„Egy rózsaszál szebben beszél” címmel mutatta be a Pinceszínház zenés-dokumentarista előadását, amely a János vitéz daljáték születésének körülményeiről szól, és Vörös Róbert állította színpadra. Láttuk már a darab sokféle változatát, az Alföldi-féle, sokat vitatott feldolgozásnak éppen Vörös volt a dramaturgja a Nemzetiben. De a dalok ugyanazok száz éve, és ezúttal csak körülöttük forog a színpad.
A dramaturg nyilván gyűjtötte a daljáték születésének dokumentumait, vizsgálta a kor jellegzetességeit, amelyektől az ekkora siker lehetett. Bakonyi Károly, a Földművelésügyi Minisztérium akkori fogalmazója 1903-ban határozta el, hogy Petőfi Sándor elbeszélő költeményéből színdarabot ír. Ez már önmagában is Rejtő Jenő-i szituáció, de különös az egész alkotócsapat: Heltai Jenő dalszövegíró, Kacsóh Pongrác zeneszerző, a kiállhatatlan Fedák Sári, aki címszereplő lett bő nadrágban, meg a Király Színház személyzete. Az 1904. november 18-án bemutatott előadás megszületésén kívül a párhuzamos kávéházi, politikai történések is behallatszanak (például, hogy éppen az előadással egy időben zajlott az Országgyűlésben a Perczel-féle zsebkendőszavazás).
A darab valahol a felolvasó színház és az orfeum között lebeg, és utóbbi minőségében iszonyú szórakoztató. Vörös mint rendező a dalokkal működik együtt jól, a szcenírozott felolvasás viszont kullog a dalok után. A színészek elég viccesek és fényesek a kabaréhoz, de a drámához érdekes módon a zongorista Nyitrai László alkalmasabb. Százéves nagynénivel persze csak ide érdemes.
Pinceszínház, március 12.
