Habár a színház messze a legalkalmasabb műfaj arra, hogy azonnal és ütősen reagáljon azokra a jelenségekre, amelyek nap mint nap érintenek bennünket egy lassan kialakuló diktatúrában (vagy hibrid rendszerben), az alkotók nagy része mégis ódzkodik a politizálástól, mondván, ez a műalkotások kényszerű silányításával járna együtt. Tényleg nem tenne jót a magyar színházi életnek, ha minden művész kizárólag a közéletiségben utazna, ugyanakkor lehet ezt a műfajt jól csinálni, és ha jól csinálják, abban rengeteg erő rejlik, és a társadalmi hatása sem elhanyagolható.
A k2 Színház Cucli című sorozata ilyen, és óriási teljesítmény is egyben, hiszen az alkotók, Fábián Péter és Benkó Bence író és rendező, valamint a k2 színészei huszonnégy óra leforgása alatt hoznak létre egy-egy színházi előadást az előző nap valamely híréből, és a produkció mégsem a Sas kabaré színvonalán mozog. Hogy mi a titkuk, azt nem annyira nehéz megfejteni: kreativitás, kitűnő íráskészség, jó ízlés és munkabírás. Szükség is van a gyorsaságra, hiszen ömlenek ránk a dühítőbbnél dühítőbb hírek, és már nem is igazán emlékszünk rá, mi történt tegnapelőtt.
Viszonylag hálás dolog Orbán Viktor október 4-i, Kossuth rádióban adott interjújának abból a részéből előadást készíteni, amelyben a ledarált Meseország mindenkié című mesekönyvről értekezik. „Orbán erre azt mondta – fogalmaz a 24.hu cikke, amelyből a k2 előadása kiindult –, szövevényes viták ezek, ám Magyarországon vannak jogszabályok, amelyek a homoszexualitásra vonatkoznak. A kormányfő szerint a »jelenséget« a magyarok türelmesen, toleránsan kezelik, ám van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni. Ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta: »Hagyják békén a gyerekeinket!«” A téma pedig azért is hálás, mert a középpontjában egy műalkotás és annak fiktív világa áll. Kissé abszurd, de igaz, hogy a közbeszédet most éppen az tematizálja, ki sajátíthatja ki a fikció terét, kié Meseország. Ez érdekelte az alkotókat, illetve az, hogy vajon kik is azok a magyarok, akik a „jelenséget” türelmesen és toleránsan kezelik, egyszóval hogy tulajdonképpen kinek a nevében is tesz kijelentéseket Orbán Viktor.
Az előadás így a Meseország valakiké címet kapta, és nem nagy meglepetés, hogy a mesék világába kalauzol minket, A kiskondás című magyar népmesébe. A kiskondás (Bán Bálint) elindul szerencsét próbálni, de mi először nem az ő útját követjük nyomon, hanem a mese mellékszereplőiét, akik ott maradnak ebek harmincadjára a szülői házban: azaz az apáét (Király Dániel) és a nővérét (Piti Emőke). Őket látogatja meg Túró Előd (Borsányi Dániel), aki szakmáját tekintve daráló, és vallatni kezdi a remegő apát, akiről kiderül, hogy aberrált mesehősöket bújtat a házában, a hét törpéből konkrétan kettőt. A zsarolás és megfélemlítés után az apa ki is adja az asztal alatt remegő Kukát, akit Túró Előd egy füstgép segítségével ledarál.
Így ugrunk át a következő képre, a fikcióból a valóságba, ahol egy tisztes keresztény anya (Piti Emőke) ezt a mesét olvassa szeretetteljes hangon kisfiának, Balázskának (Bán Bálint), aki arról érdeklődik, miért kellett ledarálni Aladdint, Mulant, Timont és Pumbát. Majd mikor megtudja, hogy a kiskondás végül feleségül vette a királylányt, elégedetlen lesz a mese végével, és gyorsan kiderül, hogy ő bizonyos Feribe szerelmes. „Milyen Feri?” – hangzik el az előadásban borzasztóan sokszor, és egyre hangosabban kell rajta nevetni. De megérkezik persze a tisztességes, keresztény, magyar család feje is, aki jól megveri és kitagadja Balázskát, meg az asszonyt is jól megveri, ha már épp ott van.
Ezen a ponton fikció és valóság összekeveredik, Balázska elindul, hogy megkeresse a királylányt, és bebizonyítsa, hogy ő mégsem buzi, ahogy az apja állítja. Meg is találja a durcás hercegnőt (Gyöngy Zsuzsa), akiről kiderül, hogy azért állítja megoldhatatlan próbatételek elé kérőit, mert valójában Terit szereti („milyen Teri?”). Az ő apja Túró Előd, aki daráló és egyben király is, és jön az, ami csak a mesékben fordulhat elő: a fiatalok coming outja után megbánja bűneit, és soha többé nem darál le senkit.
A k2 előadása lényegében azt bizonyítja be, mint a Labrisz mesekönyve, hogy a fikció tere mindenkié, a kevés olyan dolog közül az egyik, amelyet tényleg nem sajátíthat ki egyetlen hatalom sem. Lehet hozni törvényeket a családról, lehet korlátozni a jogokat (például az érintettek számára legfájdalmasabban az örökbefogadás és a gyerekvállalás kapcsán), ám van egy vörös vonal, amelyet nem lehet átlépni. A k2 előadásával nagy egyetértésben pedig én is csak azt hangsúlyoznám, hogy a konzervatív keresztények és a radikális jobboldaliak ha lehet, hagyják békén a gyerekeinket.
MU Színház, október 5.
