Interjú

„Én ezt kikérem magamnak”

Gyabronka József színész
szerző
Kozár Alexandra
publikálva
2018/14. (04. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tsz-elnököt játszik az első filmes Lengyel Balázs Lajkó – cigány az űrben című filmjében, mely szerint nem Gagarin repült először, hanem Serbán Lajos permetezőpilóta, akit sajna elfeledett a történelem, mert az első űrutazónak mindenképp a nagy Szovjet­unióból kellett érkeznie.

Magyar Narancs: A teljes szovjet vezérkart végig kell csókolnia a filmben, s Brezsnyevvel is van egy forró jelenete. Milyen volt?

Gyabronka József: Amikor a Fidesz még normális csapat volt, volt egy plakátjuk, amin Brezsnyev szájon csókolja Honeckert. Ez a plakát beivódott a köztudatba, a városba, belénk, a világban mindenütt, nem csak Magyarországon. Tudtam, hogy ez a jelenet, illetve a csók szerepel a forgatókönyvben, mondhattam volna, hogy nem vállalom, vagy elvállalom, de ez ne legyen benne, de nem mondtam. Nem olyan különös ez, ha valami humoros vagy hatást kelt a nézőben, azt nyilván bevállaljuk.

MN: Sok filmet forgatott az előző rendszerről. Érzett bármikor is nosztalgiát?

GYJ: A kor iránt nem, talán a saját ifjúságom iránt. De tény, hogy az előző érában nagyobb volt a szolidaritás az emberek között. Akkor, ha utáltuk a rendszert, hazamentünk és köptünk egyet, de normálisabban viselkedtünk egymással, éltük az életünket. Ma is ez van, ma is köpünk, ha hazamegyünk, de ma megosztottan köpünk. Most például Ibsen Rosmersholmját próbáljuk a Rózsavölgyi Szalonban Fesztbaum Béla rendezésében, ebben egy olyan figurát játszom, aki hozzám képest a másik oldalon áll, de lehet vele azonosulni, ha normális országban élnénk, mindannyian meg tudnánk érteni a másik oldalon állókat. De mára sajnos ez az illúzió teljesen elveszett.

MN: Éppen a választás idejére időzítették az előadást.

GYJ: Tőlem elvették a kokárdát, mert kisajátították, elvették azt, hogy elérzékenyüljek a himnuszon, mert a kelleténél gyakrabban játsszák. Ma lehazaárulóznak akkor, ha nem úgy gondolkodom, mint ők. Én ezt kikérem magamnak. Ma kötelezővé akarják tenni a nemzeti érzést, pedig ezt rá kéne bízni az emberekre a hittel és a nemi identitással együtt. Ehelyett bejönnek a hálószobánkba, az utcán járni sem tudunk már normálisan, hogy ne a hülye plakátjaikba ütközzünk. Romboló az egész, sokszor már én is azon kapom magam, hogy általánosítok, szerencsére bennem azért megszólal olyankor a belső vészjelző.

MN: A film producere úgy nyilatkozott, voltak potenciális támogatók, akik jelezték, hogy visszalépnek, ha a film címében szerepel a cigány szó.

GYJ: Amióta élek, cigányellenesség van, amire sok cigány ad is okot, ahogy a magyarellenességre is okot ad sok magyar. De azok, akik globálisan utálják a cigányokat, nézzenek nagyon magukba! Ha pedig emiatt kevesebben nézik meg a filmet, akkor nézzék meg kevesebben. Pedig ha ezek a bizton ítélkezők megnéznék, talán ők is jókat röhögnének.

MN: Mostanában valahogy megtalálják a politikai vagy legalábbis közéleti áthallással bíró előadások. Vagy ön találja meg azokat? Nemrég mutatták be A Krakken műveletet Bodó Viktor rendezésében, abban korrupt minisztert játszik.

GYJ: Olyan abszurd lett az éle­tünk, hogy akármennyire reflektálunk a valóságra, akár humorral, akár elgondolkodtató módon, nem tudunk olyan abszurdak lenni, mint a valóság. Amilyen mondatok itt elhangzanak, azok még a Kétfarkú Kutya Párt poénjait is meghaladják, minden fantáziát felülírnak. De nem izgat föl egy olyan színdarab, amiben az ember ne ismerne rá valamilyen magánéleti vagy közéleti helyzetére. A politikai színháztól sokan undorodnak, de minden kor kurzustól függetlenül szolgáltat témát, amire azt mondom, hogy igen, tessék feldolgozni. Amikor kb. tizenöt évvel ezelőtt bemutattuk a Feketeországot a Krétakörrel az akkori kaotikus, abszurd, széteső világról, a miniszterelnök megnézte és gratulált. Micsoda nagyvonalúságra valló gesztus ez, különösen ahhoz képest, hogy most azt kapjuk az arcunkba, hogy ha kinyitjuk a szánkat, ha más véleményt fogalmazunk meg, elégtételt vesznek rajtunk.

MN: Tíz éve szabadúszó. Volt olyan, amikor nem volt feladata?

GYJ: Ez alatt a tíz év alatt nem, de korábban igen. A negyvenes, ötvenes éveimben éreztem azt, amikor kinyitottam a Pesti Műsort, hogy lám, ez a kolléga is dolgozik, az a kolléga is dolgozik, én meg a legjobb időszakomban nem kellek senkinek.

MN: Nem vágyódik ennyi idő után társulatba?

GYJ: Ez hullámzik bennem. Van, amikor szeretnék tartozni jobban egy csapathoz, máskor élvezem, hogy szabadon mondhatok igent vagy nemet.

MN: Szokott nemet mondani?

GYJ: Igen, de ilyenkor nem mindig mondom meg az igazat, mert nem szeretnék senkit megbántani. Egy időben füzetben vezettem azokat a felkéréseket, amelyekre nemet mondtam. Mostanában szerencsém van, mert nagyon jó rendezők, jó kezdeményezések találnak meg. Sokszor azért vállalok el egy munkát, mert jók a partnerek, de olyan is van, hogy nem szeretnék dolgozni bizonyos partnerekkel. Néha a legváratlanabb pillanatokban érkeznek felkérések. Ilyenkor persze az is benne van a pakliban, hogy nem feltétlenül első körben jutottam eszébe a rendezőnek, lehet, hogy valaki nem tudta elvállalni a szerepet.

MN: Többször fogalmazott úgy interjúkban, hogy gyáva. Hogy érti ezt?

GYJ: Én majdnem minden szerepemben megrendülök. Az ember egy darab, egy szerep kapcsán bizonyos dolgokkal a saját életéből is szembesül, akár azzal is, hogy gyáva. Ahogy számtalan más gyarlóságával is.

szerző
Kozár Alexandra
publikálva
2018/14. (04. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...