rés a présen

„Magukra ismernek”

Mészáros Máté színész

  • rés a présen
  • 2020. november 29.

Színház

rés a présen: A sokat emlegetett Máté–Horvai-osztályban végeztél. Mit jelent ez neked?

Mészáros Máté: Nagyon sok mindent kaptam az egyetemtől. Nem éreztem, hogy meg akartak volna változtatni, de amit ott meg kellett tanulnunk – a bánni tudást a testünkkel, az idegrendszerünkkel –, az nem volt mindig egyszerű. A tanáraink vigyáztak ránk. Máté Gábor nem engedett minket nézők, illetve külsősök elé sem a vizsgaprodukciókkal. Lehet, hogy már akkor kialakult valami legenda az osztályról, mert nem lehetett tudni, hogy milyenek vagyunk. Aztán megalakult az AlkalMáté Trupp, s miután végeztünk, minden évben csinálunk egyik osztálytársunkról egy előadást, amelynek a címe az illető neve. Ez hat ránk, és a szakmát is befolyásolja, ami azt jelenti, hogy be lehet minket azonosítani. Szeretek egy évben egyszer két hétre együtt lenni ezekkel az emberekkel. Amikor rólam készült előadás és a volt osztálytársak azt fogalmazták meg a színpadon, hogyan látnak engem, az olyan jó érzés volt, amit mindenki irigyelhet.

rap: Az Orlai Produkciónál most is együtt dolgoztok többen az osztályból. Hogy kerültetek oda?

MM: Miután végeztem, rögtön Egerbe szerződtem, és azóta is ajánlom mindenkinek, hogy vidéki színházban kezdjen. (Máté Gábortól is mindig ezt hallottam, aki eltöltött nyolc évet Kaposváron a diploma után. Én pedig elmondtam ugyanezt sokszor a mostani osztályának, akiknek beszédórákat tartottam.) Akkor lett igazgató Egerben Csizmadia Tibor, aki a párhuzamos bábosztálynak volt az osztályfőnöke az SZFE-n. Megkerestük, és az osztályból öten oda szerződtünk. Izgalmas volt az életünk. 2010-ben Eszenyi Enikő hívására jöttem vissza a fővárosba, a Vígszínházba, majd 2015-ben úgy éreztem, nemcsak színházat, de struktúrát is szeretnék váltani, ezért megkerestem Orlai Tibort, aki nyitott volt a közös munkára. Különös szerencse, hogy pár év alatt az Orlai Produkciónál is összejött az a csapat, akikkel Egerben együtt voltunk.

rap: A rendezőknek sem lehet nehéz dolguk veletek.

MM: Miért lenne? Van bennünk valami pluszenergia. Az olyan munkák, mint a Second Life vagy a Határátlépések Járó Zsuzsával, Péter Katával, Ötvös Andrással és Schruff Milánnal, úgy készült, hogy improvizálunk egy témakörre, és aztán ebből visszafelé írunk le valamit. Ez esetben Dömötör András volt a rendező, neki meg még kevésbé van nehéz dolga, hiszen ő is az osztálytársunk volt. Ismerjük és szeretjük egymást, így nem nehéz dolgozni sem. Az AlkalMáté Truppban hasonlóan készülnek az előadások, szóval van benne gyakorlatunk, de nem csak erre vagyunk képesek.

rap: Hol láthat még téged a közönség mostanában?

MM: Leginkább az Orlai Produkció előadásaiban, a Belvárosi Színházban, illetve a Jurányiban. Van egy monodrámám: Az étkezés ártalmasságáról, amelyet Parti Nagy Lajos írása alapján Znamenák István vitt színre, illetve játszom a Hurok című előadásban, amelyet Bagossy László rendezett. Járjuk a vidéket ezekkel az előadásokkal, és művelődési házakban is játszunk.

rap: Jó újra vidéken? Szereti a közönség az előadásokat?

MM: Persze, de nem formabontó produkciókat viszünk. A Párterápiát különösen kedvelik, meg azokat, ahol magukra ismernek. Az emberek ugyanúgy vágyakoznak vagy csalódnak vidéken is, mint Budapesten, vagy bárhol. Szeretek vidékre járni, annak ellenére, hogy az odaút néha hosszabb, mint az előadás. Ilyenkor van, hogy én vezetek, és viszem magammal a kutyámat is.

rap: A Nyakunkon a revizor a legújabb bemutatód az Orlainál. Mennyire van köze Gogolhoz az előadásnak?

MM: Gogol Revizorja inspirálta, de Pass Andrea írta és rendezi. Nincs improvizáció, hagyományos színházi eszközökkel dolgozunk. Ami az alapműben egy város, az itt egy színház, a polgármester pedig egy színházigazgató. Valaki érkezik, nem tudják, hogy miért és mit szeretne felülvizsgálni, de a színház megpróbál reagálni. Mondhatjuk, hogy a mai Budapesten játszódik, ám nem szociodráma. Ebben is játszanak a Határátlépések szereplői, plusz Jászberényi Gábor, Ficzere Béla és Rohonyi Barnabás.

rap: Hogyan éled meg színészként a járványhelyzetet?

MM: Az furcsa, hogy maszkban ülnek benn a nézők, de nem minden esetben lehet látni a nézőteret a színpadról. Gondolom, nem lehet kellemes nekik sem két-három órát így ülni, de remélem, megéri. Hiába nyitottak ki a színházak, értelemszerűen nem olyan bátrak az emberek, mint korábban, ez látszik a nézőszámon, és nem jó érzés. Nekünk élet-halál kérdése a néző. Magánszínháznál nincs fix fizetés, így a tartalék pénzeimet kellett felélnem, amíg nem játszottunk, pedig lábtörésre tettem félre, nem világjárványra. Ennek ellenére most sem bánom, hogy váltottam, mert szeretem, hogy a magam ura vagyok, hogy nem a fejem fölött döntenek. Normális esetben ebből jobban meg is lehet élni. Ami nekem nagyon hiányzik, az a nagyszabású, zenés produkció, de egy-egy ilyen előadást el lehet vállalni emellett.

rap: Mi lesz a következő produkciód?

MM: Talán lesz még egy bemutató az évadban az Orlainál, és lesz tavasszal vendégjátékom. Nagyobb forgatásról nem tudok, de november 26-tól mutatják be a hazai mozikban a karantén miatt elhalasztott Hét kis véletlen című új Gothár Péter-filmet. Most volt a világ­premierje a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon. Nagy és jó szerepem volt benne, szerettem ezt a forgatást.

rap: Mit szólsz a mai SZFE-s diákok kitartásához?

MM: Nagyon tisztelem azokat a gyerekeket, nem könnyű nekik. Nem tudom, hogy mi képesek lettünk-e volna erre, de azt igen, hogy az embernek a saját igazáért mindent meg kell tennie. Ezt nem is feltétlenül az egyetemen tanulja az ember, inkább otthonról hozza. A mi időnkben nem volt itt ideológiai képzés, sőt ízlésbeli sem, inkább szakmai. Szerintem ez most is így van, és ha valamin változtatni kell, az nem a tanítás módja, ráadásul a változtatásokat is csak hozzáértő emberek képesek keresztülvinni. A munkámban nekem most is az segít a legtöbbet, amit ott tanultam.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.