Interjú

„Hogy visszataláljunk”

Balsai Móni színész

Színház

Három most futó színdarabban is középkorú, életközepi problémákkal szembenéző nőalakot formál meg, róluk beszélgettünk az egy ideje már szabadúszóként dolgozó színésznővel.

Magyar Narancs: Nemrég mutattátok be a magyartenger című kortárs drámát, társadalmunk egyfajta látleletét. Huszonnégy óra egy család életéből egy balatoni nyaralóban. Neked miről szól ez az előadás?

Balsai Móni: Leginkább saját magunkkal kényszerít szembenézni. Csupa olyasmit látunk, ami minden családban konfliktushoz vezethet: eltérő politikai véleményt, előítéletet, másságot, anyagi különbségeket. Azt hiszem, minden néző azonosulhat valamelyik szereplővel, annak ellenére, hogy egészen szélsőségesen játszunk. Alföldi Róbert rendezőként nagyon bátor ceruzával rajzolt meg bennünket, de ettől vígjáték az előadás. Nagyon sokat lehet nevetni olyan dolgokon is, amin egyébként nem feltétlenül tudnánk.

MN: A szereped szerint egy 40 év körüli nő vagy, akinek az élete fordulóponthoz érkezett, mert gyereket szeretne, de mivel egyedülálló, az örökbefogadást választja.

BM: Nagyon sok nőtársam van olyan helyzetben, hogy valahogy úgy hozta az élet, hogy nem találta meg vagy elveszítette a párját. Nehéz egyedül lenni, főleg úgy, ha valaki gyerekre vágyik. (Balsai Móni, bár korábban többször nyilatkozott arról, hogy nyílt örökbefogadással lett anya, nekünk nem akart erről beszélni – Cz. D.)

MN: Ez ma társadalmi jelenség, sokakat érint.

BM: Patrícia egyedülálló, gyermektelen nő. Ahogy sokan, ő is meghallgatta már párszor a szokásos kérdéseket: „Mi van a fiúkkal?” „Miért vagy még egyedül?” Rengeteg általánosító bölcsességet kapott, kap. De ez fordítva is igaz, férfiakat is traktálnak ilyesmivel, bár nyilván nem lehet összehasonlítani a két nemhez fűződő elvárásokat. Tudjuk, ismerjük: családon belül is mindig rákérdeznek egyesek azokra a problémákra, amelyek esetleg fájnak. És ha még hibáztatják is az érintettet, az nagyon kellemetlen tud lenni.

MN: Fontos szerinted a nézőket szembesíteni a valósággal?

BM: Nem szeretem a szembesítés szót, mert hordoz valamiféle erőszakosságot. A tükör jobb, és valóban látleletet ad a darab arról, ahogyan élünk. Az ember szeret ráismerni magára vagy másokra, ezzel találkozunk a mesékben is gyerekkorunk óta. Szeretünk azonosulni, visszahallani a történteket, viszontlátni az életünk eseményeit. Egyszerűen azért, mert azt érezzük, hogy nem vagyunk egyedül.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.