| ||
Megrendüléssel áll Koltai Tamás váratlan halála előtt a FESZ. A szövetséget büszkeséggel tölti el, hogy tagjai közt tudhatta a kiváló színikritikust és színházesztétát. Koltai Tamás ahhoz a nagy generációhoz tartozott, amely a magától értetődően független és szabad gondolkodás mellett a szaktudást, az olvasottságot, az informált véleményalkotást tekintette értéknek.
Sokat tanultunk tőle valamennyien, példaképe volt jó néhányunknak. Hiánypótló monográfiáiból tájékozódtunk Peter Brookról vagy Major Tamásról, beszámolói adtak támpontot olyan külföldi színházi és opera-előadásokhoz, melyekre nem jutottunk el, s hétről hétre nagy várakozással lapoztuk fel az ÉS-ben megjelenő recenzióit.
De talán mindennél fontosabb volt számunkra az a kérlelhetetlen szabadság, az a megveszekedett függetlenség, mely Koltai Tamás gondolkodását és írásait jellemezte, s amely különösen kitűnt abból, ahogy a 2002-ben megnyílt Nemzeti Színháznak színházi kultúránkhoz méltatlan és kínos fejezeteit páratlan és kíméletlen éleslátással újra meg újra pellengérre állította; ahogy jobbító szándékkal kérlelhetetlenül ostorozta a POSZT-ot már a kezdetektől, mikor még hatni remélt talán, s ahogy mint „hazug álfesztivált” eltemette idén; vagy ahogy az idei színházi világnapon a Népszabadság hasábjain jelenünkre való bölcs és tárgyilagos rálátással feltette az önvizsgálatra kényszerítő kérdést: „Mit is ünnepeltünk március 27-én?”
Koltai Tamás nem törődött bele. Koltai Tamás nem adta fel. Koltai Tamás nem kötött kompromisszumot. Koltai Tamás soha egy percre sem felejtette el, mivel tartozik magának, nevének, szakmájának.
Szokás kérdezni, mitől független a magát függetlennek mondó színház vagy színházi ember. Például attól, hogy Koltai Tamásnak hívják.
A Független Előadó-művészeti Szövetség ezúton fejezi ki őszinte részvétét Koltai Tamás családjának, barátainak, kollégáinak, tanítványainak. Veletek, Önökkel gyászolunk.
Független Előadó-művészeti Szövetség
2015. július 19.
