Tartalom

MaNcs 33. évf. 28. sz. (2021-07-15)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Közelítő igazság

Hazánkat nem csak az UEFA árulói kúrogatják, a múlt héten az Európai Parlamentben is téma volt Magyarország, és nem száz százalékban dicsérőleg, most hétfőn meg az derült ki, hogy az Európai Bizottság nem fogadta el a kormány terveit az uniós válságkezelő pénzügyi alapból, a Helyreállítási és Ellenállóképességi Alapból (Recovery and Resilience Fund, RRF) nekünk szánt, durván 2500 milliárd forintnyi ingyenpénz felhasználására vonatkozóan.

A szerk.

A szerk.

Az ellenség közelsége

Buzifejű – megvan ez a kifejezés? Minden­esetre nem haszontalan megjegyezni, ha ugyanis Magyarország kormányának – úgy egy hónapja szakadatlan – magvetői igyekezete termőre fordul, bőségesen lesz módunk találkozni vele. És azt megemlegetjük.

Publicisztika

Mélyi József

Publicisztika

Donnarumma és Internacionálé

A futball-Eb tanulságai

A kezdet már a múlt ködébe vész. Az emlékezetből dalfoszlányok bukkannak elő, üvöltések visszhangjai, fekete pólós emberek meg félmeztelen tetováltak vonulásának képtöredékei. A helyszín a Felvonulási tér, a régi május 1-jékhez képest a fekete kórus visszafelé, negatívban vonul: nemzetivé lesz holnapra a világ.

Erdős Attila

Publicisztika

Oltodiglan

Vége van-e a járványnak?

A címbe emelt egyszerű kérdésre egyszerű igennel vagy nemmel nem, hanem csak „tudósosan” lehet válaszolni – vagy­is rengeteg feltételes móddal, amitől a legtöbb embernek megfájdul a feje. Ráadásul a válasz attól is függ, hogy az egyén vagy a közösség szempontjából vizsgáljuk a kérdést.

Monostori Tibor

Publicisztika

A magyar Wallenberg: legenda vagy valóság?  

Soos Géza élete és műve

Soos Géza életpályája újabban jelentős figyelmet kapott, és a második világháborús hős alakja szinte legendává magasztosult. Vajon mennyire hiteles és valósághű ez a kép? A választ nem könnyíti meg egy kiadatlan svájci kézirat, amelyet e hasábokon ismertetünk először, és amelyben Soos részletesen ír a „zsidókérdésről”.

Egotrip
Külpol

Interjú

Külpol

„A meggyilkoltak legalább ide visszatérnek”

Szilágyi Csaba, az OSA munkatársa, a Srebrenica Emlékközpont Levéltár tanácsadója

Huszonhat éve zajlott le a II. világháború utáni Európa legsúlyosabb háborús bűntette, a több mint nyolcezer áldozatot követelő srebrenicai tömeggyilkosság. Az áldozatok azonosítása negyed század elteltével is tart, miközben egyre erősebb a népirtást tagadók hangja a szerb és a nemzetközi politikában.

Donald Tusk hazatért

Külpol

Utánam, srácok!

Fehér lovon megjelent a megmentő, az egyetlen, aki le tudja győzni Kaczyńskit? Vagy csak egy lejárt szavatosságú, öreg motoros próbálkozik Varsóban, mert Brüsszelben már nincs rá szükség?

Belpol

A törvényerejű homofóbia hatásai az oktatásban

Belpol

Négy fal közé zárni

A kirekesztő, kizárólag a heteroszexualitásra koncentráló szex­edukáció pusztító hatással lehet az LMBTQ-fiatalok mentális egészségére, a nemrégiben elfogadott melegellenes törvény értelmében mégis ez vár rájuk Magyarországon.

A homofóbtörvény hatásai a médiára

Belpol

A törvény ököljoga

Úgy lépett hatályba a nemzetközi színtéren is botrányt kavart homofóbtörvény, hogy a legfőbb magyar média­szabályozási hatóság nem tudja, hogyan alkalmazható a gyakorlatban. A következmények beláthatatlanok.

Aggályos buzgalommal gyűjti a kormány a személyes adatokat

Belpol

Családlátogatás

Lassan elközeleg a pillanat, amikor a Nagy Testvér nem csak a szolgálatában állókról, de rokonaikról is mindent tudni fog. A Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszerről szóló törvényt még tavaly fogadták el, végrehajtása szeptember végéig esedékes – a több százezer embert érintő jogszabály súlyos alapjogi aggályokat vet fel.

Kritika

Színház

Kritika

Tükörben

Mefisztó

A nyitójelenet zsidóviccei Alföldi Róbert előadásában kifejezetten viszolyogtatók. Mondjuk, direkt (sajnos a megoldást a Mohácsi testvérektől már láttuk a Dohány utcai seriffben). Ezen az estén egyébként minden „direkt”, a szexjelenetektől kezdve az aktuálpolitikai utalásokon át Mefisztó gonoszságáig. De vajon jót tesz-e a produkciónak, hogy mindent szájba rág?

Könyv

Kritika

Az igazmondás megkísértése

Keresztury Tibor: Hűlt helyem

Az igazat nem lehet megmondani. Igazuk van a konstrukcionistáknak, akik azt állítják, hogy minden tény és igazság nyelvi konstrukció, mégis tévednek, mert vannak tótumfaktumok, amelyekkel a nyelv sem tud mit kezdeni.

Kiállítás

Kritika

Bukásunk lapjai

Doom

Miért megy el valaki egy olyan kiállításra, amelynek már a címe is lelombozó, és ahol feltehetően a képébe nyomják a balsors, bukás, végzet, pusztulás megannyi válfaját? Nyilván a kiállító művészek miatt.

Lemez

Kritika

„Ez nekem majdnemhogy ugyanaz”

Dresch Quartet: Árnyékban; Dresch Vonós Quartet: Ongaku

Amióta egyszerre jelent meg a két lemez – egy Dresch Mihály jazzkvartettjével, egy meg a népzenei együttesével –, azóta keresem a választ, hogy mi ennek az üzenete?

Könyv

Interjú

Könyv

„Elbújna az ember”

Keresztury Tibor író, szerkesztő

Irodalomkritikusként, folyóirat-szerkesztőként indult a pályája, aztán a kritikák, tanulmányok, esszék írását felváltotta az az egyedi tárcaforma, amelyet épp itt, a Magyar Narancsban kezdett el írni. Első regénye megrázó élet- és halálvallomás. Erről kérdeztük.

Film

Interjú

Film

„Szolidárisak vagyunk önökkel”

Tilda Swinton színész

A magyarországi homofóbtörvény a Thatcher-kormány melegellenes intézkedésére emlékezteti, Pedro Almodóvarban a spanyol unokatestvérét látja, Tarr Béla és Wes Anderson is nagy hatással volt rá. Az Oscar-díjas színészt Cannes-ban értük el telefonon, ahol több filmje is szerepel a fesztiválon.

Interjú

Film

„Ha Biszku Béla élne”

Thuróczy Szabolcs színész

A korlátozások feloldásával rászakadtak a munkák, sorozatot forgat a Spektrummal, játszik az HBO Besúgó című új szériájában, megcsinálták Bödőcs Tibor Meg se kínáltak című könyvének adaptációját, de legújabb filmje, a mérsékelten ígéretes című Becsúszó szerelem is épp most kerül a mozikba – ez adta a beszélgetésünk apropóját.

Képzőművészet

Interjú

Képzőművészet

„Hogy a kifutón belül maradjak”

Filó Vera grafikus, színháztörténész, drámaíró  

Képregényes művészkönyvek, hétköznapi hősök, kukabúvárok, porcicák és angyalok a főszereplői Filó Vera új kiállításának. Kísérletező drámaírásról, az ikonfestészet szabadságáról és a figyelemzavar megszelídítéséről is beszélgettünk vele.

Visszhang

Visszhang: film

Visszhang

Kedves kém

Új lakó érkezik az idősek otthonába, fess úriember, testileg-szellemileg friss, ápolt nyolcvanas.

Visszhang: lemez

Visszhang

Szumper Ádám: The Journey

Első szólóalbumát készítette el az 1993-as születésű dobos, akit egyebek mellett a Besh o droM-ból, vagy a Vibe-ból lehet ismerni.

Visszhang: film

Visszhang

Hang nélkül 2.

A Hang nélkül első részével John Krasinski elérte, ami keveseknek sikerült multiplex mozikban: befogta a nézők száját.

Visszhang: lemez

Visszhang

LoneLady: Former Things

Julie Campbell, azaz LoneLady az öt-hat éves alkotói ciklusok híve, és e hozzáállást inkább megfontoltnak, mint lustának neveznénk.

Visszhang: könyv

Visszhang

Pál Sándor Attila: Rokonok

Elég magas labda az elmért címválasztás, nem is csapnánk le, de azt azért megjegyeznénk, hogy e karcsú novellagyűjtemény szövegei inkább Kosztolányi, Karinthy, sőt akár Mikszáth kisprózájával mutatnak némi rokonságot.

Visszhang: film  

Visszhang

Fekete Özvegy

Végre megtudhatjuk, mi történt az Amerika Kapitány: Polgárháború és a Bosszúállók: Végtelen háború között.

Zene
Interaktív

Interaktív

Egy hét tudomány 2021/28.

Rövid hírek: vírus, vulkánkitörés, hurrikán és mindenféle istencsapása. Plusz izgalmas tudományos felfedezések.

Interaktív

Szüret 2021/28.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

Riport

16 éves fiú tragédiája a botfai zárt fiúintézetben

Riport

„Eltemettem az igazságot”

Meghalt egy 16 éves fiú május 7-én az Emmi által fenntartott zalaegerszegi (botfai) zárt fiúintézetben. A hivatalos vélemény szerint öngyilkos lett, de édesanyja szerint a halál időpontja és helyszíne körül nyugtalanítóan nagy a bizonytalanság.

Gasztro