Az egy igazság helyett

  • Tompa Andrea
  • 2018. március 14.

Színház

A kritika megváltozott kontextusa

Koltai Tamás halálakor többen elmondták, hogy elment az utolsó színikritikus. Vagy árnyaltabban: ilyen kritikus nem lesz többé. Bár szerény kritikusutódokként sérelmezhetjük ezt az állítást, hiszen nekünk is szólhat üzenetként, mégis fontos igazság húzódik a talán nem teljesen átgondolt kijelentések mögött. Hiszen nem arról van szó, hogy hozzá és az elmúlt évtizedben eltávozott nagy nemzedékhez képest tehetségtelenek, műveletlenek, kevésbé elhivatottak és éppen ezért kevésbé „hatásosak” volnánk mindannyian, hanem hogy Koltai Tamással és immár több pályatársával (Molnár Gál Péter, Tarján Tamás, hogy csak néhány nevet mondjunk) eltávozott egy alapvető kritikushabitus, kritikustípus, vagy – én inkább így látom – véget ért egy hosszú korszak és egy kontextus, amely őket „létrehozta”. Valami tényleg megváltozott.

Olyan kritikusok (mondhatnám, hogy színi-, de bármilyen művészeti ág kritikusairól és akár általában a kritikáról is beszélhetünk), akik egész életpályáját, habitusát maga a bírálat, a kritika határozta meg, akiknek a szava nagy hatással volt, sőt sokszor kizárólagos súllyal esett a latba, vagyis művek sorsára, akár alkotói pályákra is meghatározó lehetett, nos ilyenek nemigen lesznek többé – hiszen már most sincsenek. Arról a hatásról van szó, amelyet a kritika kontextusa kitermelt, vagy inkább amelyben a kritika létrejött. Ami megváltozott, az épp a kontextus, amelyben a kritika létezik.

Egy 2016-os angol nyelvű tanulmánykötetben olvasom a következőt: „A színikritikát nem egy történelmi kontinuum vagy korábbi kritikaformák részeként kell látni, hanem a közjó változó természetének részeként, a digitális kor intellektuális értékei közt elhelyezve” (Duška Radosavljević [ed]: Theater Criticism: Changing Landscapes, Bloomsbury Methuen Drama). Ez azt jelenti, hogy a múlt felől, a múltban betöltött szerepe felől már nem érthetjük meg, értelmezhetjük a kritika mai, megváltozott helyét, státusát.

 

Nők a pályán

 

Milyen kontextus változott? Nem csak az államszocialista múlt torz, a nyílt, egyenes kommunikációt gyakran nélkülöző kritikaformáit kitermelő kontextusára gondolok, nemcsak a nálunk legalábbis leépült, másutt átalakult, a kritikai gondolkodást kevésbé igénylő médiára és a leépült kritikusegzisztenciákra gondolok, hanem arra a hagyományra is, amely „az egyetlen igazság” keresését, kimondását tűzte ki célul, mert ennek az „egy igazságnak” a létezésében hitt. Ez az „egy igazság” azután „a” kritikushoz rendelődik, és így „megcsinálja”, azaz létrehozza őt, aki ebbe a szerepbe, az igazság vagy „az ítélet” kimondójának szerepébe kerül.

Ez a modell a posztmodernben megrendül. Minden olyan forma, amely az „egy vélemény, egy igazság” nézőpontot próbálja leváltani, arra törekszik, hogy több véleményt hozzon; ezt ambicionálja az ÉS-kvartettektől kezdve a 2000 folyóirat Margináliák rovata, amit aztán a Színház folyóiratban továbbgondoltunk, többhangú kritikák, kommentláncok, kritikaviták stb. alakjában. Mindez arra a hatalmas, százéves hagyományt lassan megtörő felismerésre épül, hogy a kritika feladata az egymás mellett megférő igazságok, érvrendszerek feltárása, és nem a „megmondás”, a kizárólagos ítéletalkotás. Ez nem jelenti azt, hogy „minden relatív”, hanem hogy „az igazság” decentralizálódott. Így értelmezhető ma a kritika mint a közjó része: gondolkodással, szempontokkal, érvekkel járul hozzá. Mint intellektuális érték persze nem a like-dislike tengelyen helyezkedik el, hanem érvek, értelmezések vonzásában, szakmailag megalapozott, de nem kizárólagos véleményként. Kérdés persze, hogy az a közjó, amit a kritika, kritikai gondolkodás képviselhet, amelynek gazdagodásához hozzájárulhat, milyen társadalmi kontextusban helyezkedik el, hogy a társadalom milyen jelentőséget tulajdonít az intellektuális értékeknek. Ez utóbbiak ma Magyarországon láthatóan egy rendkívül szűk, már-már mikroszkopikus térben helyezkednek el.

Nem lehet nem észrevenni a kontextus változásával a genderszempontot is. Ahogy megrendül az „egyetlen kritikus igazságának” pozíciója, amelyet mindig férfi kritikus képvisel, a pályát nők kezdik benépesíteni. A kritika többé nem hatalmi, sőt kizárólagos hatalmi helyzetből érkezik (amivel szorosan összefügg a pályák egzisztenciális hátterének gyengülése is). Ma sok helyütt a világon a színikritika erősen női pálya.

A sokat emlegetett piacra gyakorolt hatás is változik: a kritika kontextusa ott is megváltozott, ahol a piac szabályozza a kulturális termékek létrejöttét, mozgását. Klasszikus és szinte egyedülálló példa, amelyre mindenki hivatkozik (és amelyre netán kritikusként vágyik), az a hatás, amit a The New York Times kritikusa tudhat magáénak. A NYT bírálója kritikájával színházi előadások sorsát döntötte el (elsősorban Broadway-darabokét), amelyek a cikk hatására hosszú sorozatokat mentek vagy épp ellenkezőleg, le kellett venni a műsorról. Mára azonban létrejöttek az ún. kritikusbiztos előadások. A marketing és pr hatása felülírja a NYT cikk­írójának véleményét; a hosszú preview-k, vagy­is nem teljes értékű, bemutató előtti sorozatok távol tartják a kritikusokat (akik klasszikusan csak bemutatókra járnak), a színházak ki- vagy inkább lepróbálhatják a produkció hatását a nézőn anélkül, hogy kockáztatnák, hogy a kritikus megírja a véleményét. A Pókember musical ominózus története ez, a színháztörténet eddigi legdrágább előadásáé (költségvetése 60 millió dollár volt, tehát a kockázat is óriási), amitől ilyen módon próbálták távol tartani a bírálókat. A NYT kritikusa fogta magát és megírta véleményét egy preview-ról, amelyre simán jegyet váltott – ám a hatalmas marketingmunka legyőzte a negatív bírálatot, és a – sajtó szerint gyenge – előadást sokat játszották.

Visszatérve saját realitásunkra – ma már olyan szerepeket számonkérni vagy olyanra vágyni, mint amilyet MGP vagy Koltai betöltött, valójában anakronisztikus. Sarkítva: a „megmondóemberek” − akiket persze a kontextus termelt ki, és nem (elsősorban) a saját ambí­ciójuk vagy (hatalom)vágyuk – idejének vége.

Neked ajánljuk

Elszáll az Orion

„A témáról eddig még nem született átfogó kiállítás, amely ennyire komplex módon mutatná be a két háború közötti, metropolisszá nőtt Budapest világát” – olvasható a Magyar Nemzeti Galéria beharangozójában, ami alapján az intézmény nyári tárlata éppúgy lehet két­élű nosztalgiával átszőtt szemfényvesztés, mint az urbanizáció kelléktárának tételes feldolgozása történelmi tanulságokkal.

Zuhanástörténetek

„A Felfelé zuhanásban Kadarkai Endre a magyar popkulturális ikonok történeteit járja körül, akiknek életútja valamilyen tragikus fordulat kapcsán mélyzuhanást vett” – halljuk a nemrégiben indult riportsorozat bevezetőjében. Ígéretes felütés, de rejt magában rizikót. Rögtön a kérdés: mit is jelent egyáltalán az, hogy valaki „magyar popkulturális ikon”?

Élet, nagyság

Rengeteg kraft, nyitottság és bátorság van a szakmában, még a bérletrendszerben működő vidéki kő bábszínházakban is. Ám az erős mezőnyben is kiemelkedő volt a Free­szfe két előadása a Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozóján, a nyolcéves kortól ajánlott A halhatatlanságra vágyó királyfi és a leginkább felnőtteknek, esetleg középiskolásoknak szánt Mundstock úr.

Az akasztott ember égő háza

Magyarországon a katolikus papság minden évben, Szent Miklós napján felszenteli a pálinkát. Magyarországon a miniszterelnök úgy akar újabb szavazókat felcsípni, hogy pálinkázós fotókat publikál magáról. A pálinka hungarikum, a hungarikum meg valamiféle pecsét, mely azt hivatott garantálni, hogy az illető produktum a földi javak legkiválóbbika, amelyet csak nekünk teremtett nagy jókedviben a szent atyaúristen.

Lendületből

Vasárnap több mint 50 településen pótolták a veszélyhelyzet miatt elmaradt időközi önkormányzati választásokat. Összesen 74 különböző választást tartottak, számos helyen ugyanis párhuzamosan lehetett voksolni polgármesterjelöltekre és egyéni képviselőjelöltekre. A választások többsége pártpolitikai szempontból érdektelen volt, mert csak független jelöltek indultak. Ahol viszont versenybe szálltak a pártok, ott elég egyértelmű kép rajzolódott ki az ellenzék folytatódó vesszőfutásáról és a Fidesz egyre nyomasztóbb fölényéről.

Jogfosztás után

Az amerikai legfelsőbb bíróság döntésével egyik napról a másikra illegálissá vált az abortusz jó néhány tagállamban, rövidesen pedig akár az államok felében lehet tiltott vagy erősen korlátozott ez a jog. Sokan attól félnek, hogy ez csak a kezdet: az eddig a tagállami jogköröket hangsúlyozó abortuszellenesek immár országos tiltást szeretnének, miközben más jogok is veszélybe kerülhetnek.

Együtt egymás ellen

Egy időben tartják 2024-ben az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat, ami tovább bonyolítja az ellenzék helyzetét. Vannak olyan polgármesterek, akik szerint minthogy eddig is nehezített pályán mozogtak, ezt a helyzetet is kezelni lehet majd.

És tényleg a fejükre omlik

Üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás bűntettével, hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítják a Magyar Pünkösdi Egyházhoz tartozó Közösségi Misszió előzetes letartóztatásban lévő ügyvezetőit. Az egyházvezetés 2019 óta mindenről tud, de nem foglalkozott a feltárt visszásságokkal. Most is hallgatnak.

„Még nem látott várost”

Ha egyszerre tartják az EP- és az önkormányzati választásokat, az ellenzéknek nyár végére ennek megfelelő választási stratégiát kell kidolgoznia. Csárdi Antal LMP-s képviselővel beszélgettünk még a fővárosi terek államosításáról, a költségvetésről, az extraprofitadóról és Hadházy Ákosról is.