Interjú

„Én ezt kikérem magamnak”

Gyabronka József színész

  • Kozár Alexandra
  • 2018. május 5.

Színház

Tsz-elnököt játszik az első filmes Lengyel Balázs Lajkó – cigány az űrben című filmjében, mely szerint nem Gagarin repült először, hanem Serbán Lajos permetezőpilóta, akit sajna elfeledett a történelem, mert az első űrutazónak mindenképp a nagy Szovjet­unióból kellett érkeznie.

Magyar Narancs: A teljes szovjet vezérkart végig kell csókolnia a filmben, s Brezsnyevvel is van egy forró jelenete. Milyen volt?

Gyabronka József: Amikor a Fidesz még normális csapat volt, volt egy plakátjuk, amin Brezsnyev szájon csókolja Honeckert. Ez a plakát beivódott a köztudatba, a városba, belénk, a világban mindenütt, nem csak Magyarországon. Tudtam, hogy ez a jelenet, illetve a csók szerepel a forgatókönyvben, mondhattam volna, hogy nem vállalom, vagy elvállalom, de ez ne legyen benne, de nem mondtam. Nem olyan különös ez, ha valami humoros vagy hatást kelt a nézőben, azt nyilván bevállaljuk.

MN: Sok filmet forgatott az előző rendszerről. Érzett bármikor is nosztalgiát?

GYJ: A kor iránt nem, talán a saját ifjúságom iránt. De tény, hogy az előző érában nagyobb volt a szolidaritás az emberek között. Akkor, ha utáltuk a rendszert, hazamentünk és köptünk egyet, de normálisabban viselkedtünk egymással, éltük az életünket. Ma is ez van, ma is köpünk, ha hazamegyünk, de ma megosztottan köpünk. Most például Ibsen Rosmersholmját próbáljuk a Rózsavölgyi Szalonban Fesztbaum Béla rendezésében, ebben egy olyan figurát játszom, aki hozzám képest a másik oldalon áll, de lehet vele azonosulni, ha normális országban élnénk, mindannyian meg tudnánk érteni a másik oldalon állókat. De mára sajnos ez az illúzió teljesen elveszett.

MN: Éppen a választás idejére időzítették az előadást.

GYJ: Tőlem elvették a kokárdát, mert kisajátították, elvették azt, hogy elérzékenyüljek a himnuszon, mert a kelleténél gyakrabban játsszák. Ma lehazaárulóznak akkor, ha nem úgy gondolkodom, mint ők. Én ezt kikérem magamnak. Ma kötelezővé akarják tenni a nemzeti érzést, pedig ezt rá kéne bízni az emberekre a hittel és a nemi identitással együtt. Ehelyett bejönnek a hálószobánkba, az utcán járni sem tudunk már normálisan, hogy ne a hülye plakátjaikba ütközzünk. Romboló az egész, sokszor már én is azon kapom magam, hogy általánosítok, szerencsére bennem azért megszólal olyankor a belső vészjelző.

MN: A film producere úgy nyilatkozott, voltak potenciális támogatók, akik jelezték, hogy visszalépnek, ha a film címében szerepel a cigány szó.

GYJ: Amióta élek, cigányellenesség van, amire sok cigány ad is okot, ahogy a magyarellenességre is okot ad sok magyar. De azok, akik globálisan utálják a cigányokat, nézzenek nagyon magukba! Ha pedig emiatt kevesebben nézik meg a filmet, akkor nézzék meg kevesebben. Pedig ha ezek a bizton ítélkezők megnéznék, talán ők is jókat röhögnének.

MN: Mostanában valahogy megtalálják a politikai vagy legalábbis közéleti áthallással bíró előadások. Vagy ön találja meg azokat? Nemrég mutatták be A Krakken műveletet Bodó Viktor rendezésében, abban korrupt minisztert játszik.

GYJ: Olyan abszurd lett az éle­tünk, hogy akármennyire reflektálunk a valóságra, akár humorral, akár elgondolkodtató módon, nem tudunk olyan abszurdak lenni, mint a valóság. Amilyen mondatok itt elhangzanak, azok még a Kétfarkú Kutya Párt poénjait is meghaladják, minden fantáziát felülírnak. De nem izgat föl egy olyan színdarab, amiben az ember ne ismerne rá valamilyen magánéleti vagy közéleti helyzetére. A politikai színháztól sokan undorodnak, de minden kor kurzustól függetlenül szolgáltat témát, amire azt mondom, hogy igen, tessék feldolgozni. Amikor kb. tizenöt évvel ezelőtt bemutattuk a Feketeországot a Krétakörrel az akkori kaotikus, abszurd, széteső világról, a miniszterelnök megnézte és gratulált. Micsoda nagyvonalúságra valló gesztus ez, különösen ahhoz képest, hogy most azt kapjuk az arcunkba, hogy ha kinyitjuk a szánkat, ha más véleményt fogalmazunk meg, elégtételt vesznek rajtunk.

MN: Tíz éve szabadúszó. Volt olyan, amikor nem volt feladata?

GYJ: Ez alatt a tíz év alatt nem, de korábban igen. A negyvenes, ötvenes éveimben éreztem azt, amikor kinyitottam a Pesti Műsort, hogy lám, ez a kolléga is dolgozik, az a kolléga is dolgozik, én meg a legjobb időszakomban nem kellek senkinek.

MN: Nem vágyódik ennyi idő után társulatba?

GYJ: Ez hullámzik bennem. Van, amikor szeretnék tartozni jobban egy csapathoz, máskor élvezem, hogy szabadon mondhatok igent vagy nemet.

MN: Szokott nemet mondani?

GYJ: Igen, de ilyenkor nem mindig mondom meg az igazat, mert nem szeretnék senkit megbántani. Egy időben füzetben vezettem azokat a felkéréseket, amelyekre nemet mondtam. Mostanában szerencsém van, mert nagyon jó rendezők, jó kezdeményezések találnak meg. Sokszor azért vállalok el egy munkát, mert jók a partnerek, de olyan is van, hogy nem szeretnék dolgozni bizonyos partnerekkel. Néha a legváratlanabb pillanatokban érkeznek felkérések. Ilyenkor persze az is benne van a pakliban, hogy nem feltétlenül első körben jutottam eszébe a rendezőnek, lehet, hogy valaki nem tudta elvállalni a szerepet.

MN: Többször fogalmazott úgy interjúkban, hogy gyáva. Hogy érti ezt?

GYJ: Én majdnem minden szerepemben megrendülök. Az ember egy darab, egy szerep kapcsán bizonyos dolgokkal a saját életéből is szembesül, akár azzal is, hogy gyáva. Ahogy számtalan más gyarlóságával is.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.