rés a présen: Mikor jutott eszedbe először, hogy színpadi szerző leszel?
Selmeczi Bea: Színházi kritikusnak készültem. Magyar–esztétika szakra jártam, és az utolsó két évben már aktívan írtam színházi és filmes folyóiratokba. Emellett az EfZámbó Happy Dead Band, a Frank Zappa és a Doors emlékzenekarok állandó táncosa voltam. És tulajdonképpen az utóbbinak köszönhetem, hogy dramaturg lettem, ugyanis az egyik A38-as fellépés után beszélgettem Menszátor Héresz Attilával, aki a prózai A kékszakállú herceg várát készült megrendezni, az az egyik kedvenc darabom. Szereztünk rá támogatást, és belevágtunk, megcsináltuk a Zsámbéki Színházi Bázison, azon a lepusztultsága ellenére is csodálatos helyen. Sok barátságot kötöttem ott. A következő évben már az Isteni színjátékot csináltam Jámbor Józsival. Egyik munka követte a másikat, és felhagytam az újságírással, hogy csak a színházra koncentráljak. Az első színpadi adaptációmra Zimányi Zsófia kért fel, Ljudmila Ulickaja Odaadó hívetek, Surikjából a Rózsavölgyi Szalon számára, amelyet Bagó Bertalan rendezett. Később a székesfehérvári Vörösmarty Színház is bemutatta Kerkay Rita rendezésében, és ebben az évadban elvileg újra előveszik, mert a pandémia miatt került le a műsorról.
rap: Hányadik saját darab volt a Pinceszínházban októberben bemutatott Három és fél nővér?
SB: Ez előtt egy önálló darabom volt, az I’m online, amelyet a cyberbullyingról írtam a Karaván Színháznak, Tóth Géza rendezte, és már hét éve megy.
Az adaptáció könnyebb, abból sok van: a fent említett Surik vagy Gárdonyi Géza Ábel és Esztere a Rózsavölgyi Szalonnak. És sorolhatnám, a teljesség igénye nélkül: Kertész Ákos Sikátor című regényéből írtam az Angyalföldi balladát, az a József Attila Színházban ment Balázs Fecó dalaival, Verebes István rendezésében. Földes Eszter kérésére Andersen A rendíthetetlen ólomkatonájából írtam ifjúsági darabot, a Pán Péterből pedig Bereczki Csilla kérésére, akivel később talált szövegekből állítottuk össze a Sokadik pillangót a KuglerArt Szalonnak, idén szeptemberben jelent meg a szöveg a Játéktér című folyóiratban. Gaál Ildikóval egy Kékszakállú-parafrázist készítettünk Meghalni bárki tud címmel, abból tavaly tévéfilm is készült. Idén tavasszal a Táp Színház műsorra tűzte A szexualitás történetét, amelyet Lénárd Róberttel gondoltunk tovább Foucault művéből. Operalibrettót is írtam, Robert Yugovich Olja című regényéből, amelyet Vihula Mihajlo zenéjével koncertszínházi változatban Topolyán és Miskolcon adtak elő, és épp meghívásunk volt Lvivbe, amikor kitört a háború.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
