„Legtöbbször a színészek anyáznak” - Ben Brantley, a New York Times színikritikusa

Színház

Milyen érzés, ha az embert világsztárok fenyegetik? Enged-e a szelíd produceri erőszaknak? Mit gondol a Broadwayt eluraló hollywoodi sztárokról? És mit Ascher Tamásról? A New York-i színházi élet legbefolyásosabb kritikusával beszélgettünk.

Magyar Narancs: Egyre gyakoribb jelenség nálunk, hogy ha egy művésznek nem tetszik a kritika, nyilvánosan megfenyegeti a kritikust. Önt fenyegették már meg?

Ben Brantley: Legtöbbször a színészek anyáznak. Nemrég például hangot adtam ellenérzéseimnek az Egerek és emberek Broadway-felújítása kapcsán, amit az egyik főszereplő, James Franco igencsak nehezményezett; szenvedélyes kirohanást intézett ellenem az Instagramon (kis kurvának nevezte a kritikust – K. G.). Gyorsan levette, de nem elég gyorsan, azonnal elterjedt. Alec Baldwin ennél nagyobb terjedelmet szentelt az anyázásomnak: egy blogbejegyzésben kardoskodott a kirúgásom mellett. A rendezők, producerek vagy drámaírók ennél jóval visszafogottabbak: olykor előfordul, hogy valaki megírja nekem a véleményét, hogy ezzel vagy azzal, amit írtam, nem ért egyet, de semmi durvulás.

Franco a Broadway-n

Franco a Broadway-n

 

MN: Sem egy verés, sem egy ujjtörés kilátásba helyezése?

BB: Soha még senki nem tett arra utaló kijelentést, hogy bemosna egyet.

MN: Mi az úriemberhez méltó reakció, ha nagy nyilvánosság előtt leseggfejezik?

BB: Ha valaki ír nekem, és betartja az elemi udvariasság szabályait, természetesen válaszolok. Ennyi mindenképpen jár. Ha valaki a közösségi médiát választja, és ezek után megkeresnek a sajtótól, hogy reagáljak, akkor reagálok: igyekszem megválogatni a szavaimat. Josh Brolin filmsztár egy díjátadót választott arra, hogy kifejezze az irántam érzett haragját – még csak nem is egy színházi díjátadón, hanem egy filmesen történt mindez. Brolin, mint azt később bevallotta, részeg volt egy kicsit, amikor azt mondta rám, hogy „gyűlölöm azt a motherfuckert”. Mikor egy újságíró kérdezett erről, válaszoltam, hogy nagyon is kedvelem Brolin filmes alakításait, igaz, többnyire gyilkos pszichopatákat játszik, de így legalább könnyen levezetheti a mérgét. Nem sokkal utána e-mail érkezett Brolintól: „bírtam, amit a Postnak mondtál, részemről rendben a dolog – xxx Josh”.

Brolin a Broadway-n

Brolin a Broadway-n

 

MN: Összejár a színházi szakma képviselői­vel?

BB: Nem nagyon járok össze senkivel. Igyekszem a színházi emberekkel való érintkezésemet a minimumra szorítani.

MN: Elődjét a New York Timesnál „a Broadway mészárosának” nevezték. Nem volt kényelmetlen ez az örökség?

BB: Nézze, én a darabra és az írásra figyelek, nem arra, hogy milyen kép alakul ki rólam. A Times kritikái olyan nagy hatással bírnak a színházi világra, hogy itt minden szó számít, nem lehet eközben még az imázsépítésre is figyelni. Ez a szakma, főleg a Timesnál, egyfajta csőlátást követel az embertől.

Ben Brantley

Ben Brantley

 

MN: Kiterjed a figyelme a New Yorkon kívüli színházi eseményekre?

BB: Mivel sok minden érkezik Londonból, az ottani kínálatot is szemmel tartom. New York és London a két fő vadászterületem. A kollégám figyeli a nyugati partot, hogy történik-e ott valami érdemleges.

MN: Egyszer néznek meg egy darabot, vagy visszajárnak ellenőrizni a minőséget?

BB: Olykor visszamegyek, ha például a szereposztás megváltozott. Néha írnak nekem a producerek, hogy jöjjek el még egyszer, mert most érett össze az előadás, de ilyenkor inkább nem megyek, mert akkor minden ilyen kérésnek eleget kéne tennem.

Baldwin a Broadway-on

Baldwin a Broadway-on

 

MN: Az elmúlt 10-15 évben a Broadwayt elözönlötték a hollywoodi sztárok – jelent ez valamit minőségben?

BB: Olykor az embert érik kellemes meglepetések is, legutóbb például Jake Gyllenhaal okozott ilyet egy kétszereplős drámában, amit Londonból importáltak a Broadwayre. Mi több, Gyllenhaal musicalszínészként is jelesre vizsgázott a Rémségek kicsiny boltjában. Scarlett Johansson ugyancsak szép eredménnyel debütált a Broadwayn a Pillantás a hídról egyik szerepében, és Bradley Cooper is teljesen helyén volt Az elefántemberben. A legtöbb hollywoodi színész azonban mintha csak azt várná, hogy ráközelítsen egy kamera. És persze ott vannak a nagy öregek. Al Pacino például színházi színészként kezdte, és vissza-visszajár a Broadwayre. Néha
túl­ját­ssza, mintha kicsi lenne neki a színpad, máskor viszont csodákra képes. A velencei kalmár Shylockjaként igazán nagy dolgot vitt véghez.

MN: Magyar előadással mikor találkozott utoljára?

BB: Ascher Tamás Ványa bácsiját láttam Cate Blanchett-tel. Sydney-ből érkezett a produkció. Ascheré a legjobb Ványa bácsi, amit valaha is láttam.

Blanchett, Ványa, Ascher

Blanchett, Ványa, Ascher

 

MN: Nálunk állandó politikai vita tárgya, hogy milyennek kell lennie a Nemzeti Színháznak. Amerikában létezik hasonló funkciójú színház?

BB: Nincs ilyen. A nagypolitika nálunk nem teszi be a lábát a színházba.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.