Színház

Tükörben

Mefisztó

Kritika

A nyitójelenet zsidóviccei Alföldi Róbert előadásában kifejezetten viszolyogtatók. Mondjuk, direkt (sajnos a megoldást a Mohácsi testvérektől már láttuk a Dohány utcai seriffben). Ezen az estén egyébként minden „direkt”, a szexjelenetektől kezdve az aktuálpolitikai utalásokon át Mefisztó gonoszságáig. De vajon jót tesz-e a produkciónak, hogy mindent szájba rág?

Sok a káromkodás meg a kiabálás. A színészek harsányak. Alföl­din kívül csak nők játszanak, élénkségükkel ellentételezik lomha és megcsömörlött alakját. A legélettelibb Péterfy Bori, aki magát alakítva lesz Dóra, a díva, csillog a fényes pódiumon. A díszlet szimpla, mégis pompás: nincs más a színen, csak plafontól a földig érő, aranyszínű szalagfüggöny, amely előtt minden túlzásnak tűnik. A jelmezek (Pető Kata) színes és kihívó outfitek, a női alakból (túl) sokat mutatnak. A nemzeti érzületből is: kalocsai és matyó hímzéses sortokat és topokat látunk. Egyik sorton a hímzett virág pont alul és pont középen díszeleg, vulgárisan utalva a nemzeti fogalmának leértékelődésére. Előnytelen öltönyében Mefisztó, mint egy jóllakott hivatalnok bukkan fel időről időre, hogy lassan ördögivé váló arcát átlagosnak kinéző színházigazgató képébe rejtse, akit talán egyszer meglegyint a #metoo szele, de most minden feltörekvő színésznő kiszolgálja. Ő maga is folyton a hatalmat szolgálja ki.

Félig takarásban, oldalt muzsikáló trió (Gátos Iván – zongora, Nagy Zsolt – dob, Studniczky László Zsatyi – basszusgitár) játéka festi alá a történéseket. A dalok közt felismerhetjük Péterfy Bori két számát, de felcsendülnek dallamok Beethoven, Mozart és Haydn művei­ből, sőt, még a Horst-Wessel-Lied is elhangzik. Szórakoztatni akarunk, harsog a szándék, ám amit látunk és hallunk, inkább tragikomikus. Néha nevetünk azért, de ez nem felszabadult kacagás. Hendrik Höfgen színész és színigazgató önmagát is szembeköpő pályafutását, illetve a náci nyomulás történetét nehéz nem budapesti szemszögből nézni. Az előadás második rétege a mai magyar viszonyokról beszél, s ilyetén módon kibogozhatatlanul összefonódik az eredeti német történettel. A rendezés alapötlete szerint ez a kabaré az orrunk előtt születik meg. A szereplők ezért is kapnak kettős szerepet, a saját privát figurájukat is hozzák, így a sok klisészerű megoldást finomítja a két én egybeolvadása. Sajnos nem mindig derül ki, mikor alakítják magukat, illetve mikor a másikat.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk