Midlife crisis

Térey János: Protokoll

  • Csáki Judit
  • 2012. február 17.

Színház

Az Asztalizene nagyot "durrant" annak idején a Radnótiban − semmi meglepő nincsen tehát abban, hogy a színház megrendelte a szerzőtől a Protokoll című verses regény színpadi változatát. Hasonló közeg, de most nem ez, mármint a közeg a főszereplő, hanem egy negyvenes férfi, Mátrai Ágoston. Van neki majdnem mindene: jó állása a külügyben (protokollfőnök), szép lakása egy trendi lakóparkban, pénze is elég, nő is kerül bármikor, és még barát is akad. És mégis ott csücsül a midlife crisis kellős közepén.

Ha az előadást nézzük, leginkább a nők az okai és a tárgyai ennek a válságnak - a regény azért jóval több ennél: a felszínen sikeresnek látszó életpálya odalenti csődjében vastagon benne van a pompás karrier belső megkérdőjelezése. Mátrainak gondot okoz csavarnak lenni egy gépezetben, és bár a gépezet politikai milyenségéről nem esik szó (Térey szinte mániákusan ódzkodik a kontextus ilyetén aspektusától, és ez még messzire vezethet), a személyiség kreatív kiteljesedésének problémái önmagukban is szakember segítségét indokolnák. Ugyan, mi a franc baja van ennek a Mátrai Ágostonnak?


Fotó: redcock

És hát nem pszichológusra gondolok én most - a szakember az író, Térey János. Aki nem véletlenül írta versben ezt a regényét - az elidegenítő versbeszéd ugyanis épp a fenti "hóttreál" kérdést teszi inadekváttá. A felesleges ember - ez az ő baja, ez a réges-régi irodalmi-drámai topik, melynek mások mellett a nagy Csehov a mestere.

Mátrai igen intenzíven, mondhatni brutálisan teng-leng a Radnóti színpadán - és ez a hibátlan színészválasztásnak, vagyis Fekete Ernő alakításának köszönhető elsősorban. Horgas Péter áttetsző-hideg, a síkokat ügyesen tagoló díszlete stílusvilágával kellemesen idézi föl az Asztalizene közegét - alighanem Mátrai is törzsvendég a White Box étteremben -, amiként a figurák egyike-másika is átvándorolt ebbe a műbe, igaz, olykor tompább karakterrel.

Valló Péter rendezése erősen épít a centrumra: a Mátrait játszó Fekete Ernőre, aki nemcsak mindvégig a színen van, de még narrálja-kommentálja is önmaga történetét. A szükségképpen (?) keskenyebbre szabott színpadi változatban (Térey mellett Kovács Krisztina munkája) kevésbé látszik a protokollfőnökség szociografikus alapossággal föltárt belvilága, egyszersmind erősebb fényt kap az unokatestvér-szerelem megannyi bugyra (és árnyékában Mátrai egyéb próbálkozásai a parlamenti gyorsíró Fruzsinával és a teniszbajnoknő Dorkával).

Fekete Ernő játékában Mátrai egészében véve a fékezett habzású élet, vagyis önmaga áldozata: sem vállalni, sem megtagadni, sem elűzni, sem megtartani nem képes egyik nőjét sem, valamint minél intenzívebben keresné élete értelmét, annál jobban belevész a keresésbe. Miközben kompakt személyiség, a döntéshez - és általában: az élethez - való bátorság mégis hiányzik belőle, s ha mégis dönt, többnyire az is negatív. Fekete Ernő jól érzi, hogy ezt a modern spleent, a mai feleslegességet erővel és lendülettel kell játszani, mert csupa mozgás a figura; egyszerre tartja kezében az ívét az egésznek, és dolgoz ki minden részletet. Korunk felesleges embere ugyanis nem üldögél, hanem rohan, mert űzött vad, önmaga űzi magát.

Ilyenformán szépen kirajzolódik, hogyan kapcsolódnak ehhez a krízishez a többiek: Blanka, a végzet ugyancsak lendületes asszonya, aki Szávai Viktória alakításában megmutatja, hogy ő a párja ennek a válságos pasinak, de mégis jobban jár, ha aláválaszt. Wéber Kata Fruzsinája alig hiszi, hogy megakad rajta Mátrai szeme - és az életgyávasága alighanem nagy pofára eséstől menti meg. A barátok közt ismét feltűnik a kiállhatatlan kritikus, akit Szervét egyszerre finoman és egyértelműen egy kolléga gesztusaival állít elénk - nagy magányos, buta halált hal. Adorjáni Bálintnak ezúttal halványabb Donner jutott, mint a regényben vagy az Asztalizenében, de jól játssza; Csomós Mari pedig a színésznő anya epizódfigurájában csillog. Schneider Zoltánnak egy hétköznapibb válság adatik Novák, a barát szerepében: az ellaposodott házasságé. (Kár, hogy Novák regénybeli kalandja az Asztalizene Delfinjével egészen kimaradt, mert szépen kiegyensúlyozza a történetét.) A munkahelyi szál egészében igen sovány: Gazsó György egy emblémaminisztert hoz be; a gátlástalan karrierista Kovács - Csányi Sándor játékában - alig néhány jelenetben bontakozhat csak ki; Martin Márta titkárnője szintén kliséből van összerakva. Lukáts Andor egy öregek otthonába zárt tisztafejű, éles nyelvű rokont játszik, és nem tehet róla, hogy a figura dramaturgiai befércelése a darabba nem sikerült.

Szórakoztató életkép a szomorkás high society világából; az amúgy is áttetszőre párolt történet a színpadon sem lesz megrendítő. Ez az "effekt" ugyanis teljességgel hiányzik Térey munkásságából: a hideg tekintetű diagnoszta hidegen diagnosztizál. Fekete Ernő Mátrai Ágostonja viszont telített alak: van benne szenvedély, élet és tudás - és "lightosan", de mégis fájdalmasan megbuktatja korunk felesleges emberét. Belesajdul a szívünk, na.

Radnóti Színház, január 22.


Neked ajánljuk

Azonnali: Valami nem stimmel az új kormánnyal

  • narancs.hu

Nagy Mártonnak és Navracsics Tibornak a beterjesztett törvényjavaslat szerint nem lesz önálló minisztériuma, és megjelent egy 113 oldalas salátatörvény-tervezet, amit először hibásan nyújtottak be.