Magyar Narancs: Egyre gyakoribb jelenség nálunk, hogy ha egy művésznek nem tetszik a kritika, nyilvánosan megfenyegeti a kritikust. Önt fenyegették már meg?
Ben Brantley: Legtöbbször a színészek anyáznak. Nemrég például hangot adtam ellenérzéseimnek az Egerek és emberek Broadway-felújítása kapcsán, amit az egyik főszereplő, James Franco igencsak nehezményezett; szenvedélyes kirohanást intézett ellenem az Instagramon (kis kurvának nevezte a kritikust – K. G.). Gyorsan levette, de nem elég gyorsan, azonnal elterjedt. Alec Baldwin ennél nagyobb terjedelmet szentelt az anyázásomnak: egy blogbejegyzésben kardoskodott a kirúgásom mellett. A rendezők, producerek vagy drámaírók ennél jóval visszafogottabbak: olykor előfordul, hogy valaki megírja nekem a véleményét, hogy ezzel vagy azzal, amit írtam, nem ért egyet, de semmi durvulás.
| ||
MN: Sem egy verés, sem egy ujjtörés kilátásba helyezése?
BB: Soha még senki nem tett arra utaló kijelentést, hogy bemosna egyet.
MN: Mi az úriemberhez méltó reakció, ha nagy nyilvánosság előtt leseggfejezik?
BB: Ha valaki ír nekem, és betartja az elemi udvariasság szabályait, természetesen válaszolok. Ennyi mindenképpen jár. Ha valaki a közösségi médiát választja, és ezek után megkeresnek a sajtótól, hogy reagáljak, akkor reagálok: igyekszem megválogatni a szavaimat. Josh Brolin filmsztár egy díjátadót választott arra, hogy kifejezze az irántam érzett haragját – még csak nem is egy színházi díjátadón, hanem egy filmesen történt mindez. Brolin, mint azt később bevallotta, részeg volt egy kicsit, amikor azt mondta rám, hogy „gyűlölöm azt a motherfuckert”. Mikor egy újságíró kérdezett erről, válaszoltam, hogy nagyon is kedvelem Brolin filmes alakításait, igaz, többnyire gyilkos pszichopatákat játszik, de így legalább könnyen levezetheti a mérgét. Nem sokkal utána e-mail érkezett Brolintól: „bírtam, amit a Postnak mondtál, részemről rendben a dolog – xxx Josh”.
| ||
MN: Összejár a színházi szakma képviselőivel?
BB: Nem nagyon járok össze senkivel. Igyekszem a színházi emberekkel való érintkezésemet a minimumra szorítani.
MN: Elődjét a New York Timesnál „a Broadway mészárosának” nevezték. Nem volt kényelmetlen ez az örökség?
BB: Nézze, én a darabra és az írásra figyelek, nem arra, hogy milyen kép alakul ki rólam. A Times kritikái olyan nagy hatással bírnak a színházi világra, hogy itt minden szó számít, nem lehet eközben még az imázsépítésre is figyelni. Ez a szakma, főleg a Timesnál, egyfajta csőlátást követel az embertől.
| ||
MN: Kiterjed a figyelme a New Yorkon kívüli színházi eseményekre?
BB: Mivel sok minden érkezik Londonból, az ottani kínálatot is szemmel tartom. New York és London a két fő vadászterületem. A kollégám figyeli a nyugati partot, hogy történik-e ott valami érdemleges.
MN: Egyszer néznek meg egy darabot, vagy visszajárnak ellenőrizni a minőséget?
BB: Olykor visszamegyek, ha például a szereposztás megváltozott. Néha írnak nekem a producerek, hogy jöjjek el még egyszer, mert most érett össze az előadás, de ilyenkor inkább nem megyek, mert akkor minden ilyen kérésnek eleget kéne tennem.
| ||
MN: Az elmúlt 10-15 évben a Broadwayt elözönlötték a hollywoodi sztárok – jelent ez valamit minőségben?
BB: Olykor az embert érik kellemes meglepetések is, legutóbb például Jake Gyllenhaal okozott ilyet egy kétszereplős drámában, amit Londonból importáltak a Broadwayre. Mi több, Gyllenhaal musicalszínészként is jelesre vizsgázott a Rémségek kicsiny boltjában. Scarlett Johansson ugyancsak szép eredménnyel debütált a Broadwayn a Pillantás a hídról egyik szerepében, és Bradley Cooper is teljesen helyén volt Az elefántemberben. A legtöbb hollywoodi színész azonban mintha csak azt várná, hogy ráközelítsen egy kamera. És persze ott vannak a nagy öregek. Al Pacino például színházi színészként kezdte, és vissza-visszajár a Broadwayre. Néha
túljátssza, mintha kicsi lenne neki a színpad, máskor viszont csodákra képes. A velencei kalmár Shylockjaként igazán nagy dolgot vitt véghez.
MN: Magyar előadással mikor találkozott utoljára?
BB: Ascher Tamás Ványa bácsiját láttam Cate Blanchett-tel. Sydney-ből érkezett a produkció. Ascheré a legjobb Ványa bácsi, amit valaha is láttam.
| ||
MN: Nálunk állandó politikai vita tárgya, hogy milyennek kell lennie a Nemzeti Színháznak. Amerikában létezik hasonló funkciójú színház?
BB: Nincs ilyen. A nagypolitika nálunk nem teszi be a lábát a színházba.
