Örkény Színház, a Stereo Akt és a Szputnyik visszalépett a versenytől, sőt az Örkény az MSZT-ből is kilépett.
Mégis, a találkozó rendben lezajlott: amikor Szabó László, az MTT titkára egy szakmai beszélgetésen atyai szigorral feltette a kérdést, hogy ugyan ki fogja megregulázni azt a fránya szabad sajtót, amiért gonosz hangulatú cikkeikkel elriasztották a POSZT egy szponzorát, az visszhang nélkül maradt. Amikor Ókovács Szilveszter, a zsűri tagja, az operaház igazgatója a hatalom támogatását a háta mögött elegendőnek érezte ahhoz, hogy a nézőtérről kiabálva megszabja, miről szabad és miről nem szabad szólnia egy előadásnak, amihez neki semmi (alkotói) köze nincsen, az már keltett némi hullámverést – de mindez semmi ahhoz képest, hogy a körülmények dacára idén is volt POSZT, és úgy áll a helyzet, hogy jövőre is lesz. Hacsak a POSZT működésébe évek óta egyre erőszakosabban beavatkozó Vidnyánszky Attila idei piedesztálra emelése – a rendező Isten ostora című előadása négy díjat nyert, köztük a legjobb előadásét és a legjobb rendezését – ki nem veri most már tényleg a biztosítékot a szakmánál.
Aktuálpolitikai hasadék
„Két hónappal ezelőtt még csak az tűnt problémának, hogy kiderült, egymás jelöltjeinek elfogadása nem automatikus, hanem valahogy a háttérben ki lehet ejteni egyeseket, be lehet emelni másokat. Azóta a helyzet bonyolultabb. Le kell fektetni a válogatás, az összeférhetetlenség, a zsűrizés szakmai elveit és gyakorlati szabályait – mondja Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója. – Azóta a két társaság megegyezett, hogy elfogadják egymás jelöltjeit. Ezt én is proponáltam. Érdemi fordulat, mert elengedték a zárt ajtók mögötti személyi alkut. Csak nem elég. Ha komolyan vesszük a fesztivált, vagyis azt, hogy ez szakmai ügy, akkor a megoldás messzebb van. Az egyet innen, egyet onnan megállapodása azt rögzíti, hogy két szakma van, és azt is kőbe vési, hogy e két szakma a két társasággal azonos. Csakhogy ez így nem igaz” – utal Mácsai a két színházi társaság megegyezésére, miszerint a jövőben mindkét oldal 4-4 zsűritagot jelöl.
Mácsai szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy a szakma nem műfaji, strukturális, esztétikai vagy akár ízlésbeli, hanem politikai hovatartozás alapján van kettéosztva. „Ez nem más, mint az országot végigszántó aktuálpolitikai hasadék megjelenése a színházi világban. Ez nem szakmai különbözőség. Ezért ez a megosztás egy magát színházinak tekintő szemlétől idegen.” Kovács D. Dániel, a Szputnyik rendezője úgy véli, a helyzet csak akkor változhat meg, ha egy rendezőben „nincs semmilyen kötés, ha szabadon tud kommunikálni, mert a színház tiszta működéséhez az kell, hogy az alkotó sehová se legyen elköteleződve. Ehelyett a POSZT-on most nem szakmai szempontok alapján beszélnek az előadásokról, hanem azt nézik, hogy melyik előadást ki jelölte, vagy melyik színház melyik társaság tagja. Én pedig mint rendező ezzel nem tudok mit kezdeni”.
| ||
Boross Martin, a Stereo Akt művészeti vezetője elmondta, hogy visszaléptek a versenyzéstől, az „nem jó döntés volt, nem is egy tökös lépés, hanem a két rossz közül a kisebbik, amivel fel akartuk hívni a figyelmet arra, hogy a POSZT-tal probléma van”. Hozzátette: „Fel sem merült bennem, hogy a helyzet úgy változna meg, hogy visszaléphessünk a döntésünktől. És valóban. Azóta volt egy sajtótájékoztató, ahol az MTT képviselője elmondta, »a Teátrumi Társaság munkatársai tiszta lelkiismerettel állnak az Úr színe előtt«. Szerintem ez sértő; kikérem magamnak, hogy egy ilyen ügyben a sátáni oldalra állítsanak.” Kovács D. Dániel úgy fogalmaz: „Én nem vagyok eléggé kiképezve ahhoz, hogy átlássam ezt a helyzetet, de amikor egyértelművé vált, hogy két társaság csatározásáról van szó, nyilvánvaló volt, hogy ebben nem szabad részt venni, morálisan tisztább helyzet ebből kimaradni.”
Tompa Andrea, a Színházi Kritikusok Céhének elnöke (lapunk szerzője) némiképp optimistábban látja a dolgokat: „Úgy érzem, a bojkottal, amit néhány kritikus kezdeményezett, sikerült felhívni valamire a figyelmet – a POSZT átláthatatlanságára, anomáliáira, egész működésének lehetetlenségére –, és ez az üzenet eljutott a teljes szakmához és a közönséghez is. Valami elindult” – mondja. Azt ugyanakkor hozzáteszi: az MSZT-ből való kilépés és a bojkott ötlete mellett más cselekvési lehetőséget nem lát a céh előtt, amellyel a helyzet megváltoztatásán tudnának ügyködni (már csak azért sem, mert a céhnek eddig sem volt semmiféle mandátuma a POSZT-on, csak a részvétel a zsűri egy tagjának kijelölésében). „Mindenben benne vagyunk, ahol van párbeszédre lehetőség. A POSZT jelenleg két szakmai szervezeté, úgyhogy kívülről nagyon kevés tehető, amíg ez a két szervezet nem gondolja úgy, hogy ahhoz, hogy a POSZT valóban a szakmát képviselje, és legyen mögötte valamelyest konszenzus, radikális változásra van szükség” – teszi hozzá a kritikus.
Nem a POSZT-ra, Pécsre
A POSZT zökkenőmentes, és sem a bojkottba, sem a versenyzéstől való visszalépésbe bele nem rokkanó, sőt le sem sántuló üzemelésének alighanem fontos összetevője, hogy – verseny ide vagy oda – minden előadást rendben megtartottak, a közönségnek így nem volt oka háborogni. (Pontosabban egy előadás maradt el, de az Törőcsik Mari betegsége miatt.) Csakhogy abban minden megkérdezett habozás nélkül egyetértett, hogy az előadásokat nem lehetett volna visszavonni a POSZT-ról. „Mi színház vagyunk, legfontosabb kapcsolódásunk a közönséggel van, minden más ez után következik: a szakma különböző ágai is, a politika is – érvel Mácsai. – Az a színházi előadás, amelyik nem történik meg, az nem hat, nem érvel. A hatás pedig az lehet, hogy a három nem versenyző társulat lépése gondolkodást, párbeszédet, végül fordulatot katalizálhat. Ha belesimultunk volna a helyzetbe, akkor ennek nem lenne esélye.”
| ||
Boross Martint már csak azért is hajtotta a kíváncsiság, mert olyan előadás, mint a Stereo Akté – amelyben az előadók szakítanak a színészi pozícióval, nem történetet mondanak, hanem a közönség részvételével saját és a nézők vágyairól beszélnek – még nem volt a POSZT-on, így erős volt bennük a vágy arra, hogy találkoztassák a közönséget és a szakmát egy ilyen performansszal. Boross másrészt úgy véli: „ha nem jöttünk volna, könnyen lehet, hogy az egész ügyet két nap alatt eltussolták volna, és soha többet senki nem beszélt volna arról, hogy a Stereo Akt valaha meg volt ide híva.” Ebben Kovács D. Dániel is egyetért: „Nem hinném, hogy a teljes távolmaradás bármire is felhívta volna a figyelmet, de ha már rendeztem egy előadást, azt nagyon szívesen játszom is.”
A POSZT-nak hivatalosan, strukturálisan részét nem képező Nyílt Fórum meghívására Pécsre érkező k2 Színház hasonló értelmű közleményt adott ki, amelyben egyrészt megerősítik saját, a szakma megosztottságát és a bénító politizálás elleni kiáltványukat, és tisztázzák, hogy fenntartják aláírásukat a POSZT elleni bojkotton, másrészt kijelentik: „Ha nem jövünk el, akkor egyrészt megfosztjuk az itteni nézőket a Baka István költészetével való megismerkedéstől, másfelől magunkat fosztjuk meg a pécsi nézőkkel való találkozástól. A félreértések elkerülése végett szeretnénk tehát leszögezni, hogy mi nem a POSZT-ra hoztuk ezt az előadást, hanem a pécsi nézőknek.”
Csak a politikáról
Paradox módon épp a Magyar Teátrumi Társaság volt az egyetlen, amely számára nem volt egyértelmű a „nézők mindenekfelett” elv hatalma. A szervezet ugyanis már a jegyeladások megkezdése után kijelentette: megvizsgálják a lehetőségeket, szerződést lehet-e bontani a versenyből visszalépő társulatokkal, vagy szebben mondva páros lábbal hazáig rugdosni a renitenseket. A roppant progresszív felvetés végül az MSZT és Pécs város tiltakozása meg is maradt felvetésnek. „Indulati reakció. Azért merült fel, mert a lépésünk nem táplálja azt az illúziót, hogy a POSZT körül minden rendben van” – véli Mácsai Pál. Boross Martint nem rázta meg különösebben az MTT közleménye, mivel szerinte ha tényleg szerződést bontottak volna velük, akkor „a történet önmagát igazolta volna, akkor épp az MTT bizonyította volna be, hogy minden csak a politikáról, és nem a közönségről szól”.
A POSZT körüli ügyek kuszaságát növelte, hogy a bojkotthoz csatlakozó társulatok, színházi emberek egy része mégis jelen volt a POSZT-on, és a bojkotthoz csatlakozó újságírók közül többen mégis cikket jelentettek meg a fesztiválról. A fesztivál ideje alatt többen értetlenkedésüknek adtak hangot, mivel Csáki Judit is jelen volt Pécsen – azonban a kritikus a POSZT-tól szervezésében független Nyílt Fórum programjain vett részt. (Csáki kérdésünkre nem kívánt magyarázkodni.) Ugyanakkor interjúalanyaink nyomatékosították: fontos elválasztani egymástól a kritikusi bojkottot, ami arról szólt, hogy az adott orgánum nem számol be a POSZT-ról, a szolidaritási akciót, amely miatt a nem a sajtóban dolgozók is csatlakoztak a kezdeményezéshez, valamint a versenytől való visszalépést.
„Ami most van, az hovatartozástól függetlenül senkinek sem jó; ahogyan a POSZT működik, az mindenkinek fáj – véli Boross Martin. – Még sincs olyan igény, hogy közösen megoldjuk a helyzetet, mert nincs egyetlen dolog sem, amiben mindenki egyetértene, nincs közös nevező. Úgy érzem, eljutottunk a falig, és nem tudom, hogyan jövünk majd ki ebből.”
