Színház

Gonosz drámát vett elő az Új Színházzal együttműködő Neptun Brigád. A kortárs spanyol szerző, Jordi Galcerán szövege azt a gondolatot ülteti el a fejekben: mi lenne, ha egyszer csak valaki elrabolná a gyerekünket?

Harmincasok kisszerű és abszurd mindennapjai: Czukor Balázs rendezése pontos és ironikus látlelet.

Az igazgatói székre a nyíltan jobboldali elkötelezettségű Koltay Gábor és a jobboldal számára sem ellenszenves író-rendező, Kiss Csaba pályázott. A társulati szimpátiaszavazás, a szakmai bírálótestület döntése és a megyei fideszesek lobbija ellenére Kiss Csabát választották meg, aki állítja: a látszat ellenére az utóbbi évek legbékésebb igazgatóválasztása zajlott le.

Szórakoztató életkép a szomorkás high society világából; az amúgy is áttetszőre párolt történet a színpadon sem lesz megrendítő.

Háy János és Lovasi András zenés színdarabjában minden jól hangzik, mégsem sikerül szinte semmi sem.

Ő az Új Színház új igazgatója. Pályaképének megrajzolása közben arra a rejtélyes kérdésre kerestük a választ: honnan jött, és hogyan lett azzá, aki?

Az utolsó Új Színház-bemutató hullámzó színvonalú, közepes előadás.

A Voks a magyar társadalom régi-új nekrológja; aktuális, sőt esszenciális, mindennapi megfontolásra érdemes kérdéseket feszeget - kár, hogy a kelleténél langyosabban teszi.

1996-ban mutatták be első drámáját, a Kokainfutárt; azóta nincs évad, amelyben ne kerülne színre új darabja vagy adaptációja. Legutóbb az East Balkán című, a fiatalok éjszakai életéről szóló darabját mutatták be a Bárkában.

Aki tudja, hogy Shakespeare kire-mire utalt - de az is elég, ha annyit tud, hogy utalt valakire-valamire -, amikor megírta a III. Richárdot, az tudja, hogy a színház a jelen idő művészete. És anyaga, az úgynevezett kortárs dráma megannyi Zeitstück. Aztán olyik fennakad az öröklét szitáján.

Amikor 1993-ban a kaposvári színházban Mohácsi János megrendezte a Csárdáskirálynőt, még más világ volt. A rendszerváltás eufóriájából éppen ébredő ország, mármint annak színházszerető és tévénéző népe Mohácsi szemüvegén át nézett rá operetthagyományunk e legfőbb ikonjára, és ha jól nézett, hát döbbenetes dolgokat látott: evidenciákat.

"Egy ilyen műsorterv önmagában is elég lenne egy futó „köszönöm” kíséretében történő főpolgármesteri visszakozásra – de a mi cinikus-öntelt, második dackorszakát élő főpolgármesterünk szocializációjából ez a terep sajnálatosan kimaradt."