Színház

Ember embernek

Népmesebeavató.333

Kritika

A Piroska és a farkasnak van egy olyan változata, amelyben a gonosz farkas hozzá sem tud nyúlni kiszemelt, fiatal áldozatához, mert megégeti a kislány aranykámzsája.

A Népmesebeavató.333 című előadásban a rendező is színpadra lép, és mintha a Wiener Festwochen-es fémkulacsa lenne az ő aranykámzsája: segít a pótcselekvésben, a lámpaláztól és a sok beszédtől kiszáradt torkon, Varsányi Péter ugyanis alig leplezi félszegségét, zavarát. Ez a szimpatikus módon vállalt gesztus is egyfajta lemeztelenedés, még ha nincs is akkora tétje, mint a többi szereplő meseterápiá­ban előásott személyes történeteinek.

Az előadás ugyanis a népmesék és a meseterápia világába vezeti be a nézőt egy ún. lecture performance keretében. Ez a műfaj, amely teátrális helyzetként kezeli a tudományos előadásokat, a hatvanas években, eleinte elsősorban a képzőművészetben jelent meg a performanceművészet egyik leágazásaként. Magyarországon külföldi előadók által kezd ismertté válni, gondoljunk Ivana Müller vagy Oliver Zahn előadásaira; a Trafó 2019 őszén egy egész minifesztivált szentelt Close Reading címmel a lecture performance jellegű produkcióknak. Itthon a függetlenek és érdekes módon, főleg a kortárstánc-alkotók, például Biczók Anna, Molnár Csaba és Márcio Canabarro kísérleteznek a műfajjal. A Tünet Együttes A tünetegyüttes című előadása például a független színház történetét, helyzetét mutatja be, náluk a szépen elrendezett tényanyag személyes nézőpontokkal vegyül. Kelemen Kristóf és Pálinkás Bence György közös produkciója, a Magyar akác is lecture performance-ként indul, majd egy ponton átcsap áldokumentarizmusba. A műfajra épülő előadások akkor izgalmasak, ha a két megközelítésmódot, a tudományosat és a művészetit úgy csúsztatják össze, hogy a súrlódásból szikrák pattannak elő. A Népmesebeavató.333-ban Varsányi „felel” az ismeretterjesztésért, míg a többiek, Juhász Gabriella, Kovács Domokos és Sipos György a tudatalattiba kopogtatnak be. Az előadás erénye, hogy képes felmutatni: ez a két rész pontosan ugyanazt járja körbe-körbe (bár alighanem izgalmasabb lett volna, ha nagyobb közöttük az átjárás).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.