Sokakkal beszélgettem Dörner Györgyről, és közülük többen akkor sem szerették volna a nevüket Dörner kapcsán nyomtatásban látni, ha voltaképpen csupa jót mondtak róla, amikor emlékeiket fölidézték. Rájöttem: kollektív megdöbbenésről és csalódásról van szó. "Döri jó srác volt" - állítják azok, akiknek a neve most ott szerepel a több mint tízezer tiltakozó között.
A kőbányai Hős utcának, ahol Dörner György gyerekkora telt, még ma is igen eklektikus legendája van; "vegyes tulajdonú" házban (értsd: cigányok is laknak benne) lévő lakásokat kínálnak, szoba-konyha két-három milláért. Az ötvenes-hatvanas években persze ez mind mást jelentett, ahogy maga Kőbánya is; a felzárkózás-felzárkóztatás korában lakótelepről menni a főváros egyik elit gimnáziumába, a Radnóti nevű "versenyistállóba" - ez tipikus történet volt, nem kivétel. "Valamikor egy házban laktam a Dörnerrel a Hős utcában, a Dörner bácsi most nagyon szégyellné magát a fia miatt" - írja egy kommentelő, arra is utalva, hogy erős apát lehet sejtenünk a háttérben, aki számára az is természetes volt, hogy fiát jó helyen taníttassa. "Népszerű srác volt,
Fotó: MTI
a lányok is nagyon szerették,
de most, hogy erre visszagondolok, a kívülállása is növelte népszerűségét, rejtélyessé, érdekessé tette" - mondja egy osztálytárs. És ez a kívülállás - mások "okos hallgatásnak", megint mások rezonőr-alkatnak mondják - szinte minden megszólaló emlékeiben kiemelkedő motívum. A srác, aki figyel, akinek pompás ritmusérzéke nemcsak a megszólalást, hanem a hallgatást is ritmizálja; a srác, aki okos, akit vonzanak az értelmiségi témák, az értelmiségi attitűd - ezenkívül a zene meg a közösség, illetve ez utóbbinak mindig szigorúan csak a pereme.
Előbb került az Egyetemi Színpadra, mint a főiskolára - nagyjából akkor, amikor részt vett a máig érdekes hajdani "kultfilmben", a Kardos Ferenc rendezte Petőfi '73-ban, amely a kor "szűk levegőjéhez" (Bereményi Géza és Cseh Tamás) képest lázadónak számító hangvételben nyúlt a reformkori ikonhoz, a szabadság költőjéhez; farmernadrágos fiúk és lányok játszottak forradalmat egy iskola udvarán. Az Egyetemi Színpadon még elcsípte az aranykor végét - nekünk, akik a hetvenes évek közepén jártunk oda, persze az volt az aranykor -, és fontos tagja lett a Katona Imre vezette Universitasnak, még találkozott itt Ruszt Józseffel, valamint a Szegedről idehívott Paál Istvánnal is. A közeg politikai hangulata a tűréshatáron belül kritikusnak mondható; egyes előadásokat betiltottak, másokat csak fenyegettek ezzel. Dörner játszott többek között a Paál István rendezte Kedd, július 14-ben, a Ruszt rendezte Madarakban és ugyancsak Paál Istvánnál a Három majom a pohárban című előadásban is. "A Petőfi '73 forgatásán találkoztunk, én hívtam az Universitasba, ahol gyorsan a meghatározó emberek egyike lett. Jó színész volt, és jó barát - emlékszik Csizmadia Tibor. - Később másként alakult a pályánk, de elsősorban miatta jártam a főiskolára előadásokat nézni, és civilben is barátok maradtunk."
A főiskolán Horvai István és Kapás Dezső osztályába került, de előbb még elment katonának Kalocsára, ahol nem bírta a gyűrődést, idegi panaszokkal kórházba "játszotta magát", majd le is szerelték. Viszont itt barátkozott össze Bán Jánossal és Gáspár Sándorral, akikkel mindmostanáig szorosan együtt volt, a pályán és azon kívül is; Gáspár az igazgatói kinevezés kapcsán szakított vele.
"Már jó barátokként érkeztek a főiskolára, és a színpadon is jól működött ez a nagyon különböző tagokból álló trió - emlékszik az osztálytárs, Kováts Kriszta. - A végzetes szerelem játéka című vizsgaelőadásunkban voltaképp ki-ki az egyéniségének megfelelő szerepben remekelt: Bán a lírai és szerelmes "fehérbohócot", Gáspár az erős férfit, a bikát, Dörner pedig a rezonőrt, az értelmiségi kívülállót játszotta. És tényleg ilyen volt: jó humorú, okos rezonőr. Vagy: méla Jacques Shakespeare Ahogy tetszikjében - ő foglalja össze a világot, kívülről. Sok mindent lehet egy ilyen kívülállás mögé gondolni. De ezt, ami lett, nem gondoltam volna."
Nagy reményekkel nézhetett a pálya elé: ő volt Platonov a legendás Horvai-féle vizsgaelőadásban, amelyet nem is évekig, hanem évtizedekig emlegettek a főiskolán. És rögtön a Nemzetibe került - ez volt a nagy hirtelen megújult Nemzeti, Székely Gáborral, Zsámbéki Gáborral és Ascher Tamással. Főszerepet is kapott, például az Ascher Tamás rendezte Weöres-darabban, A kétfejű fenevadban, de Lauro szerepe épp úgy nem sikerült, mint az egész előadás. Trevor Griffith Komédiásokjában viszont nagy sikere volt. Wesker A konyha című darabjában Zsámbéki rendezte; Hanst, a német pincért játszotta. "Olyan fantasztikus füle és zenei érzéke volt, hogy a néhány német mondat alapján megkeresték német szerepre, mert nem hitték el, hogy nem az anyanyelve - emlékszik Sándor Erzsi, aki szintén játszott az előadásban. - De ez a bizonyos kívülállás tényleg jellemző volt, nem véletlenül osztotta rá Ljubimov a vásári énekes, vagyis a kikiáltó szerepét a Háromgarasos operában. Nem is volt kétséges, hogy Zsámbékiék magukkal viszik az akkor alakult Katonába, hiszen tehetséges, jó színész volt."
Magukkal vitték; játszott Székelynél is, a Coriolanusban, majd Füst Milán Catullusában is - ez utóbbi még ment, amikor ő eljött a Katonából 1988-ban, szerepét Balkay Géza vette át.
"Jól lehetett dolgozni vele, jó színész volt - emlékszik egyik volt rendezője. - Lehet, hogy ő viszont nem volt felhőtlenül boldog. Kapott főszerepet, nagy szerepet, de talán kevésnek gondolta. A
sértettség, megbántottság
pedig egy színésznél sem a szakmai, sem az emberi kvalitásnak nem tesz jót."
1979-ben, még főiskolásként kapott szerepet Szomjas György Rosszemberek című filmjében, aztán később a Könnyű testi sértésben, a Falfúróban is. Sokat filmezett, de senki nem hozott ki rá mozit. Jóval később az egyik legkeresettebb szinkronszínész lett: Bruce Willis, Eddie Murphy, Mel Gibson és sok más világsztár magyar hangja. Ma is. "Sokan a hangjával azonosítják Dörnert, a hangját meg Bruce Willisszel, mondjuk - jegyzi meg Sándor Erzsi. - A szimpátiához sokszor ennyi is elég."
Legsikeresebb, legnépszerűbb alakítása Raymond Queneau Stílusgyakorlatok című művében látható (illetve látható volt mindmostanáig): az előadást Salamon Suba László rendezte 1981-ben, ez volt a főiskolás rendezővizsgája. Egyből nagy siker lett; bekerült az akkor induló Katonába, ahol kétszázszor játszották. Majd - amikor már sem Gáspár, sem Dörner nem volt a Katona tagja - a Komédium Színház adott otthont az előadásnak, amely immár a hatszáz fölött jár. Harminc év és három színész nagy barátsága van benne.
Amikor Dörner elhagyta a Katonát, tett még egy tétova kanyart a Radnóti Színház felé - mindössze egyetlen évadra -, majd mind ez idáig befejezte hagyományos, kőszínházi karrierjét. Illetve játszott vidéken és Pesten, vendégként egy-egy szerepre itt és ott, de társulathoz nem szegődött, vagy nem hívták. Ez már a kilencvenes évek.
"Hogy hol lép be a képbe Csurka? Talán amikor kifelé vette az irányt az MDF-ből, és megalapította a MIÉP-et - kutat emlékeiben egy volt játszótárs. - Döri, aki nagyon tisztelte az okos embereket, nyilván csalódott korábbi színházvezetőiben, és maga is keresgélt. Csurkának meg persze kapóra jött az okos, hiteles színész, aki jóképű és vonzó volt valaha, bár mára nem is a fölszedett kilók, hanem az eltorzult arcvonások árulnak el legtöbbet a belső változásról."
"Kedves, nyitott, jó humorú srác volt - mondja Ujlaki Dénes, aki a Katonában játszott vele együtt. - Most pedig csúnyán megvezették, becsapták, rászedték. Csurka okos ember, csak nagyon rossz szónok, rosszul beszél, ezért aztán nem sokan hiszik el, hogy tényleg okos. Amikor a Turay Ida Színházban a Döglött aknákat játszottuk Koncz Gáborral, mindig emlegetett a lapjában, aztán behívott az Echo tévébe is, hogy az előadást népszerűsítsem, majd gyorsan a politikára terelték a szót. Én meg mondtam, hogy hagyjanak békén, nem ezért vagyok itt. Csurkát egyébként régről ismerem, a lóversenypályáról - de politikáról ott soha nem beszéltünk. Dörner húsz éve nincs színháznál, nincs mögötte gárda, nincs színházvezetői gyakorlata - szerintem bele fog bukni hamar, de ott többé nem lesz színház. Meglátja, az ingatlant majd jó gyorsan eladják..."
Dörner György megtalálhatott valamit Csurkában, ami hiányzott neki, vélik többen is. A MIÉP gyűlésein már teljes mellszélességgel, a belső stáb tagjaként, Csurka bizalmasaként vett részt. "Szerintem ez úgy kezdődött, hogy jó pénzért elvállalta, hogy szaval egy nagygyűlésen - tippel valaki. - Aztán ott ragadt." "Ezt a fordulatot elképzelni sem tudtam róla - mondja Kováts Kriszta. - Ha politikai irányt kellene mondanom, hát a hajdani habitusa, gondolkodása alapján a liberálisokhoz soroltam volna."
Hobbija a motorozás, szeret utazni, feleségével gyakran ruccan le kedvenc helyére, Olaszországba. Leányfalun élnek, gyereke nincs, de gondoskodik két keresztgyerekéről, akikről rajongva, nagy szeretettel beszél. Mobiltelefont nem használ, számítógépet sem.
"A '90-es évek második felében néhányszor még voltam nála Leányfalun. Aztán elmaradtunk, mert beszélgetni már nem tudtunk. Nemrég a Horvai-emléktábla leleplezésekor találkoztunk. Adódott a reflexszerű mozdulat - egymás nyakába borulni -, de... mi van utána? Érzelmileg ma is barátként gondolok rá, de az eszemmel tudom, hogy ennek vége" - mondja Csizmadia Tibor.
Dörner folyamatosan szerepelt a MIÉP, később a Jobbik Magyarországért Mozgalom gyűlésein is, árpádsávos zászlók erdejében énekli igazán meggyőző teljesítményt nyújtva, hogy "Édes Erdély, itt vagyunk", illetve szavalja A walesi bárdokat. Önálló politikai nyilatkozata kezdetben még kevés van; Kertész Imre Nobel-díja kapcsán kifejti, hogy Wass Albertnek kellett volna kapnia, egy másik interjúban kedvenc írójának mondja Závada Pált - vagy tájékozatlanságból, vagy akkor még tényleg így gondolta, csak ma gondolja másként -, és megjegyzi, milyen sajnálatos, hogy az emberek már azt sem tudják, hány vármegyéje volt a régi Magyarországnak. De a legutóbbi választás előtt - amikor is nyíltan a Fidesznek ígéri a szavazatát - már
az izraeli kémrepülőgép "botránya"
jut eszébe az előző kormányzat őszintétlenségére utalva. "Nemzeti radikálisnak" vallja magát, és sajnálja, hogy a MIÉP nem elég erős egy nemzeti radikális program végrehajtására. Nem tudjuk, ő meg nem mondja, milyen is lenne az. Immár nyíltan vállalja Csurkát mint szellemi atyját, aki szokásához híven alaposan elmagyarázza a nemzeti radikalizmust a lapjában, és Dörner sem Csurka zsidózásától, sem kirekesztő szólamaitól nem határolja el magát, sőt. A "megvezetett", felhasznált színész interiorizálta a rá osztott szerepet. A kinevezése ellen tiltakozó petíció újnyilas színházról beszél - ezt ő is, mások is kikérik maguknak, de cáfolatul nem saját eszmevilágukat, hanem a bemutatni tervezett írók (nem nyilas) eszmeiségét emlegetik. Dörnert sodorják az események, ő pedig hagyja: a pályázatban vázolt Hátország Színház Csurka intendánssal és a megnevezett szerzőkkel és partnerekkel már a múlté, helyette Pozsgai-Pataki-Dörner és néhány haknibrigád költözik a szecessziós épületbe - ez persze Tarlós sara is, aki a tiltakozás súlyát is képtelen fölmérni, hisz nem tudja a "ki kicsodát", de Dörner nagyon is jól tudja. Száguld a kényszerpályán.
Jó néhány éve csatlakozott a Pataki András alapította és vezette Forrás Színházhoz (ez a kalandos sorsú és változó székhelyű társaság Patakival az élen meghatározó szerephez jut az új Új Színházban), ahol a Karnyónét is megrendezte (ezt is az Új Színházban játsszák márciustól). A Forrás Színház vezetője, Pataki András a veszprémi Petőfi Színház "operatív igazgatója", bármit is jelentsen ez; ebben a színházban - ahol amúgy Oberfrank Pál a "rendes" igazgató - Eperjes Károly a művészeti vezető. A közeli Győrben az elmúlt években olykor Dörner is megfordult, főszerepet játszott például a Forgács Péter által rendezett Egressy-darabban(Kék, kék, kék), amelyet nem egészen két éve, Nagy Viktor igazgatása idején mutattak be. Nagy Viktort - akit politikai kinevezett volta ellenére az önkormányzat lemondatott, mert a színház látogatottsága alaposan lezuhant, és helyére Forgács Pétert nevezte ki - Dörner az Új Színházban foglalkoztatni kívánja. A helyzet érdekessége, hogy Nagy Viktor leváltása után a színház igazgatói helyére maga Eperjes Károly is pályázott, de nem nyert - és a pályázatokat elbíráló szakmai grémium egyik tagja, az Új Színház most távozó művészeti vezetője, Szikora János is ellene szavazott. Eperjes sokak szerint főszerepet játszott Márta István igazgató eltávolításában és Dörner kinevezésében.
De Dörnernek volt egy korábbi köre is: pályázott a pécsi színház igazgatói posztjára. Ezért: "ha játszani szeretnék egy nagy színházban, akkor azt a színházat meg kell szereznem".
Most megszerezte. Pályázatát - maga sem titkolja - Csurka István sugallta (esetleg írta is). Rossz pályázat: politikai vitairat, nem színházi koncepció. Színházi hivatkozásai tévesek és/vagy hamisak, köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.
"Pedig érdekli ám a színház, távolról követi, hol mi történik - mondja egy ma is közeli ismerőse. - De nem nézi, talán mert fáj neki, hogy nem ő áll ott a színpadon."
Ilyen egyszerű lenne?
