ZSINÓRPADLÁS - rés a présen

Értsük meg egymást

  • rés a présen
  • Artner Sisso
  • 2025. február 26.

Színház

Horváth András Dezső író

rés a présen: Egy férfi, aki a szexualitásról ír. Sőt arról beszél, hogyan érzi magát egy férfi. Mit zúdítottál ezzel magadra?

Horváth András Dezső: Alaposan felforgatta az életemet ez a regény. Eredetileg egy novelláskötetet szerettem volna megjelentetni, de aztán a ki­adóban az egyik tervezett, saját élményemen alapuló történetem kapcsán, amely egy srácról szól, akit a szüzessége elvesztésének napján összevernek az utcán, felmerült, hogy ebből kifejlődhetne akár egy regény is. De arra egyikünk sem számított, hogy ilyen sok embert megérint mindez.

rap: Nagyon hamar színpadra került. Pár napja mutatta be az azonos című előadást az Orlai Produkció. Volt vele munkád, vagy csak engedélyt kértek a színre vitelére?

HAD: Dékány Barnabás keresett meg, aki már évekkel ezelőtt is jelezte, hogy megrendezné valamelyik írásomat. Amikor Orlai Tibor is elolvasta a regényt, az volt a kérése, hogy egy tapasztalt dramaturg írja színpadra a szöveget. Deés Enikőt választottuk. Csak a munkafolyamat elején voltam jelen, leültünk a csapattal, és átbeszéltük, hogy mi ennek a regénynek a mondanivalója, mi az, amit a színpadon érdemes benne felerősíteni, és mi az, amiből lejjebb kell tekerni. Onnantól már a csapat kezében volt minden döntési lehetőség.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.