Magyar Narancs: Milyennek látod Hedda Gabler alakját?
Székely Kriszta: Elsősorban azért izgalmas nekem, mert egy szinten túl megfejthetetlen. A klasszikus drámairodalomban a férfiak írta darabok csaknem egyformának mutatják a nőket és a problémáikat. Hedda keresi a szabadságot és a helyét a világban, de képtelen megtalálni, pedig minden adott hozzá, hogy boldog legyen. Belső démonokkal küzd, bonyolult, magányos, talán depressziós is, de mindezt álarcok mögé rejti. Sokan gonosznak gondolják őt, számomra végtelenül emberi.
MN: A jelenünk kérdései állnak minden munkád középpontjában. Ennek az előadásnak mi az aktualitása?
SZK: A mai nyugati nők élete, lehetőségei szinte már össze sem hasonlíthatók a 19. században élt társaikéval, legalábbis jogilag. De a régi minták, társadalmi berögzülések hatnak a döntéseinkre, a vágyainkra és arra, ahogy saját magunkat látjuk. Mibe szorítja bele magát Hedda? Minek akar valójában megfelelni, mi az, amit keres? Nem kell, hogy minden nő belesimuljon a feleség vagy az anya szerepébe, de ezt felvállalni még ma is nagy bátorság. Vannak olyan nők, akik alkalmatlanok rá. Máshogy vannak összerakva, ám egy napon mégis egy kertvárosi családi házban találják magukat, mert azt érzik, hogy muszáj megfelelni az elvárásoknak.
MN: Itthon még ma is meg akarják mondani a nőknek, mi a szerepük, mi a feladatuk, hogyan éljenek.
SZK: Egyetemista korom óta foglalkoztam ezzel az anyaggal. Nehezen viselem azt a nosztalgikus megközelítést, hogy minden jobb volt, amikor a nők még a családi tűzhelyet őrizték. Tudjuk, az a felállás jogfosztottságon, elnyomáson is alapuló konstrukció volt. Számomra a konzervativizmusban mindig van valami lustaság is. Legyen csak úgy, ahogy addig. Most, hogy mi nők kiszabadultunk a négy fal közül, ki kell találni, hogyan is legyen ezután. És ezt a folyamatot nem lenne szabad hátráltatni. A rabszolgaságról sem illik nosztalgiázni, hogy milyen jó volt az ingyen munkaerő. Ugyanígy ízléstelennek tartom, ha egy nőt a gyermekvállaláson keresztül manipulálnak. Ez érzékeny és bonyolult téma még akkor is, ha a legtermészetesebb dolog a világon. Hedda is állapotos, de ez csak finoman jelenik meg az előadásban, mert ő maga még kimondani se tudja, annyira idegen tőle az egész. Van ilyen! Nem minden nőnek evidens az anyaszerep.
MN: A Nórát is megrendezted már a Katonában. Miben különbözik a két ibseni nőalak, Nóra és Hedda?
SZK: Már az egyetem alatt körvonalazódott, hogy milyen témákkal szeretnék foglalkozni a pályám elején, Szabó-Székely Árminnal néhány szövegről tudtuk, hogy dolgunk lesz vele. Ilyen volt a Nóra–Hedda páros, egy érme két oldala. Mindkét alak szabadságharcos, csak nagyon máshol és máshogy találják meg azt. Fontos a sorrend, előbb Nóra, aztán Hedda. A Nóra egy felébredés története. Egyszerűbb vele azonosulni, nem véletlen, hogy nem a Hedda Gabler a kötelező olvasmány – ha egyáltalán tanítják még Ibsent. Nóra öntudatra ébred, még akkor is, ha ez egy család szétesésével jár. Fényes csillag, akit követni lehet a hazugságok lebontásában. Hedda más, fekete lyuk. Hatalmas erővel vonzza maga köré a többi szereplőt, és mindenkinek a sötét tónusai erősödnek fel általa. Nem győzedelmeskedik, nem találja meg a válaszait, nem tud szembefordulni a démonjaival.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
