Színház

Színészorgia

Gogol: Egy őrült naplója

  • Tompa Andrea
  • 2016.11.06 12:10

Színház

Amikor ma az utca embere kijelenti, hogy régen még mekkora nagy színészek voltak, most meg már nincsenek, akkor állítását a tévé alapján fogalmazza meg. A mai nagy színészek már nem válnak a tévéből ismertté, legyenek akármilyen virtuózok, technikai zsenik. Mint most Keresztes Tamás az Egy őrült naplójában, aki egész színészi tudását belesűríti ebbe az egyszemélyes darabba. Ahogy nagy színészelődei, Darvas Iván vagy Bertók Lajos is eljátszották a talányos Gogol-művet. Keresztes rendkívüli színész, valódi virtuóz.

A virtuózokról leginkább zenész, énekes vagy balett-táncos jut eszünkbe, egy hegedűművész elképesztő technikai tudása vagy a bel canto követelte vokális képességek. Színészre ritkán gondolunk ekként. A 18. századig nagyon népszerű volt a zenészi-énekesi virtuozitás, és csak a 19. századtól kezdett problematikussá válni. A virtuozitás sokszor valami előadói önkényuralmat jelöl, amikor az előadó a mű fölé kerekedik, tudásával, díszítéseivel ő maga válik láthatóvá a mű helyett. A századforduló nagy francia színésznőjét, Sarah Bernhardt-t többek közt bravúros, hosszan tartó haldoklási jelenetei tették valódi sztárrá: a közönség ezeket imádta, várta. A színészi virtuozitás aztán sokáig, főleg a realista színházi hagyományban háttérbe került. Egy színész kiválása és remeklése hagyományosan az együttes játék ellen hat. Hiszen a mű a fontos, nem az előadó. Sztanyiszlavszkij eszménye sem igen tolerálta a csapatból kiemelkedő, egyszemélyes produkciókat. A kortárs színház viszont kifejezetten kedveli a szólókat, a sztárok „számait”, ahogy mindent, ami alatta vagy fölötte van a természetesnek, azaz eredendően művi, túloz, felnagyít, vagy épp semmit sem mutat fel, végletesen minimalista.

Keresztes művisége, zsenije, színészi virtuozitása nem látható egyből: a színész a térbe – saját terébe, melyet maga tervezett túlzó (régen úgy mondták: elrajzolt) dimenzióival, perspektíváival – inkább afféle erős karakterként érkezik. Magas, kissé kattogó hangjával, külsejével, ami egyszerre kelti egy hajdani orosz hivatalnok és egy mai hajléktalan benyomását, elkezdi mondani a Gogol-szöveget: kapásból vicces, ahogy ez a figura arról beszél, hogy nincs kedve bemenni a minisztériumba. Mit is keresne ő ott? – tűnődöm, vagy inkább: amúgy is csupa őrült alak futkorászik e hivatalokban. A magányos gogoli figura monológot mond: testtartása zárt, térde rogyasztva, a lábak befele néznek, a tekintet lassan nyílik és emelkedik a néző felé. Ez a test végigbeszéli az előadást, ahogy az arcjáték, a hangszínek és nem utolsósorban az elképesztő tudással használt hangeffektek, melyeknek maga Keresztes az irányítója, kitalálója. Minden ő, egy személyben. És minden élő, a szemünk előtt történik – ez a virtuozitás záloga.

Bodó Viktor rendezése – melynek nemcsak társalkotója vagy „végrehajtója”, hanem inkább főrendezője Keresztes Tamás; jó kis egymásra találás ez, amely már egy évtizede megtörtént a Ledarálnakeltűntemben – ezt a magányos elmét bontja ki. Nem klinikai értelemben, hanem színházilag, teátrális eszközökkel. A világ ezen a koponyán, ezen az őrült lelken kívül nem létezik, az őrültek saját elméjükbe zártak. Amely viszont egyszerre futtat több programot, sokféle lemezt játszik folyamatosan, míg végül győz az egyetlen lemez, egy totális téveszme: én vagyok a spanyol király, mondja diadalmasan. Keresztes ennek a sokféleségnek a felmutatására használja elképesztő váltásait, játékosságát, utánzóképességét. Ha az előadásról ötven állókép készülne, azon ötven Keresztes-arc volna: lenyűgöző gazdagsága a mimikának, testtartásoknak, testjátéknak. Ugyanez igaz az előadás ötven hang-pillanatfelvételére: nemcsak a gazdag színészi hang, de a looper segítségével előállított hangsáv. A looper teszi lehetővé a több, helyben rögzített hangsáv ismétlését – kész hangorgiává változtatja a játékot. Keresztes ebben is csodálatra méltóan pontos. A magányos elme, ahogy megkettőzi önmagát – megtapsoltatja, saját hangját hallgatja, hiszen a looper bármit le és visszajátszik neki egy lábujjnyomás segítségével. Nyilván egy „őrült” képtelen volna ilyen precíz eszközhasználatra; mindez nem a valósághoz képest, hanem színházi értelemben hiteles.

Az előadás három, talán négy nagyobb szerkezeti egységből áll, fejlődik ki: a hivatalnok alak megteremtése, az elszabaduló játékos elme, amely fantasztikus kis színházi produkciót mutat be több hangra, majd a magát spanyol királlyá kikiáltó magabiztos alak, és végül a drámai vég, amikor a külső világ megsemmisíti e törékeny lelket, és a földre küldi. A drámai vég, bármilyen szépen játszik is Keresztes, erőtlenebb. Hiszen az előadás nem az emberi dráma és meghasonlás, hanem inkább a humor, a színészi teljesítmény felmutatása, a játékkedv apoteózisa.

A nagy egyéni teljesítményekkel szemben hagyományosan a csodálat az elvárt nézői attitűd. A virtuozitás és csodálat azonban sokszor háttérbe szorítja a művet, magát az alkotást, és kiemeli az alkotót. Ezen az estén is Keresztes Tamás vésődik be az emlékezetbe, Gogol inkább csak alkalom.

A Katona József Színház, a Füge, a Magyarországi Alternatív Színházi Központ és az Orlai Produkció közös előadása; Jurányi Inkubátorház, szeptember 24.

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.