"Nem kerülhetjük ki a totalitarizmust"

Színház

Jean-Marc Barr színész, rendező, producer idén júliusban a pozsonyi magyar társulat, az Ifjú Szivek Táncszínház koreográfiájában szerepelt az avignoni Golovine Táncszínház fesztiválprogramjában. Az Allegro Molto Barbaro című előadás franciaországi bemutatója előtt, a párizsi stúdiófelvétel alatt találkoztunk, a darab kapcsán a kelet-európaiságról és propaganda erejéről is beszélgettünk. 

Magyar Narancs: Az Allegro Molto Barbaro az Európában megjelenő autoriter rendszerek megjelenését dolgozza fel. A darabban a hangját kölcsönzi az aktuális hatalom egyik képviselőjének, aki az államapparátus felsőbb érdekeit követve keresztbehúzza a darab rendezőjének elképzeléseit. Keveset láthatjuk színpadon. A társulatvezető Hégli Dusánnak mégis rögtön igent mondott. Miért?

Jean-Marc Barr: Valóban keveset dolgozom színházban, de azért volt már lehetőségem játszani a londoni West End színpadán egy Tennessee Williams darabban Vanessa Redgrave-vel, majd az avignoni Pápai Palotában vagy a volt feleségemmel Tolsztoj Kreutzer-szonátájának adaptációjában. Imádom a hangomat kölcsönözni, olvasni, a narrátori munkákat és a koncepciót megismerve nem volt kérdéses, hogy részese legyek ennek az előadásnak.

MN: Régóta több szálon kötődik Kelet-Európához.

JMB: 1983-ban találkoztam egy szép jugoszláv nővel, Irina Decermic-kel, aki megnyitotta előttem Jugoszlávia kapuit. Egy kaliforniainak igazán mellbevágó volt látni, hogyan vezetnek meg minket a hazugságokkal, hogy a diktátor mindkét oldalon létezik. 17 évig éltem Irinával és ez alatt az idő alatt szembesültem egyfajta Kelet-Európában honos művészeti etikával is. Ez nyugatról, ahol mindent elsősorban a pénz felől mérnek, hiányzik. A szerelem volt az egyik oka, hogy Európában maradtam. Ráadásul Irina, akárcsak a nő, akivel ma élek, elhervadna a kapitalizmus által vezérelt világban, főleg itt Kaliforniában.

 
Jean-Marc Barr
Fotó: Francine Kreisse
 

MN: Mély átéléssel adja át Parti Nagy Lajos nehéz, provokatív és nyelvileg a szerzőtől ismerten ravasz, nyakatekert szövegét. Ez az adaptáció Samuel Beckett Katasztrófa című drámáját dolgozza fel, amelyet 1982-ben a bebörtönzött Vaclav Havelnek dedikált. Az újragondolt szöveg hemzseg az utalásoktól, a bársonyos forradalomtól a kulcscsörgésen és a poszt-kommunista időkön át eljutunk a Kelet-Európai populizmus közbeszédet kisajátító természetéig. Hogyan látja ezt az elkötelezett szöveget?

JMB: Parti Nagy Lajost tolmácsolva a hangsúlyt én is a tekintélyelvűség megjelenítésére helyeztem. Nagyon szerettem a szerepben megnyilvánuló felsőbbrendűséget, aminek megformálásához két korábbi meghatározó élményemhez nyúltam vissza. Az első egy kaliforniai középiskolai kémia tanáromhoz, Homesson tanár úrhoz kötődik. Miközben a többi tanár erre képtelen volt, ő minden osztályát gond nélkül irányította, látszólag minden különösebb erőfeszítés nélkül. A második Ion Omesco, román rendező és színész volt, aki annak idején a londoni Színművészetire készített fel.

Azt gondolom, függetlenül attól, hogy egy állam kommunista vagy kapitalista, nem kerülhetjük ki a totalitarizmust.

A propaganda, amelynek elhisszük, hogy szabadok vagyunk, ugyanaz marad. Egy bizalmat keltő figurát akartam megformálni, bemutatva a rendszert, ahol nincs szükség a gondolkodásra. A 60-as, 70-es években az Államokban éltem, az apám, aki 1918-ban született, részt vett a második világháborúban, a koreai és a vietnami háborúban és 30 év szolgálat után szerelt le. Végigharcolt három háborút az Amerikai Egyesült Államokért és most már kezdem megérteni, mi lehet az amerikai történelmi felelősségvállalásnak a szintje.

MN: Min múlt, hogy nem a hadseregbe ment, édesapjához hasonlóan?

JMB: Apámnak jó fizetése és nyugdíja volt és engem a szabad életút választás lehetőségével ajándékozott meg. Bár eredetileg valóban az Amerikai Air Force Akadémián kezdtem volna, szerencsére nem vettek fel. Ez után Franciaországba mentem és ott határoztam el, hogy színész leszek. Eltávolodva a múlttagadó reagani Amerikától, a saját művészi utamat kerestem, ami sokkal inkább összhangban volt a világról alkotott képemmel. Ebben sokat segítettek a mestereim is, és az olyan jó tanárok, mint David Rose, aki a UCLA-n volt a Shakespeare-tanárom vagy Pete Postlethwaite a Guildhall Zene és Dráma Iskolából, Londonban. Viszont Chris Hedges, amerikai újságírótól kaptam minden erkölcsi és érzelmi alapot. Chomsky hírességű amerikai gondolkodó, akit mentoromként tartok számon. 

MN: Párizsban és Amerikában él. Látszólag nagyon távol a darabbéli világtól.

JMB: A gépezet mindent a felügyelete alatt tart, és

egyszer mi is csak a totalitarizmus kellős közepén találjuk magunkat, itt az Államokban is.

A vírusválság kapcsán is az a benyomásunk, hogy a multinacionális társadalmak semlegesítik az államhatalmat, hogy ők döntenek a politikában is. Rémít, amit magam körül látok. A kapitalizmus győzedelmeskedett és elgyengítette a demokráciánkat. Mostanra veszítettünk. Remélem az idő előrehaladtával, a művészet, a filmek és minden egyéb művészeti forma hozzásegít minket egy szükséges paradigmaváltáshoz, hogy lehessen hitünk a jövőben, hogy gátat emelhessünk az egyre közelebb kerülő rémálom előtt.

Köszönjük Gerzsenyi Beának a fordításban nyújtott segítséget!

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Jakob lova

  • SzSz

„A tehetséged olyan, mint a szalonna. Nem elég fellógatni a kéménynél. Először jól be kell dörzsölni sóval, majd mindennap ellenőrizni kell!” – tanácsolják Elsie-nek, akinek a szalonnához illő tehetsége konkrétan az éneklés.

Szemrevaló: Haldoklás, de komédia

Bár a film nem tragikus hangoltságú, néhol finom iróniát is tapasztalhatunk, azért a térdünket nem fogjuk csapkodni két öregember (a férj alzheimeres, a feleség rákos) agóniája, meg egy az életét kudarcként megélő zeneszerző öngyilkossága láttán.

Nincs meglepetés

Ráfoghatjuk akármire, hogy lelki táplálék, fajunk szellemi öröksége, a művészet (egyik) elsődleges célja akkor is a nőszerzés. Eszmei fajfenntartás, ha úgy tetszik.

Minden út Rómába vezet

Azt túlzás lenne állítani, hogy David Gil­mour végigdolgozta volna az elmúlt 35 évet. A Pink Floyd énekes-gitárosa a kilencvenes évek elején ismerkedett meg Polly Samsonnal, akivel családot alapított, és aki lényegében a fő alkotótársa lett. Gilmour rengeteg időt töltött, illetve tölt még mindig a szeretteivel, és elsősorban emiatt ad ki csupán évtizedenként egy lemezt. 

Teszt

Három pár, háromféle társadalmi státusz, háromféle dinamika, három kudarcos viszony – megvan a harmadik darabja is Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiájának.

Szellem a palackban

2024. január 1-jén nagy dolog történt Magyarországgal, évszázadonként jó, ha egy ilyen kitüntetett alkalom adódik, a teljes napfogyatkozás például biztosan smafu hozzá képest. Hazánk – nos, távolról sem elsőként a kontinensen – bevezette az italos palackok betétdíját, mindközönségesen az üvegvisszaváltást.

Falmelléki dallamok

A magyar uniós elnökségről szóló plenáris vitát ugyan lapzártánk után rendezik (amikor ezt önök olvassák: rendezték) az Európai Parlamentben, de Orbán Viktor reakciója a korábbi szereplései alapján előre kisakkozható.

„Idegen vagyok magamnak”

Ebben a különös interjúkötetben, amelynek több fejezetében egy-egy harmadik fél is bekapcsolódik a beszélgetésbe, Gyárfás Dorka többnyire afféle narrátorként kíséri Kulka Jánost, csupán alkalmanként lendítve tovább a témát egy-egy új irányba.