„Legtöbbször a színészek anyáznak” - Ben Brantley, a New York Times színikritikusa

Színház

Milyen érzés, ha az embert világsztárok fenyegetik? Enged-e a szelíd produceri erőszaknak? Mit gondol a Broadwayt eluraló hollywoodi sztárokról? És mit Ascher Tamásról? A New York-i színházi élet legbefolyásosabb kritikusával beszélgettünk.

Magyar Narancs: Egyre gyakoribb jelenség nálunk, hogy ha egy művésznek nem tetszik a kritika, nyilvánosan megfenyegeti a kritikust. Önt fenyegették már meg?

Ben Brantley: Legtöbbször a színészek anyáznak. Nemrég például hangot adtam ellenérzéseimnek az Egerek és emberek Broadway-felújítása kapcsán, amit az egyik főszereplő, James Franco igencsak nehezményezett; szenvedélyes kirohanást intézett ellenem az Instagramon (kis kurvának nevezte a kritikust – K. G.). Gyorsan levette, de nem elég gyorsan, azonnal elterjedt. Alec Baldwin ennél nagyobb terjedelmet szentelt az anyázásomnak: egy blogbejegyzésben kardoskodott a kirúgásom mellett. A rendezők, producerek vagy drámaírók ennél jóval visszafogottabbak: olykor előfordul, hogy valaki megírja nekem a véleményét, hogy ezzel vagy azzal, amit írtam, nem ért egyet, de semmi durvulás.

Franco a Broadway-n

Franco a Broadway-n

 

MN: Sem egy verés, sem egy ujjtörés kilátásba helyezése?

BB: Soha még senki nem tett arra utaló kijelentést, hogy bemosna egyet.

MN: Mi az úriemberhez méltó reakció, ha nagy nyilvánosság előtt leseggfejezik?

BB: Ha valaki ír nekem, és betartja az elemi udvariasság szabályait, természetesen válaszolok. Ennyi mindenképpen jár. Ha valaki a közösségi médiát választja, és ezek után megkeresnek a sajtótól, hogy reagáljak, akkor reagálok: igyekszem megválogatni a szavaimat. Josh Brolin filmsztár egy díjátadót választott arra, hogy kifejezze az irántam érzett haragját – még csak nem is egy színházi díjátadón, hanem egy filmesen történt mindez. Brolin, mint azt később bevallotta, részeg volt egy kicsit, amikor azt mondta rám, hogy „gyűlölöm azt a motherfuckert”. Mikor egy újságíró kérdezett erről, válaszoltam, hogy nagyon is kedvelem Brolin filmes alakításait, igaz, többnyire gyilkos pszichopatákat játszik, de így legalább könnyen levezetheti a mérgét. Nem sokkal utána e-mail érkezett Brolintól: „bírtam, amit a Postnak mondtál, részemről rendben a dolog – xxx Josh”.

Brolin a Broadway-n

Brolin a Broadway-n

 

MN: Összejár a színházi szakma képviselői­vel?

BB: Nem nagyon járok össze senkivel. Igyekszem a színházi emberekkel való érintkezésemet a minimumra szorítani.

MN: Elődjét a New York Timesnál „a Broadway mészárosának” nevezték. Nem volt kényelmetlen ez az örökség?

BB: Nézze, én a darabra és az írásra figyelek, nem arra, hogy milyen kép alakul ki rólam. A Times kritikái olyan nagy hatással bírnak a színházi világra, hogy itt minden szó számít, nem lehet eközben még az imázsépítésre is figyelni. Ez a szakma, főleg a Timesnál, egyfajta csőlátást követel az embertől.

Ben Brantley

Ben Brantley

 

MN: Kiterjed a figyelme a New Yorkon kívüli színházi eseményekre?

BB: Mivel sok minden érkezik Londonból, az ottani kínálatot is szemmel tartom. New York és London a két fő vadászterületem. A kollégám figyeli a nyugati partot, hogy történik-e ott valami érdemleges.

MN: Egyszer néznek meg egy darabot, vagy visszajárnak ellenőrizni a minőséget?

BB: Olykor visszamegyek, ha például a szereposztás megváltozott. Néha írnak nekem a producerek, hogy jöjjek el még egyszer, mert most érett össze az előadás, de ilyenkor inkább nem megyek, mert akkor minden ilyen kérésnek eleget kéne tennem.

Baldwin a Broadway-on

Baldwin a Broadway-on

 

MN: Az elmúlt 10-15 évben a Broadwayt elözönlötték a hollywoodi sztárok – jelent ez valamit minőségben?

BB: Olykor az embert érik kellemes meglepetések is, legutóbb például Jake Gyllenhaal okozott ilyet egy kétszereplős drámában, amit Londonból importáltak a Broadwayre. Mi több, Gyllenhaal musicalszínészként is jelesre vizsgázott a Rémségek kicsiny boltjában. Scarlett Johansson ugyancsak szép eredménnyel debütált a Broadwayn a Pillantás a hídról egyik szerepében, és Bradley Cooper is teljesen helyén volt Az elefántemberben. A legtöbb hollywoodi színész azonban mintha csak azt várná, hogy ráközelítsen egy kamera. És persze ott vannak a nagy öregek. Al Pacino például színházi színészként kezdte, és vissza-visszajár a Broadwayre. Néha
túl­ját­ssza, mintha kicsi lenne neki a színpad, máskor viszont csodákra képes. A velencei kalmár Shylockjaként igazán nagy dolgot vitt véghez.

MN: Magyar előadással mikor találkozott utoljára?

BB: Ascher Tamás Ványa bácsiját láttam Cate Blanchett-tel. Sydney-ből érkezett a produkció. Ascheré a legjobb Ványa bácsi, amit valaha is láttam.

Blanchett, Ványa, Ascher

Blanchett, Ványa, Ascher

 

MN: Nálunk állandó politikai vita tárgya, hogy milyennek kell lennie a Nemzeti Színháznak. Amerikában létezik hasonló funkciójú színház?

BB: Nincs ilyen. A nagypolitika nálunk nem teszi be a lábát a színházba.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.