„Legtöbbször a színészek anyáznak” - Ben Brantley, a New York Times színikritikusa

Színház

Milyen érzés, ha az embert világsztárok fenyegetik? Enged-e a szelíd produceri erőszaknak? Mit gondol a Broadwayt eluraló hollywoodi sztárokról? És mit Ascher Tamásról? A New York-i színházi élet legbefolyásosabb kritikusával beszélgettünk.

Magyar Narancs: Egyre gyakoribb jelenség nálunk, hogy ha egy művésznek nem tetszik a kritika, nyilvánosan megfenyegeti a kritikust. Önt fenyegették már meg?

Ben Brantley: Legtöbbször a színészek anyáznak. Nemrég például hangot adtam ellenérzéseimnek az Egerek és emberek Broadway-felújítása kapcsán, amit az egyik főszereplő, James Franco igencsak nehezményezett; szenvedélyes kirohanást intézett ellenem az Instagramon (kis kurvának nevezte a kritikust – K. G.). Gyorsan levette, de nem elég gyorsan, azonnal elterjedt. Alec Baldwin ennél nagyobb terjedelmet szentelt az anyázásomnak: egy blogbejegyzésben kardoskodott a kirúgásom mellett. A rendezők, producerek vagy drámaírók ennél jóval visszafogottabbak: olykor előfordul, hogy valaki megírja nekem a véleményét, hogy ezzel vagy azzal, amit írtam, nem ért egyet, de semmi durvulás.

Franco a Broadway-n

Franco a Broadway-n

 

MN: Sem egy verés, sem egy ujjtörés kilátásba helyezése?

BB: Soha még senki nem tett arra utaló kijelentést, hogy bemosna egyet.

MN: Mi az úriemberhez méltó reakció, ha nagy nyilvánosság előtt leseggfejezik?

BB: Ha valaki ír nekem, és betartja az elemi udvariasság szabályait, természetesen válaszolok. Ennyi mindenképpen jár. Ha valaki a közösségi médiát választja, és ezek után megkeresnek a sajtótól, hogy reagáljak, akkor reagálok: igyekszem megválogatni a szavaimat. Josh Brolin filmsztár egy díjátadót választott arra, hogy kifejezze az irántam érzett haragját – még csak nem is egy színházi díjátadón, hanem egy filmesen történt mindez. Brolin, mint azt később bevallotta, részeg volt egy kicsit, amikor azt mondta rám, hogy „gyűlölöm azt a motherfuckert”. Mikor egy újságíró kérdezett erről, válaszoltam, hogy nagyon is kedvelem Brolin filmes alakításait, igaz, többnyire gyilkos pszichopatákat játszik, de így legalább könnyen levezetheti a mérgét. Nem sokkal utána e-mail érkezett Brolintól: „bírtam, amit a Postnak mondtál, részemről rendben a dolog – xxx Josh”.

Brolin a Broadway-n

Brolin a Broadway-n

 

MN: Összejár a színházi szakma képviselői­vel?

BB: Nem nagyon járok össze senkivel. Igyekszem a színházi emberekkel való érintkezésemet a minimumra szorítani.

MN: Elődjét a New York Timesnál „a Broadway mészárosának” nevezték. Nem volt kényelmetlen ez az örökség?

BB: Nézze, én a darabra és az írásra figyelek, nem arra, hogy milyen kép alakul ki rólam. A Times kritikái olyan nagy hatással bírnak a színházi világra, hogy itt minden szó számít, nem lehet eközben még az imázsépítésre is figyelni. Ez a szakma, főleg a Timesnál, egyfajta csőlátást követel az embertől.

Ben Brantley

Ben Brantley

 

MN: Kiterjed a figyelme a New Yorkon kívüli színházi eseményekre?

BB: Mivel sok minden érkezik Londonból, az ottani kínálatot is szemmel tartom. New York és London a két fő vadászterületem. A kollégám figyeli a nyugati partot, hogy történik-e ott valami érdemleges.

MN: Egyszer néznek meg egy darabot, vagy visszajárnak ellenőrizni a minőséget?

BB: Olykor visszamegyek, ha például a szereposztás megváltozott. Néha írnak nekem a producerek, hogy jöjjek el még egyszer, mert most érett össze az előadás, de ilyenkor inkább nem megyek, mert akkor minden ilyen kérésnek eleget kéne tennem.

Baldwin a Broadway-on

Baldwin a Broadway-on

 

MN: Az elmúlt 10-15 évben a Broadwayt elözönlötték a hollywoodi sztárok – jelent ez valamit minőségben?

BB: Olykor az embert érik kellemes meglepetések is, legutóbb például Jake Gyllenhaal okozott ilyet egy kétszereplős drámában, amit Londonból importáltak a Broadwayre. Mi több, Gyllenhaal musicalszínészként is jelesre vizsgázott a Rémségek kicsiny boltjában. Scarlett Johansson ugyancsak szép eredménnyel debütált a Broadwayn a Pillantás a hídról egyik szerepében, és Bradley Cooper is teljesen helyén volt Az elefántemberben. A legtöbb hollywoodi színész azonban mintha csak azt várná, hogy ráközelítsen egy kamera. És persze ott vannak a nagy öregek. Al Pacino például színházi színészként kezdte, és vissza-visszajár a Broadwayre. Néha
túl­ját­ssza, mintha kicsi lenne neki a színpad, máskor viszont csodákra képes. A velencei kalmár Shylockjaként igazán nagy dolgot vitt véghez.

MN: Magyar előadással mikor találkozott utoljára?

BB: Ascher Tamás Ványa bácsiját láttam Cate Blanchett-tel. Sydney-ből érkezett a produkció. Ascheré a legjobb Ványa bácsi, amit valaha is láttam.

Blanchett, Ványa, Ascher

Blanchett, Ványa, Ascher

 

MN: Nálunk állandó politikai vita tárgya, hogy milyennek kell lennie a Nemzeti Színháznak. Amerikában létezik hasonló funkciójú színház?

BB: Nincs ilyen. A nagypolitika nálunk nem teszi be a lábát a színházba.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.