Színház

Kárpáti Pál: Don Juan tanításai

  • Sisso
  • 2016. július 30.

Színház

A rendező és exkaposváriakból, más alkotótársakból és zenészekből álló, folyton formálódó csapata a Zsámbéki Színházi Bázis legtávolabb eső helyét, a Pulcinella nevű hangárt lakják be a darabjaikkal évről évre. Kitartóan jönnek és próbálnak a vadonban, a hely szellemei ők.

Most Don Juan Matus, a bölcs mexikói indián, Carlos Castaneda legendás alakja vetült a hangár falára. A tanulás különféle érdekes útjairól mesélt, mintha egy közös tűz körül ülnénk, és más dimenziókat figyelhetnénk meg. Ezt a Don Juant nem szokás összekeverni a szexuális hódítóval, bár az övé is egyfajta veszélyes tudás: jaki indián varázslóként nem a nőket, hanem a hallucinációt okozó növényeket ismerte alaposan. Carlos Castaneda, a néprajz szakos amerikai egyetemista az indián hiedelemvilágot kutatva, 1960-ban találkozott vele, és könyvet írt az élményeiből, mely mű a szabadság afféle szimbólumává vált a lázadó amerikai fiatalok körében. Az előadás a könyv alapján készült, ám jó érzékkel (dramaturg: Zsigó Anna) csak szekvenciákat ragad ki a szövegfolyamból, és azzal festi meg a zenét, a mozgást, a hangulatot.

A mexikói dzsungel adott, különösen, amikor a hangár ajtaját kinyitják az előadás egy pontján, és a cselekmény áthelyeződik a természetes környezetbe, a nézők meg bentről nézhetik, mint egy filmet, ahogy a tudat végtelen, majd teljesen beszűkült mezőin cikázik a gondolat. Téri Gáspár táncos és színész valóban öreg indiánná válik, de Pásztor Pál mint Castaneda és Lénárdt Laura mint démoni rezonőr is folyamatos átalakulásban van, koncentráltak, de néha kinéznek a szerepből. A zene kifogástalan (Keresztes Gábor), a vetítésekkel együtt (Veronika Keresztesová) meg pszichoaktív hatású. Nem teljesen kész az előadás, de valahogy ez is hozzá tartozik a félelmetes és pompás romantikához, ami ezen a tájon úgyszólván hétköznapi.

Zsámbéki Bázis, június 24.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.