magyarnarancs.hu: Rajongó nőt játszol a Mindent Éváról című Oscar-díjas film színpadi változatában. Te magad is rajongó típus voltál?
Kovács Patrícia: Nőkért nem rajongtam, legfeljebb aktuális rocksztárokért, színészekért. Kamaszként például az akkor még főiskolás Alföldi Róbertért. Kértem és kaptam is tőle egy dedikált fotót. Vicces volt ezt felidézni, amikor évekkel később együtt dolgoztunk, mint Versinyin és Mása. A színházért magáért nem kellett különösebben rajonganom, mivel tizennégy évesen bekerültem az Operettszínházba, a színház varázsa gyerekkoromtól ismerős.
| ||
magyarnarancs.hu: A lányod születése után ez a szerep a színpadi visszatérésed?
KP: Már korábban is játszottam a Játékszínben a Legyen a feleségemben és a Madách Színházban a Fekete Péterben. Közben Szász Attila Félvilág című filmjét forgattam.
magyarnarancs.hu: A Mindent Éváról hangsúlyos kérdése a színésznő kora, mindig lesznek fiatalabbak, akik leváltják az öregedő dívákat. Foglalkoztat a korod?
KP: Harminchét éves múltam, ezt a kort szeretném megélni jól. Nem akarnék abba a hibába esni, hogy ötvenévesen is azt gondolom, harmincasokat kellene játszanom. Jól vagyok ezzel a nővel, aki most vagyok. Azt érzem, hogy az évek jót tesznek a színésznek. Minél több élmény éri, annál jobb lehet. Bizonyos dolgokat nem vállalok el, mert már nem nekem való. Szülés után sem vettem vissza minden szerepemet. Nem kell már csitriskedni. A kor például annyiban számít, hogy tizenöt éve, amikor elkezdtem filmezni, lényegében nem világítottak egy közelinél. Ma már egyre több időt töltök a világosítókkal és a sminkszobában.
magyarnarancs.hu: Nemrégen felfedezett a kereskedelmi televízió. A műsorvezetés után zsűritag leszel egy tehetségkutatóban.
KP: Nem csak színházi színésznő szeretnék lenni, aki azt várja, hogy szerepeket osszanak rá. Ennél sokkal több minden érdekel a világból a televíziózást is beleértve, sokkal szabadabb vagyok, és sokkal inkább szeretem a saját időmet uralni. Nem érdekel, ki hogyan ítél meg. Évekig voltam egy bankreklám anyukája, ehhez képest forgattam és játszottam is. Ebben az országban szeretnek kategorizálni, de én igyekszem ezzel nem foglalkozni.
magyarnarancs.hu: A szakmában nem?
KP: Létezik egy kultúrsznobizmus, mint ahogy bennem is volt, mielőtt tévézni kezdtem. Aztán rájöttem, hogy az egész nem olyan, mint ahogyan kívülről látom. Kőkemény munka folyik, amit a magam részéről megpróbálok úgy végezni, hogy önazonos tudjak maradni. Teljesen meglepődtem, amikor megkerestek zsűricastingra, és rendkívüli módon vonzott, hogy hittek abban, hogy képes vagyok rá.
magyarnarancs.hu: A Mindent Éváról egyik mondata szerint a színház az egománok, az érzelmi roncsok, az infantilisek gyülekezete. Nálad ez hogyan működik?
| ||
KP: Én még mindig az a kislány vagyok, aki felveszi az anyukája ruháit, illegeti magát a tükör előtt, és iszonyatosan élvezi, ha elmondhat egy verset az óvodában, amiért megtapsolják. Engem a szereplés inspirál a színészetben, a szerepjátszás. Nem akarok önmegvalósítani, nem gondolom, hogy a lelki problémáimat itt oldanám fel. Egyszerűen szeretek sokféle lenni, csúnya, gonosz, szép, intrikus. Azt érzem, hogy színészként bármit megengedhetek magamnak, amit az életben egyébként nem. És ez olyan jó. Amit például Eva Harrington végigcsinál, az súrolja a büntetőjogi kategóriát. Borzasztóan jó ilyen szerepet eljátszani. Utána lemosom a sminkemet, felveszem a lapos sarkú cipőmet, hazamegyek, és családanyává változom. Nincsenek allűrjeim.
magyarnarancs.hu: Felismeréseid bizonyára vannak, amikor azt érzed, hogy valami a szerepből a saját életedre rezonál…
KP: Hogyne. Ha intenzíven és bátran éljük az életünket, attól többek és bonyolultabbak tudunk lenni a színpadon vagy a filmen. Ezért sem szoktam elnyomni az érzéseimet, hanem próbálom megélni őket vagy változtatni egy adott élethelyzeten. Minden változástól több leszek.
magyarnarancs.hu: Intenzíven és bátran élni azt is jelenti, hogy kiállsz a magad és mások igaza mellett, nem félsz a politikai széljárásoktól?
KP: Magyar viszonylatban talán naprakészebb vagyok a politikában, de csak nagyon indokolt esetben teszem közzé a gondolataimat. Nem azért, mert félek, hanem mert nem gondolom, hogy megmondó kapitánynak kell lennem. Igyekszem hasznos dolgokra fordítani az ismertséget, mint a Suhanj! Alapítvány egyik alapítója, felhívni az emberek figyelmét arra, hogy megosszuk a mozgás örömét azokkal, akik erre rászorulnak, vagy adott esetben ingyen reklámfilmet forgatok az európai parlamenti szavazás fontosságáról, minden évben részt veszek a Pride-on. Mert ezek nekem evidenciák.
