Elhunyt Szatmári Liza színművész
A művész, aki 1951 óta volt a Vígszínház tagja, szombaton, életének 97. évében halt meg.
A művész, aki 1951 óta volt a Vígszínház tagja, szombaton, életének 97. évében halt meg.
Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó egy John Madden-darab apa-lánya párosát alakítják.
A Nemzeti Színház közleményben jelezte, traumatizálta őket, hogy a két színészük nekik ment.
Korábban Vidnyánszky Attila ötmillió forintról beszélt, amit a sérülést szenvedett színész tételesen cáfolt.
Tételesen felvázolta, hogy mennyit kapott.
A Jászai Mari-díjas színművésztől szűk körben búcsúztak a Farkasréti temetőben.
Szereti, ha a színpadon valami őszinte és igaz, de a színházon kívül már nem szeret konfrontálódni. Alföldi Róberttel való szakmai kapcsolatáról, az Egy tökéletes napról és a nyitott és empatikus viselkedés fontosságáról is beszélgettünk vele.
Ha megrögzött budapesti színházba járóknak feltennénk a kérdést, hogy kit tartanának a legalkalmasabbnak Don Quijote szerepére?
Jegercsik Csaba nagyot esett, eltört a csuklója. A Vámpírok bálja című elóadáson történt a baleset.
Jegercsik Csaba már jobban van, a baleset körülményeit vizsgálja a rendőrség.
Egy külsős előadás közben leesett egy színész a díszletelemről.