Baleset a Vígszínházban: nyomoz a rendőrség

  • narancs.hu
  • 2024. június 24.

Színház

Jegercsik Csaba nagyot esett, eltört a csuklója. A Vámpírok bálja című elóadáson történt a baleset.

Rendőségi nyomozás indult a Vígszínházban péntek este történt baleset ügyében – írja a Blikk. Mint ismeretes, a Vámpírok bálja című előadásán egy több méter magas díszletelemről a mélybe zuhant a Professzort alakító Jegercsik Csaba. A színész a PS Produkció tájékoztatása szerint csuklótörést szenvedett, műteni kellett, a felépülése eltarthat egy ideig. A BRFK Kommunikációs Osztálya megerősítette, keresik a baleset felelőseit.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába 2024. június 21-én 21 óra 30 perckor érkezett a bejelentés, mely szerint a Vígszínházban, előadás közben baleset történt; egy színész a magasságból lezuhant. A XIII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a helyszínen szemlét folytattak, és az ügyben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntett miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen” – írta a lapnak a rendőrség. 

Az újság egyébként úgy tudja, nem ez volt az egyetlen baleset, amely a napokban a produkciónál történt; információik szerint ugyanis a csütörtöki próbán a társulat egyik háttérembere is súlyosan megsérült.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.