rés a présen: Még a teljes átalakítás előtti SZFE-n végeztél. Milyen volt az egyetemi életed?
Martinkovics Máté: Melós. Megtanultunk közösen, elmélyülten alkotni, kialakult a hivatástudatunk, a munkabírásunk. Rengeteg nagyszerű tanárt megismertem, tömény és színvonalas oktatást, erős alapokat és sok szakmai kapcsolatot kaptam az SZFE-től. Persze nem állítom, hogy minden tökéletes volt – én például a bezártságot nehezen viseltem –, de visszatekintve úgy látom, kivételes helyzetben voltunk. Pedig már érezni lehetett, hogy egy korszak végén járunk: egyre gyakrabban érték támadások az egyetemet, forrásmegvonások, romló körülmények, és már akkor születtek olyan jelenetek a vizsgáinkon, amelyek az SZFE központosításától való félelmeinkből fakadtak.
rap: Hogyan élted meg a „kiszabadulást”?
MM: Engem Nyíregyházára hívtak gyakorlatra, majd szerződtettek, és szeretettel fogadtak, jó feladatokat is kaptam, élveztem, hogy sokfélét csinálhatok: zenéset, bohózatot, groteszket. Mégsem tudtam lecövekelni ott, hiányzott Budapest zsongása, győzött a szabadságvágyam és a független színház iránti gyerekkori mély kötődésem.
rap: Mi a Dante Casino története?
MM: A Dante Casinót Pass Andrea hívta életre, egy alkotóműhely olyan fiatal színházcsinálókkal, akik szeretnek és tudnak is együtt dolgozni, és az előadásaikkal nemcsak a színházba járó elitet célozzák, hanem a most felnövő nemzedéket is. Nekem a Tyúkdráma az első Dante Casinó-s projektem, vendégként csatlakoztam hozzájuk, bár sokukkal dolgoztam már például a Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon című előadásban, amelynek az írói csapata szinte megegyezik a Tyúkdráma alkotóival.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
