Mobil színházi bázist akar létrehozni négy fiatal, sokat foglalkoztatott rendező egy kamion félpótkocsiján. Hegymegi Máté, Kovács D. Dániel, Pass Andrea és Szenteczki Zita külön-külön már bizonyított a független színházi szcénában és számos kőszínházban is. Újító rendezéseik között akadnak bábos, mozgásszínházi vagy nevelési fókuszú előadások. Most Narratíva néven építenek csapatot, illetve társulatot, hogy szabadon alkothassanak, és közösen újragondolják a színház szerepét, létjogosultságát és felelősségét.
Bemutatkozó évaduk négy produkciója a Radnóti Színház újonnan felavatott játszóhelyén, a Tesla Laborban kapott helyet. A Narratíva tovább bérli a helyet a színháztól. „Ez üzleti szemléletű együttműködés, de a Radnóti valós támogatóként is fellép” – hangsúlyozza Kovács D. Dániel. A Kováts Adél által vezetett színház nemcsak játszóhelyet ajánlott az alakuló csapatnak, de jegyértékesítéssel, szervezéssel vagy akár némi anyagi ráfordítással is segíti őket. „Azért küzdünk, hogy átlagos jegyárak mellett is kifizetődő legyen a produkció, vagy legalább nullára ki lehessen hozni. És persze a színészek, alkotótársak fizetését is ki kell tudnunk gazdálkodni.”
Egyelőre pályázati pénzekből készülnek az előadások, még nem tudnak társulatként funkcionálni, mert nem áll módjukban fix fizetést adni a színészeknek. A négy alapító rendező számára sincs megteremtve az anyagi alap.
„Nincs fix támogatónk. Egy-két kisebb pályázattal vágtunk bele a dologba, szinte semmink sem volt a nagy terveken, az akaráson kívül. A Bánkitó Fesztiválon létrehoztunk egy közös produkciót, majd elkezdtünk dolgozni a Tesla Laborban. Abban reménykedünk, hogy a produktumok majdcsak vonzanak valami támogatást. És folyamatosan agyalunk, mit tehetnénk még az életben maradásunkért” – mondja Pass Andrea.
Az elsődleges cél az volt, hogy valamennyire intézményesüljenek, és találjanak olyan embereket, akik produkciós menedzserként részt vesznek a pályázatok lebonyolításában, intézik a papírmunkát és a hírverést, vagy épp a világosításban és a hangosításban segédkeznek. „Nehéz helyzetben vagyunk, mert bár baromi jó, hogy van egy hely, ahol függetlenként dolgozhatunk, a belvárosi helyszín némileg ellentmond annak az eszmének, aminek a jegyében ez az egész elindult. Budapest belvárosában, belvárosi jegyárakkal kezdtünk el kialakítani valamit, amitől később szeretnénk elrugaszkodni” – mondja Kovács D. Dániel. „Szerettünk volna olyan helyet találni – teszi hozzá Hegymegi Máté –, ahol többször játszhatjuk az előadásainkat addig is, amíg a mobil bázis terve megvalósul, ezért jött jól a Radnóti Színház felajánlása. Valójában az összefogásunk nem a kőszínházi vagy a már bejáratott független színházi működés ellenében fogalmazódott meg, hanem mellette.”
Kell egy csapat
A rendezők vágya az, hogy a bemutatkozó évadot követően tervezhetőbbé tegyék a stáb működését, valamint tisztázódjon a saját, mobil játszóhely kérdése. Aztán, ha „nem minden előadásuk zakó”, elkezdenének társulati működésben gondolkodni. Keresik azokat az embereket, akikkel szívesen dolgoznának együtt, s akikből a részeken túlmutató, nagyobb egész állna össze – mondják az alkotók, akik hisznek abban, hogy a közös munka inspiráló lehet, akár olyan szinten is, hogy ténylegesen együtt rendeznének bizonyos előadásokat. Bizonyos stábok között nagy az átfedés, ahogy az ízlésük, értékrendjük is többnyire egyezik, és az érdekképviselet is jobban működne, ha együtt pályáznának, és összehangolnák a terveiket, elképzeléseiket. Kvázi művészeti tanácsként működnének, ami abban is segítene, hogy ne egymás elől vegyék el a lehetőségeket a független szcénában. „A kooperatív szemlélet nemcsak négyünkről szól, hanem az egész generációnkról. Együtt gondolkodunk más területen dolgozó alkotókkal, például képzőművész ismerősökkel, filmesekkel. Felemelő érzés nem kisajátítani az alkotói munkát, nem csak a saját projektünkre koncentrálni. A közösségi szemlélet nagyon sok energiát ad. Más dolgokhoz értünk, mást látunk, mások a képességeink, energiáink, gondolataink, érzéseink, és ha ezek összeadódnak, nagyon jó dolgok jöhetnek létre” – mondja Szenteczki Zita. „Szétesőben van a független szcéna. Már egy ideje felmerült bennünk a kérdés, érdemes-e azt folytatni, ami eddig volt. Ha összefogunk, talán többet tehetünk az egyes produkciókért” – hangsúlyozza Pass Andrea.
A Narratíva olyan helyekre is el akar vinni előadásokat, ahol nem megszokott az a fajta színházcsinálás, történetmesélés, amit e négy rendező képvisel. Ez nem ugyanaz, mint a tájolás, nem alakítanák át az előadásokat, hanem ugyanazt játszanák bárhol, bármikor. „Minél kevesebb kompromisszummal minél több helyre eljuttatni az előadásokat. Ez maga az eszme” – emlékeztet Szenteczki Zita. „Nyilván olcsóbb kiglancolni egy kamiont, mint felhúzni, rendbe tenni egy épületet. Magunkat is ki akarjuk robbantani abból a közegből, amiben általában mozgunk. Hiszem, hogy egy cirkuszi sátorban vagy egy kamionban előadott darab, mondjuk, Pécs Uránváros részén, a szupermarket parkolójában, képes párbeszédre ösztönözni. Az alkotótársakat is inspirálja, ha úgy érzik, valami igazán új és releváns dologhoz adják a tehetségüket” – magyarázza Kovács D. Dániel. „Láthatóbbá kell tenni a független színházat vidéken, nagyon fontos, hogy ne csak Budapesten jussanak hozzá az emberek ehhez a másfajta színházi attitűdhöz, az itt felvetett kérdésekhez. Milyen jó lett volna, ha annak idején Nyíregyházán megáll egy kamion a suli focipályáján, és beülhetek egy ilyen előadásra. Óriási élmény volt, ha nagy ritkán eljutott hozzánk egy-egy Bodó Viktor-előadás – meséli Hegymegi. „Én is teljesen elképedtem, amikor vidéki középiskolásként először láttam Ascher-rendezést Győrben – egészíti ki Pass Andrea –, nem tudtam, hogy ilyen is tud lenni a színház. Amikor Pestre költöztem, és először láttam Pintér Béla darabjait, előadásokon keresztül emésztettem a stílusát, a humorát, mert annyira más volt, mint amit addig színházban tapasztaltam. Tökéletesen át tudom érezni, miért fontos, hogy minél több izgalmas előadás jelenjen meg vidéken is.”
Ez is politika
A Narratíva kísérleti évada során a négy rendező olyan történetekkel dolgozik, amelyek középpontjában az ember igazság- és boldogságkeresése áll; ez rendszerint ütközik a környezet elvárásaival, a minket körülvevő világgal. Brecht drámáját Kurázsi és gyerekei címmel vitte színre Kovács D. Dániel. „A történet sok ponton összecseng a helyzetünkkel, a mai életünkkel. Félelmetes következményei vannak, ha a közéletben csak a saját pillanatnyi hasznunkat tartjuk szem előtt, ha szolidaritás nélkül nyerészkedünk, kihasználva a rendszer kiskapuit.” Szenteczki Zita Galgóczi Erzsébet Törvényen belül című művét adaptálta (kritikánkat lásd a következő oldalon), míg Pass Andrea A köpönyeg című Gogol-elbeszélés alapján írt drámát A jelentéktelen címmel. Hegymegi Máté A Negyedik – Dante pokla munkacímmel dolgozik egy előadáson Garai Judit dramaturggal, amely Dante Isteni színjátéka és más szövegek, dokumentumok felhasználásával járja körbe a magány, az elszigetelődés és az önelfogadás problémakörét.
A Narratíva saját önmeghatározása szerint politikus színházat csinálnak, hiszen a politika valójában a közéleti kérdésekkel foglalkozás művészete. Számukra a színház az együtt gondolkodás fóruma, amelyet a mindenkori kormánynak azért kell támogatnia, mert a demokrácia csak szabad véleményformálással, közös ügyeink kibeszélésével tartható életben. „A csapat lelkesedése a belső motor. Abban hiszünk, hogy ha majd bizonyítunk, ha lesz egy teljes évadnyi előadás mögöttünk, akkor több jogalapunk lesz pluszforrásokért folyamodni, kilincselni – teszi hozzá Kovács D. Dániel.
