Karácsony Gergely Máté Gábor és Kováts Adél újraválasztását javasolja

  • narancs.hu
  • 2020. október 27.

Színház

Az előterjesztésről szerdán szavaz a Fővárosi Közgyűlés.

2021. január 31-én lejár a Katona József Színház és a Radnóti Miklós Színház igazgatóinak megbízatása, ezért a főváros pályázatot írt ki a posztokra. A pályázat még a nyáron, július 24-én jelent meg az Emmi és a Fővárosi Önkormányzat honlapján.

Ahogy az a soron következő, a Fővárosi Közgyűlés október 28-i ülésének napirendjéből és az előterjesztésből kiderül, a két igazgatói posztra csupán egy-egy pályázat érkezett:

  • Máté Gábor, aki jelenleg is a Katona igazgatója, megpályázta állását újabb öt évre,
  • Kováts Adél pedig, aki jelenleg is a Radnóti igazgatója, szintén így tett.

Más pályázat nem érkezett, a felkért szakmai bizottság pedig október 12-i ülésén véleményezte a beérkezett pályázatokat.

Máté Gábor pályázatát 6 igen, 1 nem és 1 tartózkodó szavazattal támogatták; Kováts Adél pályázatát pedig 8 igennel.

Ennek értelmében az előterjesztésben Karácsony Gergely főpolgármester arra kéri a Fővárosi Közgyűlést, hogy válasszák újra mindkét jelenlegi igazgatót a 2026. január 31-ig tartó időszakra is. A közgyűlés szerdai ülésén szavaz az előterjesztésről.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.