Színház

Tükörben

Mefisztó

Kritika

A nyitójelenet zsidóviccei Alföldi Róbert előadásában kifejezetten viszolyogtatók. Mondjuk, direkt (sajnos a megoldást a Mohácsi testvérektől már láttuk a Dohány utcai seriffben). Ezen az estén egyébként minden „direkt”, a szexjelenetektől kezdve az aktuálpolitikai utalásokon át Mefisztó gonoszságáig. De vajon jót tesz-e a produkciónak, hogy mindent szájba rág?

Sok a káromkodás meg a kiabálás. A színészek harsányak. Alföl­din kívül csak nők játszanak, élénkségükkel ellentételezik lomha és megcsömörlött alakját. A legélettelibb Péterfy Bori, aki magát alakítva lesz Dóra, a díva, csillog a fényes pódiumon. A díszlet szimpla, mégis pompás: nincs más a színen, csak plafontól a földig érő, aranyszínű szalagfüggöny, amely előtt minden túlzásnak tűnik. A jelmezek (Pető Kata) színes és kihívó outfitek, a női alakból (túl) sokat mutatnak. A nemzeti érzületből is: kalocsai és matyó hímzéses sortokat és topokat látunk. Egyik sorton a hímzett virág pont alul és pont középen díszeleg, vulgárisan utalva a nemzeti fogalmának leértékelődésére. Előnytelen öltönyében Mefisztó, mint egy jóllakott hivatalnok bukkan fel időről időre, hogy lassan ördögivé váló arcát átlagosnak kinéző színházigazgató képébe rejtse, akit talán egyszer meglegyint a #metoo szele, de most minden feltörekvő színésznő kiszolgálja. Ő maga is folyton a hatalmat szolgálja ki.

Félig takarásban, oldalt muzsikáló trió (Gátos Iván – zongora, Nagy Zsolt – dob, Studniczky László Zsatyi – basszusgitár) játéka festi alá a történéseket. A dalok közt felismerhetjük Péterfy Bori két számát, de felcsendülnek dallamok Beethoven, Mozart és Haydn művei­ből, sőt, még a Horst-Wessel-Lied is elhangzik. Szórakoztatni akarunk, harsog a szándék, ám amit látunk és hallunk, inkább tragikomikus. Néha nevetünk azért, de ez nem felszabadult kacagás. Hendrik Höfgen színész és színigazgató önmagát is szembeköpő pályafutását, illetve a náci nyomulás történetét nehéz nem budapesti szemszögből nézni. Az előadás második rétege a mai magyar viszonyokról beszél, s ilyetén módon kibogozhatatlanul összefonódik az eredeti német történettel. A rendezés alapötlete szerint ez a kabaré az orrunk előtt születik meg. A szereplők ezért is kapnak kettős szerepet, a saját privát figurájukat is hozzák, így a sok klisészerű megoldást finomítja a két én egybeolvadása. Sajnos nem mindig derül ki, mikor alakítják magukat, illetve mikor a másikat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.