Határ a csillagos ég: 30 milliárd felé mehet az Opera felújítása

  • Szalai Anna
  • 2019. március 8.

Színház

Másfél év telt el az Operaház bezárása óta és ugyanennyi még biztosan hátra van. De ha a kormány a történeti felújítás mellett dönt, akkor a megnyitó 2021-re csúszik.

A döntést természetesen a kormány hozza meg. Csak azt nem tudni, mikor. Az Eiffel-műhelyház és Bánffy-terem teljes műszaki tartalmának befejezéséhez szükséges kiegészítő támogatáshoz, illetve az Ybl-program megvalósításához szükséges kormányelőterjesztés most készül a Városliget Zrt. és az EMMI gondozásában.

Bizonytalan a beruházás végleges költsége is, de a főigazgató szerint az eddig megajánlott 30 milliárd bizonyosan kevés lesz. Sok a kérdés az Északi Járműjavítóban épülő műhelyház és próbacentrum körül is, az idén legfeljebb a csarnok első harmadát nyithatják meg.

false

 

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

 

Ókovács Szilveszter főigazgatót az ellene indult támadásokról is kérdezte a Magyar Narancs, de már az ehhez kapcsolódó magyarázkodást is méltatlannak érezte, holott a menetrend nagyon hasonlatos. Pálinkás József (Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal), Hammerstein Judit (Balassi Intézet), illetve Prőhle Gergely (Petőfi Irodalmi Múzeum) után ő lehet a következő, akit elmozdíthatnak. További részletek a Magyar Narancs e heti számában.

A lap csütörtöktől kapható az újságárusoknál, vagy előfizethet rá itt. Azaz vegyen magának bátorságot!

Magyar Narancs

A digitális Magyar Narancs digitális olvasójának a digitális olvasáshoz szükség lesz a DIMAG Reader letöltésére. A digitális példányok a következõ platformokon érhetõek el online, és offline is: Iphone/Ipad (iOS), Google Android, PC. Fizessen elõ egy évre, fél évre, negyed évre, egy hétre!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.