Magyar Narancs: Másodszor dolgozol Rigában. Miért a Liliomot választottad?
Gáspár Ildikó: Motoszkált egy ideje a fejemben, de mást ajánlottam elsőre, inkább egy előző rigai rendezésemet, Ionesco Rinocéroszokját folytató társadalomkritikus, groteszk szatírát, de a színház vezetése személyesebb dolgot szeretett volna tőlem. Molnár Ferenc Liliomját ismerik a Baltikumban, így amikor fölvetettem, rögtön el is fogadták. Azt viszont nem tudtam, hogy körülbelül ötven éve volt belőle egy legendás előadás. Egy lett zeneszerző írt hozzá zenét, és szirupos daljáték-musicalt csináltak belőle, amelynek a dalai nagyon ismertté váltak. Érdekes hátránnyal indulok, az én előadásomban egyáltalán nem lesznek dalok, sem liget, sem romantika. Nincsenek kellékek, és mai ruhákban játszanak a színészek. Átdolgoztam a szöveget, húztam is belőle jócskán, hiszen már lehet, lejártak a szerzői jogok. Ez egy átirat inkább.
MN: Mi az átirat koncepciója?
GI: Sajátos játékstílusa lesz, kitágított pillanatokkal, ami teljesen másfajta időérzékelést indít be. Egy fényinstalláció adja a darab „terét”, amelynek az atmoszférája nagyon költői, éteri, ami jó kontrasztban van a darab egyik fő témájával, az erőszakkal. A Dailes Színház színpada óriási, 15-ször 15 méter, és van egy ugyanekkora hátsó színpad is. Az első gondolatom az volt, hogy szeretnék ezen a színpadon olyan mélyre menni, amennyire csak lehet. 25 méter mélyen kezdődik a tér. Hét darab, egyenként 12 méter széles és 3 méter magas LED-fénykapu a díszlet, amelyeket 3 méterenként helyeztünk egymás mögé. A teret hátul egy szintén óriási, magas, nagyon erős fényű, ugyanekkora LED-fal zárja. Beleírtam Liliom anyját a darabba, aki egy villanásra jelenik meg, egy 85 éves színésznő játssza. Rajta kívül még van két 80 feletti színész az előadásban, a túlvilágon is csupa öregasszony a rendőrség. Volt egy kép a fejemben, ahogy idős nénik gyászolják a negyven év körül öngyilkosságot elkövetett fiaikat. Az EU-ban Lettországban a legmagasabb az öngyilkossági ráta, és különösen gyakori a középkorú férfiak körében. A családon belüli erőszaknak pedig minden negyedik lett nő válik áldozatává, az elkövető többnyire a nő férfi partnere. Lettország – Magyarországhoz hasonlóan – még mindig nem ratifikálta az isztambuli egyezményt.
MN: Hogy kerültél Rigába?
GI: Yana Ross Litvániában élő amerikai-orosz rendező barátom ajánlott, miután látta a Stuart Máriát 2014-ben. „Azonnal vigyünk téged külföldre”, mondta. Neki akkor már voltak külföldi rendezései, nem is tudott mindent elvállalni, és innentől automatikusan engem ajánlott maga helyett. Aztán persze, ha egy rendezésem jól sikerült, akkor a következőt már az hozta. Itt, Rigában is sokat nyomott a latban, hogy nagyon tetszett az igazgatónak a 2019-es svédországi rendezésem. (Gáspár Ildikó az utóbbi években dolgozott egyebek közt Göteborgban, Helsinkiben, Karlsruhéban, Rigában, Vilniusban, Wormsban – C. D.)
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
