ZSINÓRPADLÁS - Színház

Alkonyzóna Juan Mayorga: María Luisa

Színház

María Luisa (Hernádi Judit) ragyog: nem a „köntösös” háziasszonyt hozza, igazi dáma. Van benne báj, energia, még talán szexi is kicsit, és ezek a jelzők csak elsőre állnak ellentmondásban a darab témájával, az öregedéssel.

A nyitó epizód a székhez szegez: María Luisa Raúllal (Gyabronka József), a lakásának gondnokával diskurál, aki győzködi az asszonyt, hogy tegyen még egy nevet a magáé mellé a postaládára, mert különben a környéken garázdálkodó betörők prédája lehet. María Luisa eleinte ellenáll, de a gondnok csak-csak rábeszéli arra, hogy kibökjön egy képzeletbeli férfinevet. Sőt, akkor már egyenesen kettőt. Így kerül a ládára Benito Beckenbauer (nahát, de ismerős, dereng neki) és Azzopardi neve. Könnyed szellemesség lengi át a teret, s csattanóval megspékelt jelenetek következnek.

Mert aztán a két fiktív név „valós” alakot ölt. A nappaliban egyszerre csak ott bölcselkedik Beckenbauer (Debreczeny Csaba), hogy „a halál az élet tengere”, amire Azzopardi (Csákvári Krisztián), a költő mívesen felel: „nem, a halál az élet medre”. A két férfi folyton egymást fúrja, rivalizálnak. A német labdarúgó-tábornok egyszerre olaszos és németes, macsóra veszi a figurát, egy egész országrészt készül a nem létező csapatával lerohanni, hogy aztán győzelmét szerelmének ajánlhassa. Azzopardi a meg nem értett fiatal vátesz pedig kényszeresen igyekszik bizonyítani választottjának, hogy ő a szavak és a szerelem embere. De egy hölgy kegyeiért folyó versengéshez három királyfi dukál, így az előadás első harmadában színre lép Olmedo (Fábián Gábor), a gondoskodó spanyol. Mindannyian ugyanazt a nőt szeretnék megszerezni, María Luisát. Ki-ki a saját erősségét fitogtatja, ám így egybegyúrva, ők hárman az érett nők álmát testesítik meg. Meg az olyan nőkét is (olyan emberekét), akik nem tudták a vágyaikat megélni, akik nem érezték soha teljesnek az életüket.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Egy nácisztikus személyiség

Leni Riefenstahlt ellentmondásos filmrendezőnek szokták nevezni, aki kétségtelen, olykor egyenesen zseniálisnak aposztrofált tehetségét rossz célok szolgálatába állította, pedig a képlet nem olyan bonyolult: életében és művészetében következetesen vezérelte saját becsvágya.

A padlónál is lejjebb

Steven Knight nem kóborol messze a Peaky Blinders világától; az Ezer bokszütésben tekintetét változatlanul az erőszak mindenféle for­mái­ra, az általános kegyetlenkedés közepette szövődő véd- és dacszövetségekre és a személyes ambícióra szegezi.

„Vigyen a ló”

A fegyverkovács alakjához kapcsolódó historikus szimbólumhordozás és a villoni balladaírás jelenti a szerző új verseskötetének képi és vershagyományát.

Curtis, az etalon

A belvárosi kerületek nagykörúton túli, jó közlekedésű, de kevésbé frekventált részein található üzlethelyiségek jellege és profilja folyamatosan változik, elég csak a Rózsa utca–Aradi utca–Izabella utca–Andrássy út által határolt kicsiny rész egykori legendás helyeire gondolnunk.

„Állj, ki vagy?”

Csáki Judit az utóbbi években kevesebb színikritikát írt, ám annál többet beszélgetett. Három év alatt három portrékötete jelent meg: 2022-ben Csuja Imréről (Imi, ne csináld!), 2023-ban Alföldi Róbertről (Alföldi – rajtam nem múlt), legutóbb pedig Csehalmi Györgyről.