„Kidolgozott izomzat, maníroktól mentes mozgás” – Oláh Zoltán balett-táncos

  • Kozár Alexandra
  • 2014. április 2.

Színház

Az operaház vezető magántáncosa 32 éves korára számos rangos szakmai díj birtokosa, s rengeteg klasszikus balettfőszerep megformálója. Legfrissebb Erkel színházi premierje alkalmából pályafutásáról, kardélen táncolásról és arról beszélgettünk, miként lesz egy hétéves kisfiúból balett-táncos.

magyarnarancs.hu: Ebben az évadban már táncoltad Munkácsyt Pártay Lilla koreográfiájában, az Aranyecsetben, Anyegint, valamint Camille–t A víg özvegyben. Most egy klasszikus alapokon nyugvó modern darab, Kylián Petite mortjának egyik szólószerepét táncolod. Milyen a viszonyod a modern koreográfiákkal?

Oláh Zoltán: Kyliánt kár lenne kihagyni egy táncosnak a pályája során. Azok közé a fantasztikus koreográfusok közé tartozik, akiknek a munkáit a világon mindenhol elismerik, sokan a korszak egyik legtehetségesebb koreográfusnak tartják. Bár személyesen sajnos nem dolgoztunk együtt, de asszisztenseitől, táncosaitól legalább akkora élmény volt betanulni a darabot. Kylián koreográfiái klasszikusan is jól képzett táncosokat igényelnek, fontos a szépen kidolgozott izomzat, a harmonikus, plasztikus, maníroktól mentes mozgás.

magyarnarancs.hu: Számodra miről szól a Petite mort? Franciául a szó halált és orgazmust is jelent.

OZ: A darab abszolút szexuális töltetű, még ha nem is annyira direkt módon. Az emberi test szépségét, az érzékiséget, az egymásra utaltságot jeleníti meg.

magyarnarancs.hu: Miben más ez, mint egy klasszikus fehér balett? Miben nehezebb vagy könnyebb esetleg?

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

OZ: Sokkal természetesebben kell hozzáállnunk magukhoz a mozdulatokhoz, a felsőtest is jobban részt vesz a mozgásban. A szinte teljesen levetkőztetett testtel eleve más érzés kimenni a színpadra. Ez a mű nem szorítja az embert olyan szigorú korlátok közé, mint egy klasszikus balett. Fizikai megterhelést jelentő, tipikusan férfiugrások sincsenek benne, ez könnyebbség, a nehézsége viszont számomra abban rejlik, hogy magántáncosként általában magamra és a partnernőmre figyelek, ebben a darabban azonban a többi férfi kollégámmal teljesen egyszerre kell mozognunk, ráadásul az elején zene nélkül.

magyarnarancs.hu: A darabban minden férfi a női partner mellett egy tőrrel táncol. Mit szimbolizálnak ezek a tőrök? Fallikus szimbólumok, netán a partnert, a legyőzendő ellenfelet jelképezik?

OZ: A küzdelmet, a férfiasságot, az agressziót. A karddal való kapcsolatunk „kardélen táncol”, ami a férfi-nő kapcsolat labilitását szimbolizálja. A karddal való minden munkánk olyan nüanszokon múlik, mint kapcsolataink egyes mozzanatai. Sokszor ezek a kardok leesnek, elgurulnak.

magyarnarancs.hu: Van, aki szerint az Etűdök, a Modern+1 címet viselő est harmadik darabja a balett apoteózisa. Egy balettóra, amint a tánc egészévé növi ki magát. Te hogyan értelmezed?

OZ: Ugyanígy. Ehhez a darabhoz a lehető legfelkészültebbnek kell lenni mind technikailag, mind mentálisan. Akkora igénybevételnek teszi ki az embert, ami teljes ráhangolódást igényel. A néző egy olyan összefoglalót kap a klasszikus balettról, amiben a mindennapi munka revüszerű látványossága és az előadások különböző stílusa jól megfér egymás mellett, sőt egységet alkot.

false

 

Fotó: Andrea P. Merlo

magyarnarancs.hu: Harminckét évesen az operaház vezető magántáncosa vagy, minden darabban főszerepet táncolsz. Egyenes volt az idáig vezető utad?

OZ: A főiskola végeztével Harangozó Gyula vett fel tizenkilenc évesen, mint a gyakorlat szerint mindenkit, tánckari művésznek. De szerencsém volt, mert már az első évadban eltáncolhattam az egyik legismertebb Seregi-koreográfia, a Sylvia férfi főszerepét, Amynthast, ami egy nagyon nehéz szerep, és Cranko Anyeginjében Lenszkijt. Később, ahogy mind korban, mind művészileg érettebbé váltam, Anyegin lettem. Anyegin a mai napig az egyik kedvenc szerepem.

magyarnarancs.hu: A családból jön a művészi indíttatásod?

OZ: Előttem nem volt művész a családunkban. Szüleim nagyon szeretik a komolyzenét, természetesen ők vittek el először balettelőadásra is.

magyarnarancs.hu: Ezt a pályát nagyon korán kell kezdeni. Mi vonz egy fiút hat-tíz évesen, hogy balett-táncos legyen? Egy lánynál érthető, hogy elvarázsolják a szép ruhák, szép tütük, szép mozdulatok. Egy fiút mi varázsol el?

OZ: Engem a színház egésze varázsolt el. Amikor hét-nyolc éves koromban először láttam balettot, annyira megtetszett, hogy elhatároztam, ezt akarom csinálni. Nem emlékszem pontosan, mi volt az a konkrét dolog, ami megfogott, de arra igen, hogy a látvány, a színházi légkör, az élő zenével együtt történő mozgás lenyűgözött. Később, amikor elkezdtem ismerkedni a klasszikus balettel, nagyon megtetszett benne a rúdnál végzett fegyelmezett munka, ahol mindenki önmagára figyel. Ez olyan komoly, „felnőttes” dolognak tűnt gyermekként. Aztán rájöttem, hogy az is.

magyarnarancs.hu: Rengeteg díjad van, fiatal korod ellenére. Mennyit számítanak az elismerések ezen a pályán, illetve mennyire jönnek maguktól? Úgy értem, ha valaki folyamatosan színpadon van, főszerepekben, azt előbb-utóbb a díjak is megtalálják, vagy ez azért nem így van?

OZ: Sok elismerést kaptam, de úgy gondolom, nem csak a szerencsének köszönhetem őket. Rengeteg munka áll mögöttük. Ha egy pályafutás folyamatosan és kitartóan fejlődik, és magas szakmai felkészültségének megfelelő szerepeket táncolhat el valaki, akkor a díjak előbb vagy utóbb megtalálják. A nehéz a dologban az, hogy tudjak mindig újat és még jobbat mutatni magamból, ébren tartva ezzel a közönség figyelmét.

magyarnarancs.hu: Téged egyesek a szakmában a tragikusan korán elhunyt, ragyogó tehetségű ifj. Nagy Zoltán utódának tartanak. Ez bizonyára nagy súly, aminek nehéz megfelelni.

OZ: Ez rendkívül megtisztelő, de azért nem teljesen így van. Az ő idejében gyakorlatilag rá épült a repertoár, ma már jóval több szólista osztozik egy-egy főszerepen. Szerencsére dolgozhattam vele, több szerepemben szakmai tanácsokkal látott el. Olyan szerves és meghatározó része volt az együttesnek, akin „felnőttünk” és példaképként tekintettünk rá. Mindemellett jó ember is volt. Nagy kár, hogy már nincs közöttünk.

magyarnarancs.hu: Öt fő-, illetve szólószerep után mire készülsz még az idén?

OZ: Ha véget ér az Etűdök–Kylián-sorozat, egy újabb bemutató, A szilfid vár az operaházban, amire már most készülünk. Az évad vége felé még következik a Hófehérke és az Öt tánc című modern est. De már nagyon készülök a nyaralásra is, mert az évad második felére mi, táncosok általában nagyon kimerülünk, szellemileg és fizikailag is.

magyarnarancs.hu: Nem szeretnél egyszer majd a kortárs tánc világába kitérőt tenni?

OZ: Attól függ, hová. Sokszor az a bajom a kortárs darabokkal, hogy negatív érzelmeket, feszültséget, sötétséget és frusztrációt ábrázolnak. A kortárs táncba bármilyen érzelem- és mozgásvilág belefér, és én néha nézőként nem tudom eldönteni, hogy a lépésanyag hiánya miatt vagy koncepcióként ismétli magát a koreográfus már öt perc után. Természetesen nem akarok általánosítani, kivételek vannak. A klasszika és a kortárs teljesen más közönséget vonz, valaki ezt a műfajt érti, valaki meg azt. Mindemellett az ember mindig ki van éhezve valami újra, de fontos, hogy az az új valahol találkozzon az én személyiségemmel is.

Neked ajánljuk