Tánc

Férfiak a hóban

Frenák Pál Társulat: Lutte

  • Sisso
  • 2016. november 6.

Színház

Tanulmány a küzdelemről: a harc testi, lelki, filozófiai, mitológiai, esztétikai és metafizikai megközelítése.

És persze tiszta, brutális tánc színházi körülmények között. A Lutte talán az utóbbi tíz év legfontosabb darabja a Frenák-életműben. Minden truváj megtalálható benne, ami az eddigi koreográfiáiban: a balett, a Cunningham- és a Limón-technika, a harcművészet és a butoh sajátos vegyületéből összeálló, ám immár összetéveszthetetlen mozdulatrendszer, a különleges, mérnöki pontossággal szerkesztett, letisztult színpadi tér, az előadáshoz írt torz technózene, a pontos önidézetek és a többi.

Vagyis minden, ami a makacs alkotói ön­azonosságról szól, amelynek eredménye ez a mégis friss és sokféle szemüveggel nézhető darab. A japán minimalizmus időszaka után most a skandináv mitológia, az izlandi sagák motívumai és két újabb harcművészet: a cselgáncs és a hagyományos izlandi birkózás, a glima mozdulatai, jelmezei is beépülnek. Plusz megérkezett a csapatba egy újabb táncosgeneráció, amelynek mintha egyáltalán nem jelentene gondot Frenák kíméletlen maximalizmusa, viszont hozzáad sok-sok szabadságot. A dublini Eoin Mac Donncha például a kevés verbális jelenetben megnyilvánuló színészi képességeivel, a Pécsi Balettből jött Keresztes Patrik a fékezhetetlen energiáival és Esterházy Fanni, a darab egyetlen női szereplője az átváltozóképességével. Maurer Milán már felbukkant a Birdie című darabban, itt most ő a gravitációellenes ügynök, aki gumikötélen repked és pörög.

A kiforrott mozdulatok, a zaj, az alpintechnika és a látvány úgy összességében pazar, már-már újcirkuszi. Van több újdonság is, mint a színpad szélébe visszarántó gumikötelekkel nehezített, glimaalapú birkózás. Ami kész dinamikai disszertáció a test eddig általunk kevéssé ismert lehetőségeiről. Hogy fogja meg egyik táncos a másikat lendületben, hogyan kell elesni, mitől kap újra lendületet az izom ilyen pányvák között? De más jelenetekben van még szó a tehetetlenségi nyomatékról repülés közben, vagy arról, hogyan lehet megállítani a színpadi időt.

Ha akarom, persze van itt egy történet is, amely társadalmunk jelenéről szól, az általános fenyegetettségérzésről, a szorongásainkról. Oké, történetlehetőség is több van benne, lehet egy elegáns látomás az egész, amely megidézi a harcos ősök szellemeit, a mondák világát, amely kevésbé tűnik irracionálisnak, mint a jelen. Ezek már a nézői referenciákon múlnak. Az viszont az alkotókon, hogy mi mindent engedhet meg magának a fantázia. Egyszer még a szadista úszóedző medenceszéli magányát is látnom lehetett a főfigurában: ugyanis a színpadot tükörfényű, fehér táncszőnyeg fedi, és a világítási szögtől, illetve a fények színétől függően egy pillanat alatt megváltozik az atmoszféra, de még a talaj állaga is.

Egy bokszoló jelenik meg először ezen a felületen, valahonnan a múlt ködéből, talán pont a Káosz című Frenák-darabból, amely egy ringben játszódik, és néhány kapcsolati meccs az élettere. A rövid ideig tartó stroboszkópeffektnek köszönhetően még jobban a múltba mosódik a kép. Aztán a színpadszéli zugokból sorra másznak elő különféle animált figurák, mint kő alól a skorpió, vagy dobermann a kennelből, szóval nem emberi mozdulatokkal. Mindig kijelölnek maguknak egy küzdőteret, ahol magukkal, egymással vagy épp a külvilágból jövő agresszió ellen harcolnak, majd eltiportatnak. Aztán a protagonista érkezik, a megmondó, a főnök aranyszínű vadászpuskával, táncol és pusztít. Van, hogy úgy tükröződik a padlóban, mintha saját személyiségének összetört darabjain állna, a tudattalanja mélyrétegeit láthatóvá téve.

Végül a harc- és hómezőn, vagy ha úgy tetszik, a külvárosi grundon hevernek a halott férfiak. A mozgás hirtelen hiányából előbukkan egy másvilági lény, északi szarvas, agancsán csillog az egész világ. Lelassul a tér, a harcosok csak alszanak, álmodják az időt.

Trafó, szeptember 23.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.