Nem is nevezte senki a világot megváltoztató hétnek az európai körutazást, ahol mi is útba estünk. Ez egy másik opera lenne, talán nem is minimálzene szólna benne, hanem hamiskás operett Eisemann vagy Huszka stílusában, jazzes elhajlásokkal.
John Adams 1987-ben bemutatott operája az amerikai elnök 1972-es kínai látogatását és Mao Ce-tunggal való találkozását meséli el. Noha az opera és a politika világa sosem volt elválaszthatatlan egymástól – a barokk korban olykor propagandaként szolgált, a romantikában, akár a Bánk bán esetében, nemzeti érzelmek feltámasztására –, kevés olyan művet ismerünk, amely a diplomácia fojtottan drámai világát tenné tárgyává. De a pekingi látogatás, amely véget vetett a két nagyhatalom 22 éves elkülönülésének és rövidre zárta a kelet-ázsiai hidegháborút, elsősorban nem politikai tárgya, hanem az emberi oldala miatt érdekelte a zeneszerzőt. A témát Peter Sellars ajánlotta neki Kissinger emlékiratainak olvasása után, a költői, szimbólumoktól telített librettót Alice Goodman költő és anglikán lelkész írta meg.
Ideje volt már, hogy Adams operáját, amely a kezdeti kudarcos produkciók után csak-csak klasszikussá érett, Budapesten is lássuk. Az Eiffel Műhelyház Mozdonycsarnoka, bármennyire is furcsa helyszínnek tűnt első pillantásra, izgalmas térré formálódott: három színpaddal, mikroportokkal, két nagy vetítővászonnal, látványos tömegjelenetekkel, amit a közönség úgy szemlélhet, mint a diplomáciai látogatás szemlélői a kordonok mögül. Almási-Tóth András rendezésében, akinek esze ágában sem volt spórolni az adaptációval, még a vasúti kocsinak is jutott szerep. Márton Richárd kosztümjei színes kavalkádot teremtenek, a vásznakon bejátszott archív filmek és élő kamerafelvételek (videó: Sebastian Hannak) nyomán úgy érezzük, magunk is részesei vagyunk ennek a „diplomáciai nagyüzemnek”.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
