Színház
Majd megemésztjük
Kifutókoncert, catwalk koncert, látvány, fashion-, illetve koncertszínház: csak pár elnevezés azok közül, amikbe megpróbálták már beszorítani a Halas–Nagy alkotópáros különleges, a kórus-színház és az extrém divatbemutató ötvözéséből kiinduló előadásait. Az első két, egész estés darabjuk, a Tabu Kollekció (2016) és az Ügy (2018) után most is kísérleteztek, ezúttal a gasztronómiát híva be a játékba.
A következő öt évben is Rudolf Péter vezetheti a Vígszínházat
Állandó igazgatói kinevezést kapott.
Nem hajlandó távozni a Vígszínház alapítványainak kuratóriumaiból Eszenyi Enikő
Ezek összesen 500 millió forint támogatást kezelnek.
"Nem kerülhetjük ki a totalitarizmust"
Szabadságot a Tanyaszínháznak! –petíciót indítottak a vajdasági vándorszínház autonóm működéséért
Becsapódás
Az ünnepi vacsoráját elköltő pár, Helen (Lovas Rozi) és Danny (Lengyel Tamás) lakásába berobban a csurom véres Liam (Molnár Áron), akiről hamar kiderül, hogy a feleség testvére.
Tükörben
A nyitójelenet zsidóviccei Alföldi Róbert előadásában kifejezetten viszolyogtatók. Mondjuk, direkt (sajnos a megoldást a Mohácsi testvérektől már láttuk a Dohány utcai seriffben). Ezen az estén egyébként minden „direkt”, a szexjelenetektől kezdve az aktuálpolitikai utalásokon át Mefisztó gonoszságáig. De vajon jót tesz-e a produkciónak, hogy mindent szájba rág?
Ez is operett, az is operett
Az elmúlt évek kiszámítható, sokszor politikai alapú színigazgató-választásai után úgy tűnik, a Pinceszínház vezetéséért komoly szakmai versengés volt – amelyen végül Sztarenki Pál lett a befutó. Az eredményhirdetésre várva áttekintettük a pályázat lebonyolítását, különös tekintettel a színház múltjára, jelentőségére és a jelöltek terveire.
Mundruczó Kornél színházrendezőként tér vissza a Velencei Biennáléra
A Proton Színház Nehéz istennek lenni című előadása Velencében búcsúzik a külföldi, itthon pedig a 75. jubileumi előadással a hazai közönségtől.
A szakmai bizottság javaslata ellen szavazott a ferencvárosi képviselő-testület a Pinceszínház igazgatóválasztásán
Ignorálták a szakmai bizottság véleményét, javaslatát. Baranyi Krisztina elkeseredésének adott hangot, "ezen a téren az marad a kerületben, ami a Fidesznek kedves, változás leszavazva".

