Színház

Lelkünk mosóteknője

Bíró Bence: magyartenger

Kritika

Aki járt a kilencvenes években a Balaton-parton, az pontosan ismeri azokat a meggypirosra festett, dög nehéz strandszékeket a szőlőlugas alatti fagyizó teraszáról.

Ilyen piros székek látványa fogad most minket, sőt az emlékeinkre ráerősítenek a napsugár és halacska motívumok is a játékteret kijelölő kerítésen. Alföldi Róbert a rendezés mellett a díszlettervezést is magára vállalta, felhasználva a közös emlékezetünkben élő hamiskás nosztalgiát, ami tökéletesen megágyaz e remek tragikomédiának.

A balatoni nyár, a kispolgári dolce vita kiváló szimbóluma a megalkuvástól és képmutatástól terhes magyar népléleknek. A történetben egy családi újraegyesülésnek lehetünk részesei, amire más-más okokból, de mindenki szorongva készül. Először egy színész pár, Gábor (Szécsi Bence) és Örs (Fehér Tibor) feszeng az odavezető úton, hogy Gábornak vajon lesz-e bátorsága felvállalni párkapcsolatát a családja előtt, mert hiába a sorozatsztárság és az erdélyi gyökerek, a melegeket egy átlagos magyar háztartásban csak kísérővel bírják fogyasztani. Jó sok kísérővel, mint azt később látni fogjuk. A másik szálon a kisgyermekes pedagógus házaspárt, Pétert és Dórát ismerjük meg (Rada Bálint és Földes Eszter). Bíró Bence itt teljesen egyedit húz, legalábbis kortárs alkotásban én még nem láttam leleplezni a magyar társadalom egyik anomáliáját, a fideszes pedagógust. Már-már provokatív gesztusnak is tűnhet a szerző részéről az aktuális társadalmi forrongások ismeretében, ha nem létezne már vagy húsz éve ez a típus Magyarországon. Péter, a rosszul kereső gimnáziumi történelemtanár látókörét már beszűkítették a silány munkakörülmények és a szakmai szélmalomharc. Másban sem bízik, csak a magyarságtudatában és mindenféle hagymázas összeesküvés-elméletekben, amelyeket az elfogyasztott kerítésszaggatók arányában meg is oszt szeretteivel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.