Magyar Narancs: Mi vitt a divat felé?
Németh Anikó: Sosem akartam ruhatervező lenni, főleg nem divattervező. Egyszerűen csak tervező akartam lenni, és ezt már kicsi koromban tudtam, de az biztos, hogy nagy csaták voltak abból, hogy mit vegyek föl. Az anyám varrónő volt, és varrt is nekem ruhákat, de nem volt lehetősége arra, hogy az egész ruhatáramat ő varrja meg. A boltokban meg borzalmas dolgokat lehetett kapni. Anyám mindig mondta, hogy neked soha semmi nem jó, és tényleg soha semmi nem volt jó, ezért határoztam el, hogy tervező leszek.
MN: Mire vágytál volna?
NA: Egy faluban születtem, körülvett minket a természet, egy kis sáros falu volt, ahol térdig lehetett ragadni az agyagban. Az Iparművészeti Főiskolán belsőépítész szakra jártam. Mindig érdekelt az építészet, a belsőépítészet, a tárgykultúra, az iparművészet, és a művészet úgy egyáltalán. Az ember és a környezetének a viszonya. Főiskolásként rossz anyagi körülmények között éltünk, de annak idején lehetett pénzt keresni ruhák tervezésével, ezért egy szobrász barátommal elhatároztuk, hogy a suli mellett ezt fogjuk csinálni. Elkezdtünk ezzel pénzt keresni, egyre inkább kiszolgáltuk a butiktársadalmat. Viszont fontos volt, hogy érdekes, szórakoztató és minőségi dolgokat csináljunk. Egyébként is mindig úgy gondoltam, hogy mindegy mit tervezel, az a lényeg, hogy tervezz. Anti-divattervező vagyok, mert egyáltalán nem érdekel a divat és a trend. Az érdekel, hogy mi van közted és a világ között, mert a ruha a legkisebb minimáltér, ahol létezel, és egyáltalán nem mindegy, hogy a napodat, az életedet milyen minimáltérben töltöd. Ez kerül kapcsolatba a bőröddel, ez határozza meg a komfortérzetedet, és ez küld üzenetet rólad a világnak. Persze nem a ruha teszi az embert, de fontos kommunikációs lehetőség. Viszont dönthetsz úgy is, hogy nem élsz vele.
MN: Kiknek szólnak a tervezői ruhák, és mi van azokkal, akiknek nincs rá pénzük?
NA: Sok minden pénzkérdés, de a kreativitás nem. Sok divattervező csinál workshopokat, és ezeken sok mindent el lehet sajátítani abból, hogy hogyan tudsz létrehozni egy kreációt. Ne márkát hordj, magadat hord. Az, hogy nagyjából fölismered a minőséget ruhákban, tárgyakban és abban, ami körülvesz, inkább érdeklődés és kulturális ismeretek kérdése. A művészettörténet eltűnik a tantárgyak közül, pedig a vizuális nevelés, a művészettel kapcsolatos ismeretek nagyon fontosak lennének. Bárhová nézünk, azt látjuk, hogy az emberek értékbizonytalanságban vannak. Az oktatás, az érzékenységfejlődés, a kultúra támogatása nemcsak pénz, hanem inkább döntés és értékválasztás kérdése. Sokaknak van anyagi lehetőségük arra, hogy magyar tervezők ruháit vásárolják, de nem érzik magukat elég elkötelezettnek, nem igazán értéktudatosak. Sokkal jobban növeli az önérzetüket, ha egy full márkás, dedikált helyen megvásárolt ruhában tűnnek föl. Ezt látjuk lépten-nyomon a sajtóban is. Amikor bejöttek a fast fashion márkák az országba, sokan azok közül, akik addig a vásárlóim voltak, megüzenték nekem, hogy innentől inkább ott fognak vásárolni, mert azért a pénzért, amiért nálam egy ruhát kapnak, máshol tízet tudnak megvenni. Ezért ábrándultam ki még az antidivatból is, mert a divat a legkörnyezetszennyezőbb az olajipar után a világon. Ráadásul a vásárlás egy új kábítószer, s nem látszik meg máshol, csak a gardróbod kupacaiban. Ezek olyan bűnök, amelyeket meg fogunk bánni. A divattervezők sokat tehetnének a változás érdekében. Egy német üzletember egy düsseldorfi bemutatómon azt próbálta sulykolni nekem, hogy az az ember, aki nem Kínában gyártat, soha nem fog ebből pénzt csinálni, ezt beláttam, de tudtam, hogy nem fogok Kínában gyártatni.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
