rés a présen: Minek, illetve kinek a hatására kezdtél el színészettel foglalkozni?
Tóth András: Tiniként kezdtem színjátszózni Győrben, az akkori Gracia Színjátszó Körben, ahol rajtam kívül csak lányok voltak. Az első előadásunk a Macbeth volt Tóth Szilvia drámatanárunkkal, és ez már inspiráló munka volt. Az alkotói lelkesedés és a fanatikus hozzáállás a mai napig tart. 17 éves voltam, amikor édesapám, aki görögkatolikus pap, megkérdezte, hogy nem akarnék-e pap lenni. Mondtam neki, hogy ugyanazt fogom csinálni, mint ő, csak egy másik templomban. Azt fogom hirdetni szívvel, lélekkel, amiben hiszek. Aztán elsőre felvettek a Marton–Hegedűs–Forgách-osztályba az SZFE-re. Amikor mi kezdtük, még csak az alkotás számított, próbálhattunk hajnalig, ha akartunk. Aztán elkezdődött az agyrém, a spórolás, a szénszünet, a korlátozások. Kemény volt, de jó is, mert már fiatalon kipróbáltuk a határainkat, és ez felkészített a szakmára. Miskolcon voltam gyakorlaton, aztán három évig játszottam a Vígszínházban úgy, hogy nem voltam tag. Presser Gábor látta egy vizsgaelőadásunkat és felhívott, amikor a Padlást újították fel, hogy el tudna képzelni Lámpás szerepére, később pedig A Pál utcai fiúkba is hívtak, Kolnai szerepét kaptam. Még nem voltam tag, de már benne voltam vagy tíz előadásban, aztán leszerződtem, és még négy évig ott voltam.
rap: Miért lettél független?
TA: Rudolf Péter már nem tudott lehetőséget adni a Vígben, kispadon ülni meg nem szerettem volna. Inkább fejest ugrottam a független létbe. Senkinek nem volt könnyű a járvány után, de nekem szerencsém volt, hogy a sikeres előadásokat megtarthattam, és nem egy szál gatyában eresztettek szélnek.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
