„Ami torkon ragad”

Mácsai Pál színész, rendező

Búcsúzik az Örkénytől, de csak igazgatóként. Az igazgatói pályázat körülményeiről, utódjáról, megrendítő előadásokról és a jubileumi buliról kérdeztük.

Magyar Narancs: Húsz éven át vezette az Örkény Színházat, most pedig a saját jelöltje, Gáspár Máté veszi át az igazgatást. Ön is visszahallotta a rossz nyelvektől, hogy ez bizony kimeríti a „belterjes átadás” fogalmát?

Mácsai Pál: Persze, hallom, a trollhangok természete nem a rejtőzködés. Elég lenne annyit válaszolni, hogy nem volt más pályázó, és meg nem írt pályázatok nevében piszkálódni mégiscsak illetlen. Az is pikáns, amikor egy, a szakmai bizottsági döntés és társulati szavazás eredményével szemben, miniszteri kegyből kinevezett színházigazgató emlegeti az Örkényt, mint negatív példát. De azért érdemes mégis többet mondani, mert a meg nem gondolt vádaskodások mögött valós tapasztalatok vannak. Aki azt mondja, hogy az Örkény pályázata előre levajazott, az összekeveri a fővárosi ügymenetet a minisztériumival. A szakmai bizottság munkája és a döntés menete a fővárosban tisztességes, lásd például Trafó. Ott volt több pályázat, volt is vita, éles szavazás. A fővárosi szakmai bizottságban nem egyoldalúan összeválogatott bírálók ülnek, ott vannak a minisztérium küldöttei és a fővároséi is. Ez az egyetlen olyan helyzet, ahol a két birodalom együtt van jelen. Ami egyébként a szakma, a város és az ország érdekében evidens kellene, hogy legyen. Gáspár Máté pályázatára ez a bizottság hat igennel és egy tartózkodással igent mondott. A Fővárosi Közgyűlés ezt egyhangúlag elfogadta, majd a főpolgármester kinevezte őt. Az Örkény esetében tehát az történt, hogy kinevezték azt a jelentkezőt, akit a társulat, a szakmai bizottság, a közgyűlés, valamint számos belföldi és nemzetközi partner egyaránt támogatott. Az pedig, hogy egy húsz év alatt összeérett társulatnak ne lehessen saját jelöltje, annyira komolytalan, hogy érvelni sem érdemes ellene.

MN: Szokatlanul hamar meglett az utód, még a választások előtt. Nem azért, mert félt tőle, hogyan viseltetik az új Fővárosi Közgyűlés a színházzal szemben?

MP: Nem. Ezek a spekulációk mind mutatják, hogy mennyire el vagyunk szokva a szakmai gondolkodástól. Azért kértem egy évvel korábbra a pályázat kiírását, mert eldöntöttem, hogy nem folytatom, és az a helyes, ha az új igazgató tervezi meg azt az évadot, amelyet ő vezet majd. Bárhonnan érkezik az utód, bele kell tanulnia a helybe, a feladatba, hogy előkészíthesse azokat a változásokat, amelyek a saját koncepciójának megvalósítását majd lehetővé teszik. Az igazgatói pályázatok ügyetlen időzítésének hazai hagyománya nem indok arra, hogy ne akarjunk rajta javítani.

MN: Az elmúlt években nem tartott attól, hogy az Örkényből trófea vagy konc lesz a kultúrharcban?

MP: Nem. A fővárosban nem a NER hatalomtechnikája működik. Négy évvel ezelőtt, miután a színházi törvény ellen tüntetett a szakma egy része, a város egészében átvette öt színháznak, köztük a miénknek a fenntartását. Kár, hogy a többit el kellett engednie. A politika hagyományosan hajlamos azt hinni, hogy az előadó-művészet az ő szolgálóleánya. Ezért minden kulturális intézménynek az a jó, nem csak a színháznak, ha a lehető legmesszebb van a mindenkori államtól.

MN: Hogyan figyelt fel Gáspár Mátéra?

MP: Gondolkodtunk. Felmerült, hogy a társulatból is pályázhatna valaki, és ez természetesen Polgár Csaba lett volna, aki végül művészeti vezetője lesz a színháznak…