„Legtöbbször a színészek anyáznak” - Ben Brantley, a New York Times színikritikusa

Színház

Milyen érzés, ha az embert világsztárok fenyegetik? Enged-e a szelíd produceri erőszaknak? Mit gondol a Broadwayt eluraló hollywoodi sztárokról? És mit Ascher Tamásról? A New York-i színházi élet legbefolyásosabb kritikusával beszélgettünk.

Magyar Narancs: Egyre gyakoribb jelenség nálunk, hogy ha egy művésznek nem tetszik a kritika, nyilvánosan megfenyegeti a kritikust. Önt fenyegették már meg?

Ben Brantley: Legtöbbször a színészek anyáznak. Nemrég például hangot adtam ellenérzéseimnek az Egerek és emberek Broadway-felújítása kapcsán, amit az egyik főszereplő, James Franco igencsak nehezményezett; szenvedélyes kirohanást intézett ellenem az Instagramon (kis kurvának nevezte a kritikust – K. G.). Gyorsan levette, de nem elég gyorsan, azonnal elterjedt. Alec Baldwin ennél nagyobb terjedelmet szentelt az anyázásomnak: egy blogbejegyzésben kardoskodott a kirúgásom mellett. A rendezők, producerek vagy drámaírók ennél jóval visszafogottabbak: olykor előfordul, hogy valaki megírja nekem a véleményét, hogy ezzel vagy azzal, amit írtam, nem ért egyet, de semmi durvulás.

Franco a Broadway-n

Franco a Broadway-n

 

MN: Sem egy verés, sem egy ujjtörés kilátásba helyezése?

BB: Soha még senki nem tett arra utaló kijelentést, hogy bemosna egyet.

MN: Mi az úriemberhez méltó reakció, ha nagy nyilvánosság előtt leseggfejezik?

BB: Ha valaki ír nekem, és betartja az elemi udvariasság szabályait, természetesen válaszolok. Ennyi mindenképpen jár. Ha valaki a közösségi médiát választja, és ezek után megkeresnek a sajtótól, hogy reagáljak, akkor reagálok: igyekszem megválogatni a szavaimat. Josh Brolin filmsztár egy díjátadót választott arra, hogy kifejezze az irántam érzett haragját – még csak nem is egy színházi díjátadón, hanem egy filmesen történt mindez. Brolin, mint azt később bevallotta, részeg volt egy kicsit, amikor azt mondta rám, hogy „gyűlölöm azt a motherfuckert”. Mikor egy újságíró kérdezett erről, válaszoltam, hogy nagyon is kedvelem Brolin filmes alakításait, igaz, többnyire gyilkos pszichopatákat játszik, de így legalább könnyen levezetheti a mérgét. Nem sokkal utána e-mail érkezett Brolintól: „bírtam, amit a Postnak mondtál, részemről rendben a dolog – xxx Josh”.

Brolin a Broadway-n

Brolin a Broadway-n

 

MN: Összejár a színházi szakma képviselői­vel?

BB: Nem nagyon járok össze senkivel. Igyekszem a színházi emberekkel való érintkezésemet a minimumra szorítani.

MN: Elődjét a New York Timesnál „a Broadway mészárosának” nevezték. Nem volt kényelmetlen ez az örökség?

BB: Nézze, én a darabra és az írásra figyelek, nem arra, hogy milyen kép alakul ki rólam. A Times kritikái olyan nagy hatással bírnak a színházi világra, hogy itt minden szó számít, nem lehet eközben még az imázsépítésre is figyelni. Ez a szakma, főleg a Timesnál, egyfajta csőlátást követel az embertől.

Ben Brantley

Ben Brantley

 

MN: Kiterjed a figyelme a New Yorkon kívüli színházi eseményekre?

BB: Mivel sok minden érkezik Londonból, az ottani kínálatot is szemmel tartom. New York és London a két fő vadászterületem. A kollégám figyeli a nyugati partot, hogy történik-e ott valami érdemleges.

MN: Egyszer néznek meg egy darabot, vagy visszajárnak ellenőrizni a minőséget?

BB: Olykor visszamegyek, ha például a szereposztás megváltozott. Néha írnak nekem a producerek, hogy jöjjek el még egyszer, mert most érett össze az előadás, de ilyenkor inkább nem megyek, mert akkor minden ilyen kérésnek eleget kéne tennem.

Baldwin a Broadway-on

Baldwin a Broadway-on

 

MN: Az elmúlt 10-15 évben a Broadwayt elözönlötték a hollywoodi sztárok – jelent ez valamit minőségben?

BB: Olykor az embert érik kellemes meglepetések is, legutóbb például Jake Gyllenhaal okozott ilyet egy kétszereplős drámában, amit Londonból importáltak a Broadwayre. Mi több, Gyllenhaal musicalszínészként is jelesre vizsgázott a Rémségek kicsiny boltjában. Scarlett Johansson ugyancsak szép eredménnyel debütált a Broadwayn a Pillantás a hídról egyik szerepében, és Bradley Cooper is teljesen helyén volt Az elefántemberben. A legtöbb hollywoodi színész azonban mintha csak azt várná, hogy ráközelítsen egy kamera. És persze ott vannak a nagy öregek. Al Pacino például színházi színészként kezdte, és vissza-visszajár a Broadwayre. Néha
túl­ját­ssza, mintha kicsi lenne neki a színpad, máskor viszont csodákra képes. A velencei kalmár Shylockjaként igazán nagy dolgot vitt véghez.

MN: Magyar előadással mikor találkozott utoljára?

BB: Ascher Tamás Ványa bácsiját láttam Cate Blanchett-tel. Sydney-ből érkezett a produkció. Ascheré a legjobb Ványa bácsi, amit valaha is láttam.

Blanchett, Ványa, Ascher

Blanchett, Ványa, Ascher

 

MN: Nálunk állandó politikai vita tárgya, hogy milyennek kell lennie a Nemzeti Színháznak. Amerikában létezik hasonló funkciójú színház?

BB: Nincs ilyen. A nagypolitika nálunk nem teszi be a lábát a színházba.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.